Pavarotti, az élet szerelmese

Szerző:
- 2017. október 12.
Luciano Pavarotti

„Amikor Pavarotti megszületett, Isten megcsókolta a hangszálait” – írta ezt a modenai születésű tenorról a New York Times kritikusa. Az 1935. október 12-én született Luciano Pavarotti drámai erejű előadó és az élet igazi szerelmese volt. 2007. szeptember 6-án hunyt el szülővárosában, Modenában.

- hirdetés -

A világhírű tenor édesapja a hadsereg pékjeként dolgozott, mellette azonban amatőr operaénekes volt. Pavarotti az ő irányításával kezdte pályáját, először családi körben. Nagy hatással volt rá Enrico Caruso, Giuseppe di Stefano és Mario Lanza.

Nem végezte el a konzervatóriumot, kezdetben általános iskolai testnevelő tanárként dolgozott, miközben Arrigo Pola tenoristánál fejlesztette magát. Az éneklés mellett akkor döntött, amikor 20 éves korában kórusával Walesbe utazott egy nemzetközi fesztiválra, ahonnan az első díjjal tértek haza. 1961-ben debütált Reggio Emilia operaházában, a Bohémélet Rodolfójaként, nemzetközi hírnévre két évvel később, egy londoni beugrásnak köszönhetően tett szert.

1981-ben Philadelphiában versenyt indított fiatal tehetségek számára. Rengeteg szabadtéri koncerten énekelt, amelyre népszerű művekből készített összeállítást azzal a céllal, hogy azokhoz is elvigye az operát, akik nem tudnak, nem akarnak operaházakba járni.

Számtalan díjjal tüntették ki, többszörös Grammy-díjas előadó volt. 2007. szeptember 6-án hunyt el szülővárosában, Modenában.

Pavarotti népszerűsége töretlen. Törölköző és esernyő, Long Live Pavarotti King of High Cs feliratos póló, a modenai házból átalakított múzeum boltjában kapható, Pavarotti sziluettjével ellátott színes ceruza, fülhallgató, bögre és plüss elefánt – lehet válogatni, ha reggeli kávénk vagy a futópados edzés közben is szeretnénk emlékezni az operaénekesre. Mindenkinek szíve és ízlése joga, mit választ a kínálatból. Egy Skóciában nyílt komornyikiskola – a tudósítás szerint Budapestről is volt már hallgatója – úgy reklámozza magát, hogy alapító-tulajdonosa Luciano Pavarotti személyes komornyikja volt.

Megosztás

Ajánlott

Bejegyzések

PROMÓCIÓ

VEB 2023

Hírlevél

Magazin lelőhelyek

Kattintson a térképre!

Hírlevél

Member of IMZ
ICMA logo
A nyomtatott Papageno magazin megjelenését támogatja:
NKA logo