Mali Andrea és Ménesi Gergely vehették át a Lajtha-díjakat

Ménesi Gergely

A Lajtha László Alapítvány Kuratóriumának díját Ménesi Gergely karmester, míg a Magyar Rádió és a kuratórium Lajtha-díját Mali Andrea a Bartók Rádió gyártásvezetője, az MTVA munkatársa vehette át idén a Magyar Rádió Márványtermében tartott ünnepi koncerten.

A Lajtha László Alapítvány díját minden évben olyan muzsikus, zenetörténész, pedagógus, kiadó kapja, aki sokat tett Lajtha László életművének megismertetéséért, a rádió díját pedig egy olyan rádiós szakember, aki elkötelezett a kortárs zene népszerűsítésében.

„Kötelességem a Lajtha-művek bemutatása és felvétele”

A díjátadón Gyurkó Csilla, Lajtha László egyik örököse emlékezetett arra, hogy 2017-ben több formában és fórumon is megünnepelték Lajtha László születésének 125. évfordulóját. Kiemelte:

Ménesi Gergely karmester évek óta több területen sokat tett Lajtha László művészetének gondozásáért és népszerűsítéséért. Doktori disszertációját is Lajtha László egyházzenei műveinek szentelte.

A Duna Szimfonikus Zenekar Ménesi Gergely vezényletével 2013-ban mutatta be Lajtha Sinfonietta vonószenekarra című művét. Tavaly Lajtha VI. szimfóniáját szólaltatta meg a Zuglói Filharmónia közreműködésével, majd Lajtha Capriccio című balettjének zenéjét vezényelte a Badora Társulat előadásán.

Ménesi Gergely karvezetői és karmesteri diplomáit a budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémián szerezte meg 1994-ben és 1997-ben. 1998-ban második díjat nyert a Ferencsik János nemzetközi karmesterversenyen. Gyarapítva tudását többek között Jurij Szimonov karmesterkurzusain vett részt. 2000 és 2004 között a Váci Vox Humana Kórust vezette, emellett 2000 és 2002 között szolfézst és zeneelméletet tanított a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Vonós Tanszékén. 2001 és 2006 között a Szolnoki Szimfonikus Zenekar vezető karmestere volt, majd 2006 szeptemberében nevezték ki a Pannon Filharmonikusok karmesterének, ahol 2009 júniusáig dolgozott. Ezután a Zuglói Filharmónia karmestere lett, majd 2013 júliusától a Liszt Ferenc Zeneakadémia Szimfonikus Zenekarának vezetői posztját nyerte el.

Devich Márton, a Bartók Rádió csatornaigazgatója méltatásában elmondta, hogy Mali Andrea csaknem 25 éve került a Magyar Rádió Zenei Főosztályára. Műsoríróként, a magazin-, majd az ismeretterjesztő műsorok asszisztenseként kezdte pályáját, 2010 óta gyártásvezető. Hangsúlyozta, hogy a gyártásvezetői munka nélkülözhetetlen a rádiózás számára és nagy pontosságot, alázatot, valamint jó kommunikációs képességeket kíván. Az igazgató szerint Mali Andrea mindig nagy szeretettel fordul a munkatársak és a vendégművészek felé.

“Mindig segítőkész és főként rendkívül szerény. Leginkább azt szeretné, ha észre sem vennénk, pedig sokat köszönhetünk neki”

– emelte ki az igazgató. Felidézte, hogy pályafutása során olyan műsorok létrehozásában vett részt, mint például a Lemezelő, a Hang-fogó, az Ars Nova, a Súgólyuk, a Musica Sacra, az Énekelj velünk!, a Cine-java, az Új Zenei Újság, az Arckép, az Összhang vagy az Évfordulók. Több dzsessz és a népzenei műsorban is dolgozott. Kiemelte, hogy többek között Mali Andrea adminisztrálta azokat – a szintén Lajtha-díjas Katona Márta által szerkesztett – magazinműsorokat, amelyek az elmúlt évben a Lajtha László-évforduló kapcsán is bemutatták és feldolgozták a zeneszerző életét és életművét. Munkájával segítette a Bartók Rádióban az ősszel lezajlott a Mikrofonpróba című műsorvezetői tehetségkutatót is – tette hozzá Devich Márton.