Nemrégiben ért véget a téli olimpia, amelynek kapcsán leginkább a magyar gyorskorcsolyázókról esett szó a magyar sajtóban, illetve egy műkorcsolyázóról, Tóth Ivettről, aki AC/DC-re adta elő rövidprogramját, a kűrben pedig a Carmenre lépett jégre. Ez adta az apropót, hogy néhány igazán emlékezetes gyakorlatot, korcsolyalegendák programjait felidézzük. Vannak köztük tapsoltatón lendületesek és gyönyörködtetőn visszafogottak. Melyik a kedvencük?

- hirdetés -

Két perc ötven másodpercre (rövidprogram), négy vagy négy és fél percre (szabadkorcsolyázás) vágott klasszikusok – régen kizárólag ezt hallhattuk a műkorcsolya- és jégtáncversenyeken. Ma már popdalokat, sőt szöveges popdalokat is használnak a sportolók – illetve edzőik, koreográfusaik -, de valahogy a jégcsarnokhoz a komolyzene eleganciája passzol. Pontozásos sportágról van szó, az eredménybe beleszámít a technikai tudás, a koreográfia, de a kifejező képesség is, az, ahogyan a versenyző a zenét a mozdulatok nyelvén interpretálja.

Egy emblematikus gyakorlat egy Nyugaton is sztár kelet-európai sportolótól: Katarina Witt Carmen szerepében 1988-ból, Calgaryból. Két évvel később, ebből inspirálódva, elkészült a Carmen a jégen, természetesen Witt-tel a címszerpben, Don Josét Brian Boitano, Escamillót régi vetélytársa, Brian Orser alakította.

Ha már Brian Boitano és Calgary, következzék egy stílszerű választás: Meyerbeer A próféta című 1849-es operájának részlete – a III. felvonás 1. jelenete, benne egy balett – Frederick Ashton koreográfiájával vált híressé 1937-ben. A korcsolyázók cím ez lelkileg befolyásolta-e a pontozókat, nem tudjuk, mindenesetre az amerikai sportoló Kanadában olimpiai bajnok lett.

https://youtu.be/Lk_IXnlbd1U

Néhány évet ugorjunk vissza az időben, de maradjunk az olimpiánál. Szarajevóban a brit Jane Torvill-Christopher Dean páros egy, csak a Carmenhez mérhető népszerűségű zenére, a Boleróra táncolt úgy, hogy kapott pontszámuk az akkori időkben világcsúcsot jelentett.

Egy szintén sokat használt zene A hattyúk tava, amelynek zárt részleteit és egyvelegét is gyakran használják. Okszana Bajul – ruhájával is egyértelművé téve – a Fekete hattyúként mutatkozott be Lillehammerben.

Ha dinamizmus kell a jégen, akkor Stravinsky és A tűzmadár-szvit a biztos választás. Evan Lysacek helyeselne erre a mondatra.

És ne feledkezzünk meg a legjobb magyar korcsolyázókról sem.

Regőczy Krisztina és Sallay András az 1979-es világbajnokságon egy olyan egyvelegre táncoltak, amelyben polka, keringő, palotás és csárdás is szerepelt. Energia és érzelmi húrokat pengése egyetlen gyakorlatban, szinte egy levegővel. Ekkor nem győzték le a szovjeteket, de egy évvel később világbajnokok lettek.

Szintén évekig drukkolhattunk a világversenyek döntőiben az Engi Klára-Tóth Attila párosnak. A jégtáncosok hetedikek lett Calgaryban, választott zenéjük a Summertime című Gershwin-szerzemény volt.

A következő évben újra egy amerikai zenés színpadi műre táncoltak. Bernstein és Sondheim West Side Storyja egy világbajnoki negyedikek helyezésig röpítette őket.

Ahogy a Regőczy-Sallay páros, úgy Sebestyén Júlia is közönségbarát zenét választott, ráadásképp hozzá „magyar ruhát” viselt. S hogy mire táncolt? Hát persze, hogy a Monti-csárdásra!

A szezonról szezonra változó zenék közül a 2004-re választott Sosztakovics-keringők Európa-bajnokságot értek, a magyar műkorcsolyázók első Eb-aranyát. Sebestyén Júlia négy olimpián vett részt.

Sebestyén Júlia pályafutása befejezését követően évekig volt Tóth Ivett edzője, aki az olimpián ezt a gyakorlatot mutatta be. (A felvétel nem az olimpián készült.) Ha Carmennel kezdtük, fejezzük is be vele!

(Via WQXR.org, Classicalmpr.org, Vulture)