1869. május 2-án nyílt meg a világ egyik leghíresebb mulatója. Szerepelt Maupassant Bel Ami című regényében, Manet lefestette a bárját. Színpadán próbálgatta szárnyait Charlie Chaplin, még névtelenül, a Karlo-csoport tagjaként. Fellépett közönségének Josephine Baker abban a bizonyos, nem csupán sokat sejtető, de sokat is mutató banánszoknyájában. A Folies Bergère egyedülálló stílusát, frivol elenganciáját egy magyar teremtette meg.
Folies Trévise néven, Párizs IX. kerületében, a rue Riche 32. szám alatt nyílt meg a Plumeret tervezte intézmény, kezdetben vígoperákat, operetteket, könnyedebb zenés produkciókat adtak benne elő. 1873-ban keresztelték át egy közeli utcáról Folies Bergère-re, mivel egy arisztokrata, Trévise hercege nem szerette volna, hogy egy erkölcstelen hellyel kapcsolatba hozzák.
Leon Sari a londoni Alhambra mulató mintájára alakította ki programot, amelyben pantomim-, operett- és balettjeleneteket fűzött össze, a hamisítatlan franciaízt az énekszámok képviselték. A közönség becsalogatására kezdetben kígyóbűvölőket, illuzionistákat, erőművészeket, akrobatákat és más cirkuszművészeket alkalmaztak. A mulató, amelynek nézőtere szép lassan színházzá alakult, fénykorát az 1890-es és az 1920-as évek között élte.
Itt lépett fel Loïe Fuller amerikai táncosnő, aki nem csupán a táncban, de a színpadi világításban is úttörőnek számított. 1918-ban vette át a Folies Bergère-t Paul Derval, aki nem csupán látványtervezőként hagyott nyomot a mulató történetén, hanem olyan művészeket fedezett fel, mint Maurice Chevalier, Fernandel vagy épp Josephine Baker, akit 1926-ban láthatott először a párizsi közönség. Derval 1966-ig vezette a házat.
Maurice Pico 1926-ban tervezte az art deco stílusú homlokzatot, amit ma is ismerünk. 1936-ban érkezett Párizsba Balassagyarmatról egy fiatalember, bizonyos Ehrenfeld Miklós, akit Michel Gyarmathyként ismert meg a világ. (A „keresztanyát” Honthy Hannának hívták.) A képzőművészeti főiskolán Márk Tivadar, Varga Mátyás és Amerigo Tot is osztálytársa volt, de jobban vonzotta a színház. Jelmezeket és díszleteket tervezett az Operettszínházban, a Király Színházban, a Budai Színkörben, majd nemsokára Bécsbe indult, ahol a Theater an der Wien szerződtette.
„A Theater an der Wienben kiderült, hogy egy vasat sem fizetnek, ezért nekiindultam Párizsnak. Akkoriban Párizs volt az álmok városa, mindenki odavágyódott. Ottmaradtam, és két évig kutyául éheztem. Elbizakodott huszonkét éves ifjúként, azt hittem, mindenki engem vár, és meghódítom a világot. Véletlenül a Folies-Bergère közelébe vetődtem, és egyik nap telerajzoltam, telefestettem a járdát. Az igazgató kikérte magának ezt a szemtelenséget, ám csökönyösségem győzött. Szerződtetett, de csupán annyit fizetett, akár egy táncos girlnek. Díszleteket festettem, és a Folies-Bergère -nek afféle mindenese lettem. Csináltam, amit rám bíztak. Mindaddig, amíg, hogy úgy mondjam, föl nem fedeztek” – emlékezett vissza 1984-ben a kezdetekre.
Gyarmathy első munkája az En Super Folies című revü plakátja volt, amelyben Josephine Baker is fellépett. Grafikusból díszlet- és jelmeztervező lett, majd rendezővé avanzsált, később művészeti igazgatóként tevékenykedett a mulatóban – a 80-as években magyar műsort is készített –, amelyben részvényes is volt.
A Folies Bergère ma is él és virul, jelenleg épp Jeal-Paul Gaultier Fashion Freak Show-ját láthatja a közönség, amelyben a divattervező már ismert ikonikus öltözékei mellett egészen új darabok is láthatók.
