A firenzei Uffizi képtárban kiállított műremek előtt nem először árasztják el az érzések a látogatókat. A különösen a műkincsekben gazdag toszkán városhoz köthető tünetegyüttest Stendhal-szindrómának nevezik.
Méghozzá azért, mert a francia író volt az első, aki feljegyzett magáról egy hasonló esetet. Szó mi szó, éppen Firenzében történt. A Vörös és fekete szerzője a Santa Croce templomban ájult el, mert – ahogy útinaplójában írja – nem tudta feldolgozni a templomtérben feltáruló rengeteg műalkotás katartikus hatását.
Valami ilyesmi történhetett azzal a múzeumlátogatóval is, aki Botticelli Vénusz születése című, 1485-ben készített festménye előtt lett rosszul. A férfit azonnal kórházba szállították, és mostanra stabilizálták az állapotát. Az Uffizi igazgatója, Eike Schmidt azt mondta az eset kapcsán a Corriere della Sera című olasz lapnak, hogy bár ő nem orvos, de kétségtelen, hogy az Uffizi képtárhoz hasonló, mesterművekkel teli kiállítóterek érzelmi és akár fizikai tüneteket is kiválthatnak az érzékenyebb emberek esetében. Nemrégiben Caravaggio Medúzája előtt ájult el valaki.
A Stendhal- vagy másképpen Firenze-szindróma tünetei között a szakemberek a pulzus felgyorsulását, a szédülést, az ájulást és a hallucinációkat említik. (Ilyesmivel találkozhatunk Milorad Krstić kitűnő, Ruben Brandt, a gyűjtő című filmjében is. A címszereplőnek ugyancsak a művészettörténet legnagyobb alkotásaival gyűlik meg a baja.)
A jelenségre létezhet tudományos magyarázat – írja az index. A műalkotások élvezete elvégre ugyanazt az agyterületet stimulálja, amelyik az érzelmekért is felelős. Ha kis területen zsúfolnak össze nagy mennyiségű kultúrkincset – ahogy ez a firenzei galériákban és múzeumokban is megfigyelhető –, az agy inkább kikapcsolja magát, hogy megelőzze a katarzis-túladagolást.
(Via artnet.com)
