A szibériai Krasznojarszkban több emlékművet is állítanak majd a tragikusan korán elhunyt orosz bariton emlékére. Dmitrij Hvorosztovszkij hamvait bár Moszkvában helyezték örök nyugalomra, az énekes kívánsága szerint a földi maradványok egy részét rövidesen szülővárosába szállítják.
Korábban arról számoltunk be, hogy civil kezdeményezésre kezdtek tárgyalásokat arról, hogy az orosz bariton szülővárosa méltó módon állítson emléket a rákbetegségben elhunyt énekesnek.
A városi vezetők álláspontja szerint Hvorosztovszkij emlékműve a városközpontban, az operaház mellett épülhet fel, ugyanakkor felmerült a lehetősége egy a Jenyiszej folyó partján létesítendő emlékműnek is. Az illetékesek a családdal és a hozzátartozókkal egyetértésben hozzák meg a végső döntést.
A közlemény szerint lehetőség van arra, hogy Dmitrij Hvorosztovszkij nevét viselje a város 4-es számú zeneiskolája, a Krasznojarszki Zenei Intézet, a városi opera és balett színház, vagy a belváros egyik utcája.
A művész egykori házának és iskolájának falán emléktáblát helyeznek majd el.
(Via colta.ru)