1810. június 8-án született Zwickauban és 1856. július 29-én hunyt el Endenichben Robert Schumann, a romantikus zene egyik legnépszerűbb alakja. Írt zongoraművet, szimfóniát, dalt, kamaraművet, oratóriumot és kritikákat.
Meghiúsult zongoristaálmok
Ígéretes zongorakarrierjének egy kézsérülés vetett véget, amelynek eredetéről megoszlanak az információk. Az egyik verzió szerint a Schumann által, egy gyufásdobozból és drótokból összerakott bizarr szerkezet okozta az irreverzibilis károsodást, ami jobb kezének középső ujját volt hivatott megnyújtani, miközben a többit erősíti. Egy másik teória pedig higanymérgezésről számol be, tudniillik, Schumann igen szertelen életmódja miatt szifiliszfertőzést kapott, amit akkoriban higannyal kezeltek.
Mentális zavarok
Schumannt szinte egész életében víziók és hallucinációk gyötörték. Megelőzendő, hogy kárt tegyen imádott feleségében, saját kezével akart véget vetni életének, és a jeges Rajnába ugrott, de kimentették. Betegsége olyannyira elhatalmasodott rajta, hogy 1856-ban saját kérésére vonult be egy bonni elmegyógyintézetbe, ahol két évvel később bekövetkezett haláláig kezelték.
Kritikáiról
Schumann 1834-ben megalapította saját folyóiratát, a Neue Zeitschrift für Musik című lapot. A középszerűséget gyűlölte, a zseniket ösztönösen felismerte. A német földön ismeretlen Chopinről azt írta a Mozart-variációk kapcsán: „Uraim, le a kalappal! Zseni!” Hasonló szuperlatívuszokban írt Brahmsról is.
A feleség
Bár Schumann nem mutatta az elmebetegség jeleit, feleségét szinte teljesen eltiltották a látogatástól. Clara férje halála után is odaadóan ápolta emlékét és zenei hagyatékát, hangversenyein is szinte kizárólag Schumann-műveket játszott. Ezekben az években legfőbb támasza Brahms volt, aki gyengéd érzelmeket táplált az asszony iránt. Clara 40 évvel Robert halála után hunyt el. Halálos ágyán megkérte unokáját, hogy játssza el Schumann Fisz-dúr románcát.
