A coloradói Crested Butte Zenei Fesztivál kiemelt momentumát megörökítő videó bejegyzés sok kérdést vetett fel bennem a fesztivál megfogalmazott koncepciójáról, illetve annak értelmezési módjáról. Az előadás kapcsán ismét elgondolkodtam, hogy egyes zenei illetve zenei szituációkban megfogalmazott üzeneteknek miért sikerülhet elérniük kívánt céljukat és hatásukat, másoknak pedig miért érezzük a hiábavalóságát, céltalanságát vagy éppen öncélúságát.
Amikor a következő videó végén – bevallom, miután láttam, hogy előkerül a fűrész, azonnal odakattintottam – egy kettévágott hegedűvel hajol meg az előadó, azt gondoltam: talán érdemes végignézni az egész folyamatot, hiszen a produkció végén taps is hallható, amiből pedig arra következtettem, hogy biztosan történik közben valami, ami érdekes és segít közelebb kerülni a produkcióhoz, valamint ahhoz a művészeti és már-már filozófiai irányzathoz, melyet képviselni szeretne. Vártam valamit, amiből megérthetetem ennek a provokatívnak szánt, de inkább közhelyes szituációba ágyazott performansznak az üzenetét.
Vártam, hogy az előadás arra ösztönöz, hogy a látható és hallható kellemetlenségeket elfogadva és megbocsátva új művészi értékek befogadásának adjak teret magamban. Lehetséges, hogy túlzott elvárásaim és mindenben értelmet kereső hozzáállásom nem teszik lehetővé, hogy könnyed szórakozásnak, bátor művészi hitvallásnak vagy jelentőségteljes művészi pillanatnak lássam a rövid előadást. Talán nem elég nyitottan a világra, csupán azon gondolkodom, hogy miért nem találtam legalább humorosnak a történéseket.
A feldolgozási, értelmezési és elfogadási folyamatban talán segítséget nyújthat a fesztivál alább olvasható küldetésnyilatkozata:
Küldetésünk, hogy gazdagítsuk, neveljük és inspiráljuk közösségünket az emberi szellemet ünneplő különböző művészeti formákkal. A fesztivál nyaranta kiemelkedő előadásokat mutat be különféle zenei műfajokban, oktatási programokkal kísérve.
A művészeti igazgató elmondja, hogy miként kapott helyet ebben a koncepcióban a dadaista előadás:
Mint a nyáron számos fesztivál, a Crested Butte Zenei Fesztivál 2018-as szezonja Leonard Bernsteint és az őt körülvevő világot ünnepli és tárja fel – kompozícióit, műveit és művészi mozzanatait. Bemutattunk egy Fluxus művészeti estet is, amelyre meghívtuk a közönség tagjait és a fesztivál előadóit, hogy mutassanak be darabokat a fluxus mozgalomból. Az egyik ilyen esemény során az előadót először arra kérték, hogy játsszon a hegedűn, majd rongálja meg a hangszert. A felvételhez használt teljes felszerelést – hegedű, vonó, tok, tartalék húrok, gyanta – 25 dollárért vásároltuk egy internetes oldalon. A hegedű inkább egy nagy karácsonyfadíszre hasonlított, mint hangszerre, és egészen csodás, hogy egyáltalán bármilyen hangot ki lehetett belőle csalni.
A Fluxus – melynek jelentése áramlás – a dadaizmus folytatásaként működő nemzetközi művészeti irányzat az 1960-as évek eleje óta. Rokon az akcióművészettel, a happeninggel; a képzőművészetet ötvözi az irodalommal, a zenével és a színházzal. Kifejezetten intermediális jelenség. Leginkább a kísérleti színházhoz áll közel. A művész által előre megtervezett esemény a művész közreműködésével zajlik, amelybe spontán módon a közönséget is igyekszik bevonni. Célja a művészeti élet és a hétköznapi élet, valamint a művész és a befogadó közti szakadék áthidalása.
(Via Slipped Disc, Papageno)
