November 14-ig látogatható a Nagylátószög – 120 éves a magyar film című nagyszabású kiállítás a Ludwig Múzeumban. A tárlat kurátorai, a Nemzeti Filmintézet – Filmarchívum munkatársai, Ráduly György igazgató és Kurutz Márton gyűjteményezési és kutatási menedzser számos olyan érdekességbe, anekdotába avat most be minket, amelyek segítségével mélyrehatóbban értelmezhetjük a gazdag felépítésű, hiánypótló tárlatot. A teljesség igénye nélkül, a kiállítás két különösen hangsúlyos, paradigmaváltóan új megvilágításba helyezett korszakáról és alkotóiról beszélgetünk.
Heuréka!
„A kiállítás ötlete 2020 novemberében fogalmazódott meg bennünk. Izgalmas kihívást jelentett számunkra, hogy a magyar film 120 éves történetét minél pontosabban és érthetőbben mutassuk be. Képeskönyvek, lexikonok, különböző szakkönyvek jelentek már meg a hazai film történetével kapcsolatban, azonban friss, kortárs értelmezésű, interaktív kiállítás erről a témáról még nem valósult meg. Az interaktivitást sajnos a pandémia miatt csak nagyon korlátozottan sikerült becsempésznünk, de a tárlat információs, képi és tárgyi eszköz kínálata lélegzetelállítóan gazdag lett. Több koncepció is felmerült bennünk a felépítéssel kapcsolatban, végül úgy döntöttünk, hogy kronológiai sétára hívjuk a közönséget a film születésének „előszobájától” a kortárs magyar filmig” – mondja Ráduly György, a Nemzeti Filmintézet – Filmarchívum igazgatója.
Új megvilágításban
„Fontos megjegyezni, hogy ez a kiállítás új megvilágításban értelmezi a magyar film történetét.
Számos olyan alkotó munkásságára hívjuk fel a figyelmet, akik az utóbbi időkben háttérbe szorultak,
leginkább az előző rendszer kánonja miatt. A kádári érában jóformán tilos a ’30-as ’40-es évek gazdag filmterméséről érdemben diskurzust folytatni és ez hosszú időre rögzül, mintegy tradícióvá válik. A szocializmusban említést tenni, hogy 1918-ban 100, 1943-ban 54 film készül, óriási rizikó! Mi ennek az elidőtlenedett hagyománynak ellenében próbáljuk minél szemléletesebben megmutatni az első aranykor, azaz az 1910-es évek és a Horthy-korszak filmvilágának gazdag miliőjét megmutatni, olyan alkotókkal, akik jóformán feledésbe merültek a köztudatban” – teszi hozzá Kurutz Márton, a Nemzeti Filmintézet – Filmarchívum gyűjteményezési és kutatási menedzsere.
Kamera? Forog. Tessék!
„Az első rendezett magyar alkotás A táncz című film 1901 április 30-án kerül bemutatásra. Ez az inkább egyfajta korabeli „prezinek” ható mozgóképsor, bár előre kitalált dramaturgia mentén megrendezett, azonban messze nem nevezhető még játékfilmnek. Az első igazi fikciós dramaturgiájú játékfilm Kertész Mihály Ma és holnap című rendezése 1912-ből. Ettől a dátumtól egészen máig egy termeken átívelő idővonal segítségével történik a magyar film 120 évének bemutatása. Évek szerint kigyűjtöttük az összes elkészült magyar filmalkotást ezen a timeline-on, de csak a játékfilmeket, az animációs és dokumentumfilmeket nem, hiszen ennek együttes ábrázolására az egész MüPa sem lenne elég!” (Nevet) – folytatja Ráduly György.
Dömping és aranykor
„Ez az idővonal olyan, mint egy hőmérő – tökéletesen mutatja, hogy bizonyos évben a magyar film éppen milyen kondícióban van. Láthatjuk, hogy 1912-ben elindul 4 filmmel, a következő évben már 8, és így tovább. Folyamatosan növekszik a forgatások száma, van olyan év az 1910-es években, amikor már évi 15-16 film is készül.
1918 a rekord év, a mai napig nem került bemutatásra annyi magyar film, mint ebben az évben, több, mint 100 filmmel.
Ne felejtsük el azt sem, hogy 1918-ban még háromszor akkora az ország, mint később, tehát a piac is nyilván jóval kiterjedtebb.
Magyarország az első világháborús időkben a legnagyobb filmgyártó vállalatok importjától esik el, az Egyesült Államoktól, Olaszországtól és Franciaországtól, ennek pedig az a következménye, hogy a magyar mozikat hazai produkciókkal töltik fel. Ötödik sebességre kapcsol a magyar film és elképesztő mennyiségben készülnek nagyon minőségi alkotások” – teszi hozzá Kurutz Márton.
„Az emberek a háború tragédiái és borzalmai elől a moziba „menekülnek”. Ugyanakkor a mozi a hírek forrása is,
hiszen a játékfilmek vetítése előtt néhány perces híradókat láthatott a korabeli néző. 1918-tól Az Est már rendszeresen készít filmhíradókat. Ezeket a 100 évvel ezelőtt készült néma híradókat az elmúlt években „fejtette meg” és rekonstruálta a Nemzeti Filmintézet – Filmarchívum csapata, Torma Galina kutatónk vezetésével. A tárlatban több korábban sosem látott híradó anyag szerepel ebből a korszakból. Több epizódban olyan hírességek bukkannak fel, mint Kertész Mihály, Krúdy Gyula vagy Márai Sándor. Az eredeti negatívok között pedig rábukkantunk Ady Endre temetéséről készült eddig sosem látott minőségű felvételekre” – árulta el Ráduly György.
Korszakalkotó rendezők, prosperáló filmgyártás
„A három legnagyobb rendező a ’10-es években Korda Sándor, Kertész Mihály és a kolozsvári Janovics Jenő. Korda elkötelezettje a magyar irodalomnak, veretes műveket adaptál. Készül ebben a korszakban több operett adaptáció is, annak ellenére, hogy film néma – ezt a vetítéseken zenekari kísérettel oldják meg. Befutott színdarabok is adaptálásra kerülnek, például Molnár Ferenc A testőr című műve, de elkészül A Pál utcai fiúk első filmes verziója, továbbá kísérleteznek izgalmas versfilmekkel is. Fontos megemlíteni, hogy egyáltalán nem budapesti centrumú ekkoriban a hazai filmgyártás. Egerben forgatják például az Ali rózsás kertje című Gárdonyi-adaptációt, amely az első 1000 méternél hosszabb magyar film. A szerző aktívan részt vesz egyébként mind az előkészítésben, mind a forgatásban. A Liliomfi első filmváltozata pedig 1917-ben Kolozsváron készül. Kolozsvár dübörgő fellegvára volt a magyar filmgyártásnak” – sorolja Ráduly György.
#Anekdota #Liliomfi
„Az 1917-es Liliomfihoz kapcsolódik egy bájos anekdota, ami érzékelteti a filmkészítés korabeli miliőjét. Egy Kolozsvár melletti tanyára megy forgatnia stáb. Úgy döntenek, hogy nem visznek magukkal élelmet, mert úgyis jönnek visszafelé a szomszéd faluból a kofák, hozzák a tejet, a túrót, a vajat, tőlük majd vesznek frissen mindent, ami szükséges.
Hajnalban le is forognak szépen, ahogyan kell, körülbelül délelőtt tízig. Ekkorra már forrón süt a nap, gondolják, keresnek egy árnyékot. Az út menti zsidó temetőnél találnak is egy óriási fűzfát, ami alatt megpihennek, hűsölnek. Mindenki biedermeier ruhában, hófehérre és sárgára mázolt ábrázattal, erősen kontúros szemekkel, tehát a szokásos erős némafilmes sminkkel. Egyszer csak megjelennek a román nyelvű kofák a piacról visszafelé, ezek meg kiszaladnak eléjük, hogy eledelt szeretnének – nyilván magyar nyelven, mutogatva, satöbbi. Az öregasszonyok annyira megijednek, hogy visszaszaladnak a faluba és hozzák a pópát! Azt hiszik, hogy a halottak támadtak fel hófehér arccal! Aztán persze a pópa elmagyarázza nekik, hogy filmforgatás folyik, de nem akarják elhinni. Hát így marad éhen a Liliomfi stábja a fáradalmas munka után egy forró napon!” (Nevet) – meséli Kurutz Márton.
Nagyböjt, majd fellendülés #hagymáthagymával
„Az első világháborús szörnyű veszteségek és Trianon után az 1920-as években meglesz a nagy böjtje a fénykornak. Jelentős gazdasági hanyatlás van a ’20-as években, közel 10 évig alig készül magyar film. A hangosfilm forradalma menti meg a szakmát a teljes bukástól” – folytatja Kurutz Márton.
„1934-re már évi szinten 10 film készül, tehát megint elindult egy jelentős mennyiségi és minőségi fejlődés, növekedés. Megint beindul a nemzetközi piac, számos hazai produkció exportcikk, ugyanakkor a nemzetközi sztárok szerepeltetése sem idegen a ’30-as években. Készülnek kétnyelvű filmek, például a Rákóczi induló Jávor Pállal és Gustav Fröhlichhel, a Metropolis főszereplőjével.” – teszi hozzá Ráduly György.
„A sztárkultusz szintén rendkívül fontos ebben az időben, amelyet egy komplett falfelület is reprezentál a legnagyobb színészegyéniségekkel. Élesen elhatárolódik egymástól a színházi és a filmes színjátszás. Tőkés Anna, a Café Moszkva főszereplője, vagy Bajor Gizi nagy „Nemzeti Színházas” művészek, nem szeretik a filmet, és a film sem hálálja meg túlzottan elmélyült, aprólékosan kidolgozott gesztusaikat. Nem szeretik, ha nincs elég idejük az átszellemülésre, átélésre. Bajor például kizárólag Zilahy Lajos által írt filmekben hajlandó szerepelni – érezzük a filmjein, hogy nem az igazi bennük, idegenül mozog a műfajban. Karády a másik véglet, aki ennek szöges ellentéte. Ő nem színházi színésznő, viszont elképesztő jól fotózható.
1938-ban ismét jön egy megtorpanás az első zsidótörvények miatt. Számos remek filmest lehetetlenítenek el.
Szerepel a kiállításon Az első című, 1944-es film, amely kiemelt szerepet érdemelne a magyar filmtörténetben, ennek ellenére méltatlanul elfelejtett mű. Ha jobban benne lenne a köztudatban, mindenki rájönne, hogy a háború utáni filmdráma tulajdonképpen ezzel születik. Fontos, nem szokványos témákat reprezentál: meddőség, béranyaság, megcsalás, kilátástalanság. Fantasztikus jó film” – folytatja Kurutz Márton.
Tabudöngetés, száműzetés
„Érdekes például Tóth Endre alkotói portréja ebből az időből, aki rendkívül tehetséges és foglalkoztatott rendező. 1939-ben 5– jó! – filmet is csinál, köztük a Két lány az utcánnal, ami rendkívül merész alkotás. Korát megelőző filmről beszélünk, városi progresszív tabudöngető témákkal. 1939-ben abortuszról, nők elleni erőszakról, szóló film.
Tóth Endre nagy sikerei ellenére komoly belső harcokat vív, hogy tulajdonképpen hol a helye és milyen hatalomnak akar, vagy éppen nem akar filmet készíteni. Ennek háttértörténete, hogy Keleti Márton a filmgyárban, Goebbels Hunniában tett látogatása után szemrehányást tesz neki, hogy nem tehetséges, és csak azért jut filmhez, mert nem zsidó származású. Ennek hatására Tóth Endre elhagyja az országot, méghozzá elég látványosan! Jól ismert Mercedes Cabrio-ját bedugott slussz kulccsal otthagyja a Keleti Pályaudvar előtt. Semmivel, mindenét itt hagyva vág neki az útnak. Londonban felkeresi Korda Sándort, nála kezd el dolgozni, aktívan részt vesz például A dzsungel könyve előkészítésében, és a film másodrendezője lesz. Hollywoodba megy tovább, ahol kultikus western és háborús filmeket készít. Tarantino és Scorsese máig az egyik legnagyobb rendezőnek titulálja a világhírű André De Tóthot” – teszi hozzá Ráduly György.
A rendkívül színes és több szempontból megvilágított kiállítás november 14-éig látogatható a Ludwig Múzeumban. A Nagylátószöget számos program kíséri, vetítések, workshopok, tárlatvezetések, közönségtalálkozók, amelyek segítségével nem csupán mélyebb betekintést kaphatunk a magyar film 120 évébe, hanem valódi közösségi eseményen is részt vehetünk.
(A fotókat Rosta József / Ludwig Múzeum Kortárs Mûvészeti Múzeum készítette)
