Rangos kamarazenei verseny dobja be a törülközőt

Szerző:
- 2018. december 13.

Három év működés után szűnik meg a Michigani Egyetem Nemzetközi Kamarazenei Versenye miután a zeneművészeti kar dékánja, a verseny alapítója távozik székéből.

A 100 ezer dolláros nagydíjat biztosító versenyt 2015 októberében alapított Aaron Dworkin, akit ezzel egy időben neveztek ki az egyetem dékánjává. A verseny már az első évben 172 versenyzőt jelentkezését fogadta 13 országból, majd olyan együttesek kerültek ki győztesen az elmúlt rövid időszakban mint a Calidore Quartet, a Russian Renaissance vagy az Aizuri Quartet.

Átfogó megújulás a Liszt Ferenc Kamarazenekarnál

Az egyetem és a verseny vezetősége most közleményt adott ki, hogy az alapító és első számú támogató megválik egyetemi pozíciójától, és bár mindent megmozgattak a folytatás érdelében, a történtek következtében nem tudják tovább finanszírozni a kezdeményezést.

(Via TheStrad)

Megosztás

Ajánlott

Bejegyzések

PROMÓCIÓ

VEB 2023

Hírlevél

Magazin lelőhelyek

Kattintson a térképre!

Hírlevél

Member of IMZ
ICMA logo
A nyomtatott Papageno magazin megjelenését támogatja:
NKA logo