Szabadi Vilmos hegedűművész és Vajda Gergely zeneszerző, karmester kapta a 2018-as Bartók Béla-Pásztory Ditta-díjat a zeneszerző születésének 137. évfordulóján a Zeneakadémián.
A Bartók Béla–Pásztory Ditta-díjat a zeneszerző második felesége, Pásztory Ditta zongoraművész végrendelete alapján 1983-ban hozták létre, az elismerés forrásául pedig a Bartók-életműből befolyó jogdíjak egy része szolgál. A kitüntetést – Pásztory Ditta akaratának megfelelően – azoknak az alkotó- és előadóművészeknek, együtteseknek adományozza a komponista születésnapján a Zeneakadémia neves professzorokból álló szakmai grémiuma, akik munkásságukkal jelentősen hozzájárultak a hazai zenei élet fejlődéséhez és Bartók Béla szellemiségének megőrzéséhez.
Vigh Andrea, a Zeneakadémia rektora a díjátadón elmondta: a Bartók Béla özvegye, Pásztory Ditta által alapított rangos elismerést minden évben előadóművészeti és zeneszerzői kategóriában ítélik oda a magyar zenei élet fejlődéséhez, valamint a bartóki szellemiség megőrzéséhez munkásságukkal jelentősen hozzájáruló művészeknek, együtteseknek.
Szabadi Vilmos hegedűjátéka lenyűgözően virtuóz, különleges előadói kisugárzása intenzív és meggyőző
– hangsúlyozta laudációjában Onczay Csaba gordonkaművész. Fekete Gyula, a Zeneakadémia rektorhelyettese Vajda Gergelyt méltatva kiemelte: zenéjét a technikai virtuozitás jellemzi, ötvözi az európai hagyományokat, az amerikai vernakuláris zenét a klasszikus kortárs zenei nemzetközi irányzatokkal.
A rangos elismerést az előző években mások mellett Fischer Annie és Cziffra György zongoraművészek, Solti György karmester, Marton Éva operaénekesnő, Kocsis Zoltán karmester-zongorista, Schiff András zongoraművész, Pauk György hegedűművész, Vásáry Tamás zongoraművész, Erdei Péter karnagy, Prunyi Ilona zongoraművész, Fekete Gyula zeneszerző, Hőna Gusztáv harsonaművész, Tallér Zsófia zeneszerző, Várjon Dénes zongoraművész, Takács-Nagy Gábor karmester és Varga Judit zeneszerző kapta meg. A díjátadót megelőzően a hagyományokhoz híven Bartók Béla síremlékénél helyezték el a megemlékezés virágait a Farkasréti temetőben.