Mi jut eszébe egy barokk városról egy színész-rendezőnek, egy írónak, egy zeneszerzőnek, egy karmester-operaigazgatónak és egy díszlettervezőnek? Fesztivál!
Gyorsan nevesítsük a fenti mondat szereplőit: Salzburg, Max Reinhardt, Hugo von Hofmannstahl, Richard Strauss, Franz Schalk és Alfred Roller. 1917-ben megszületett ötletük 1920. augusztus 22-én vált valósággá, ekkor adták elő a dóm előtt első alkalommal Hofmannstahl moralitását, az Akárkit, ami a Salzburgi Ünnepi Játékok azóta is megkerülhetetlen programpontja. Egy évvel később már koncerteket is rendeztek a helyi Mozarteum és a Bécsi Staatsoper zenekarával, a felvették a repertoárra Mozart műveit, és a színházi játszóhelyek száma is nőtt. A nemzetiszocialista éra erősen rányomta a bélyegét Salzburgra: az Akárkit és a Faustot levették a műsorról, 1939-ben Hitler és Goebbels is ellátogatott a fesztiválra, 1940-ben pedig az ünnepi hetekből kulturális, majd színházi és zenei nyár lett.
Közel száz év minden nyara tartogatott érdekességet, újdonságot, ősbemutatót. 1922-től van opera a műsoron, és szinte rezidensnek számítanak a Bécsi Filharmonikusok, 1928-ban készült el Poldi Wojtek plakátja, ami mára a Salzburgi Ünnepi Játékok logója lett, 1931-ben első vendégegyüttesként a Budapesti Filharmonikusok érkeztek, a 50-es években erősödött a kortárs repertoár, később előkerültek a Mozart-ritkaságok is, a 60-as és 70-es években, a Karajan-érában a bécsi hegemónia megtört, és a 19. századi operakedvencek főszerepeire a világ minden tájáról érkeztek énekesek, 1973-tól pünkösd táján is programot kínálnak az érdeklődőknek.
Az irányvonalért és a folyamatos, nem mindig finom hangolásért a művészeti vezetők feleltek, a 90-es éveket meghatározó Gerard Mortier nyíltan szembement a konzervatív körökkel, a sztárkultusszal, az addigi privilégiumokkal. 1990 óta jelentősen hozzájárulnak a büdzséhez a szponzorok, így az állami támogatás és a jegybevétel melletti harmadik láb stabil finanszírozást és olyan új programokat jelent, mint a fiatal énekesek mesterkurzusa vagy a fiatal karmesterek versenye, de ennek köszönhetően van lehetőség az olyan különlegességekre, mint Mozart 250. születésnapján mind a 22 operájának előadása, és az egyébként borsos jegyárakhoz képest jóval elérhetőbb ifjúsági bérlet bevezetése.
Az évtizedek alatt sorra nyíltak és alakultak át a koncert- és színháztermek, a városi, később tartományi színház, a különböző templomok, a Festpielhaus, a sziklába vájt lovasiskola, a Mozart-ház, az egyetemi aula, az egykori városi mozi, a használaton kívüli halleini sóbánya. A bővülésnek nem csupán művészi oka is van: leginkább az 50-es évektől erősödött az európai fesztiválkínálat, Salzburgnak fel kellett venni a versenyt Aix-en-Provence-szal, Glyndebourne-nal, Bayreuthtal, Edinburgh-val.
Mi a siker titka? Minden bizonnyal számít a hely szelleme, az a zenei-kulturális örökség, amire a Salzburgi Ünnepi Játékok épül. Vonzó a nemcsak műfajilag, de művészi megközelítést tekintve is sokoldalú programkínálat, amelyben a konzervatív ízlésű néző ugyanúgy megtalálja a neki megfelelőt, mint a kortárs, progresszív interpretációk iránt érdeklődő. És persze az, amit legelőször kellett volna említenünk: a város, ami olyan, mint egy kulissza. Ahol egy kicsit mindenki főnős(nő)nek képzelheti magát.
