Papageno Radio
- hirdetés -
Intermezzo Ki tudja, mire vágyik inkább a közönség?  

Ki tudja, mire vágyik inkább a közönség?  

Új impulzusokra vagy már ismert, jól bevált élményekre? A legkézenfekvőbb válasz, hogy egyszerre mindkettőre. Herbert Blomstedt, Leonidasz Kavakosz és a Lipcsei Gewandhaus Zenekarának koncertje a régi-új tapasztalatok együttes megélésére ad lehetőséget: Brahms és Schubert műveivel – igazi klasszikusokkal – érkeznek a Müpa színpadára, személyük ugyanakkor garancia arra, hogy a D-dúr hegedűverseny és a „Nagy” C-dúr szimfónia úgy szólaljon meg, ahogyan még soha nem hallottuk ezeket a kompozíciókat.

A cikk eredetileg a Müpa Magazinban jelent meg

- hirdetés -

Leonidasz  Kavakoszt sok mindenért szeretheti a közönség. szerethetjük virtuozitásáért és játékának mélységeiért, s lenyűgöző élő előadásaiért éppúgy, mint lemezfelvételeiért. Kavakosz és a lipcsei Gewandhaus Zenekara olyannyira tapasztalt előadói Brahms D-dúr hegedűversenyének, hogy 2013­-ban közösen lemezre is vették a művet. Akkor Riccardo Chailly irányította őket, ezúttal az idén kilencvenéves világklasszis, Herbert Blomstedt vezényletével játszanak.

Leonidasz Kavakosz – fotó: Marco Borggreve

Zeneiség és intellektualitás — e két elv vezette mindvégig pályáján Herbert Blomstedtet, akit szintén különleges kapcsolat fűz a lipcsei együtteshez, melynek 1998 és 2005 között volt zeneigazgatója. Osztrák és német zeneszerzők: Beethoven, Schubert, Mendelssohn, Brahms, Bruckner, Richard Strauss és Hindemith képviselik azt a zenei világot, mely a legközelebb áll Blomstedt szívéhez és intellektusához — nem véletlen, hogy születésnapi turnéjának budapesti koncertjére Schubert és Brahms egy-egy ikonikus művét választotta.

Sok más művészbarátsághoz hasonlóan Brahms és Joachim barátsága sem volt felhőtlen. Megismerkedésük idején, 1853-ban Joachim már igazi híresség volt a szakmában, míg Brahms csak bontogatta a szárnyait komponistaként. Joachim nem kis szerepet játszott abban, hogy Brahmsot befogadja a zenei világ, ő ragaszkodott például ahhoz is, hogy Brahms és a Schumann házaspár megismerjék egymást. Több évtizedes barátságukat a Hegedűverseny bemutatója után nem sokkal egy kívülről talán komolytalannak tűnő magánéleti vita törte meg: Brahms nem bírta nézni, hogy Joachim egyre betegesebben féltékeny feleségére. Mire sor került a válásra, Brahms és Joachim nem voltak beszélő viszonyban. Joachim továbbra is játszotta Brahms műveit, de nem válaszolt többé a leveleire. Brahms rendkívüli engesztelő gesztusa, a Joachimnak ajánlott Kettősverseny kellett később ahhoz, hogy helyreálljon közöttük a béke.

„Nagy” és „mennyeien hosszú”. Ezzel a két jelzővel illetik leggyakrabban Schubert C-dúr szimfóniáját (D 944), mely kétségkívül a zenetörténet legkalandosabb sorsú műveinek egyike. Schubert halálát követően közel tíz évnek kellett eltelnie, mígnem Schumann egy bécsi útja során felfedezte a százharminc oldalas kéziratot, mely azonnal magával ragadta. 1839­ben a Gewandhaus koncertsorozatában szólalt meg először a mű, melynek bemutatóját nem más, mint Mendelssohn vezényelte. Bár Schumann csodálatos fogadtatásról írt, elhallgatta, hogy a szimfóniát erősen rövidítve játszották, s a zenei világ tartózkodásáról árulkodik az is, hogy az 1840­es évek elején egy párizsi és londoni bemutatót is töröltek, mert a feldühödött zenészek túl nehéznek találták szólamaikat. A szimfóniát a korabeli gyakorlatnak megfelelően a bécsi első előadáson is csak óvatosan adagolták a közönségnek: mindössze két tételét adták elő, és hogy enyhítsék a schuberti „komolyságot”, Donizetti Lammermoori Luciájának egyik áriáját is beékelték közéjük. Ma már természetes, hogy a koncerttermekben megszakítás nélkül hallgathatjuk meg a művet, mely — Schumann szavaival élve —

többet rejt magában egy gyönyörű dalnál, puszta örömnél vagy bánatnál […], és olyan régiókba vezet minket, melyeket soha korábban nem fedeztünk fel.

„Concerto a hegedű ellen” — így jellemezte a 19. század egyik legbefolyásosabb karmestere, Hans von Bülow Brahms D-dúr hegedűversenyét, melynek első előadását maga a szerző vezényelte Lipcsében 1879. január 1-jén. A szólista Brahms egyik legközelebbi barátja, Joachim József volt, aki Brahmsot a hegedűszólam kialakításában virtuóz hangszeres tudásával és zeneszerzői tapasztalataival is segítette. A kezdeti langyos fogadtatást követően a Hegedűverseny hamar az élre tört, s ezt mi sem jelzi jobban, mint hogy Beethoven egyetlen (szintén D­dúr) hegedűversenyével kezdték együtt emlegetni. Brahms 1878 nyarán Pörtschachban kezdte komponálni a darabot, ahol elmondása szerint annyi dallam hevert a földön, hogy egyenesen vigyáznia kellett, hogy rájuk ne lépjen. Az utánozhatatlan dallamosság mellett a lassú tétel oboaszólója és a finálé verbunkos fordulatai is védjegyeivé váltak a darabnak, mely az utolsó olyan nagy versenymű a 19. században, melyben a komponista lehetőséget biztosít a szólistának a rögtönzésre.

Promóció

A csodálatos, reményt adó zene

- hirdetés -

Olvassa és hallgassa a Papagenót mobilon is!

- hirdetés -
- hirdetés -
X
X