A zeneoktatás területén egyre több formabontó ötlettel találkozunk. Ezúttal az írek gyermek-központú módszerével ismerkedhetünk meg, ahol a jelszó: nem az a kérdés, hogyan tanítunk, hanem az, hogy a gyerekek hogyan tanulnak.
Szükségük van a gyerekeknek előkészítő órákra, mielőtt elkezdenének hangszeren gyakorolni?
Ezek az órák nélkülözhetőek, de ha van rá lehetőségünk, érdemes beíratni gyermekünket. A zenei fejlődés mellett a társaság is jó hatással lehet rájuk, ráadásul az előkészítő után könnyebben választják ki a hozzájuk illő hangszert – mondja Andrew Jordan, a dublini Newpark Zenei Központ igazgatója.
Azonban a képzésnél sokkal fontosabb, hogy a közös zenéléssel, zenehallgatással otthon is kialakítsunk egy zenei kultúrát. Ebben segíthetnek a kifejezetten kisgyermekeknek szóló előadások is, mint az Aura Stone és Sylvia Roberts által megálmodott Classical Kids koncertsorozat. Az ő alapelvük az, hogy a zenét még a csecsemők számára sem kell „lebutítani”, csak az igényeiknek megfelelő, gyerekbarát környezetben kell tálalni.
Mennyi idősen kezdjenek a gyerekek hangszeren játszani?
Hatéves kor környékén már érdemes elkezdeni a tanulást, de a magánórák még túl nagy kihívást jelenthetnek az ilyen korú gyermekeknek. A csoportos foglalkozások, ahol játszva ismerkedhetnek meg a hangszerekkel, eredményesebbek.
Milyen műfajjal kezdjük az oktatást?
Ahogy a hangszer kiválasztásnál, a műfaj esetében is fontos, hogy ne erőltessük rá a gyermekünkre az akaratunkat vagy saját ízlésünket. A változatosság izgalmas számukra, és segíthet abban is, hogy a zenélést szórakozásnak érezzék, nem pedig egy újabb feladatnak. Írország ilyen szempontból is az oktatás élén áll: Dublinban létrehozták az ország első Populáris Zenei Akadémiáját. A gyerekek a technikai fogásokat ezeken a műfajokon keresztül is elsajátíthatják, ráadásul nyitottabban közelednek majd a klasszikus zenéhez, ha látják, hogy ez a saját döntésük. Andrew Jordan szerint
fontos, hogy az elméleti tudáson és a kottaolvasáson kívül a zenei hallást, az improvizációs készséget és a komponálást is fejlesszék
– ezt holisztikus oktatásnak nevezik. A módszerükhöz az is hozzá tartozik, hogy a diákokat nem csak a vizsgákon elért eredményeik alapján ítélik meg. Úgy tartják, a vizsgák önmagukban nem adnak elég motivációt, arra csak a zene iránti szeretet képes.
(Via Irish Times)