Nauratyill Zita nyerte a X. Mikael Tarivergyijev Nemzetközi Orgonaversenyt

Szerző:
- 2017. szeptember 24.
Nauratyill Zita fotó: Julija Alekszejeva

Szeptember elején, az oroszországi Kalinyingrádban zajlott a X. Mikael Tarivergyijev Orgonaversenyen, amely során a hat döntőbe jutott versenyzőből Nauratyill Zita érdemelte ki az első díjat.

- hirdetés -

A rangos versenyre az Egyesült Államokbeli Kansasban, Hamburgban és Moszkvában tartottak előválogatókat. A több mint száz jelentkezőből végül 21 művész jutott az elődöntőbe, majd hat a döntőbe, amit a kalinyingrádi katedrálisban tartottak.

Nauratyill Zita 2015-ben elnyerte a St. Albans Nemzetközi Orgonaversenyen a közönség nagydíját, valamint a versenyre írt zenemű legjobb előadójának díját.

A megmérettetést eredményeként Nauratyill Zita meghívást kapott Németország, Hollandia, Olaszország és Málta valamint Oroszország legrangosabb orgonafesztiváljaira.

Nauratyill Zita a zalaegerszegi zeneiskola után a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnáziumban Eckhardt Gábor, Hargitai Imre és Elekes Zsuzsa növendéke volt, a budapesti Zeneakadémián Fassang László és Pálúr János osztályába járt, jelenleg Ausztriában él, a Bécsi Zeneakadémia orgona és zongora szakára jár, Martin Haselböck és Otto Probst növendékeként.

(Via Organcompetition.ru)

Megosztás

Ajánlott

Bejegyzések

PROMÓCIÓ

VEB 2023

Hírlevél

Magazin lelőhelyek

Kattintson a térképre!

Hírlevél

Member of IMZ
ICMA logo
A nyomtatott Papageno magazin megjelenését támogatja:
NKA logo