Tabajdi Ádám lett a japán Kitara-koncertterem rezidens orgonistája

Szerző:
- 2019. szeptember 17.
Tabajdi Ádám - forrás: facebook.com/adam.tabajdi.7

Tabajdi Ádám, aki a Zeneakadémián Fassang László, Ruppert István, Pálúr János és Szabó Balázs diákja volt, 2017 és 2018 között már a Notre-Dame Székesegyház első orgonista gyakornoka is volt.

- hirdetés -

A fiatal orgonista az idei évadtól egy éven át a szaroppói Kitara Hangversenyterem, a világ egyik legmodernebb koncerttermének rezidens orgonistája lesz.

Az orgonával kapcsolatos első tapasztalatait Dr. Karasszon Dezsőnek köszönheti. Középiskolai tanulmányait a debreceni Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskolában végezte orgona- és zongoraszakon, Sárosi Dániel és Grünwald Béla vezetésével. 2009-ben a Szegedi Fiatal Orgonisták III. Nemzetközi Találkozóján Arany minősítéssel tüntették ki. 2011-től a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem orgonatanszakán folytatta tanulmányait, ahol professzorai Fassang László, Ruppert István, Pálúr János és Szabó Balázs voltak.

Egyetemi évei alatt számos külföldi tanálmányúton vett részt Franciaországban és Németországban, ahol megismerkedett a fontosabb történelmi orgonákkal. Összesen hat évig töltött be kántori pozíciót a Debrecen Füredi-úti Református Gyülekezetben. Két évig volt tagja az Új Liszt Ferenc Kamarakórusnak. 2016-ban felvételt nyert a Párizsi Conservatoire orgonatanszakára, ahol jelenlegi professzorai Olivier Latry és Michel Bouvard. Párizsban töltött évei alatt  koncerteket adott többek között a versailles-i Királyi Kápolnában, a Saint-Séverin templomban, royaumont-i apátságban, a chartres-i katedrálisban és a párizsi Notre-Dame Székesegyházban.

2018-ban felvételt nyert a budapesti Zeneakadémia doktori iskolájába. Az orgona mellett szeretett hangszere a zongora. 2016 óta rendszeresen koncertezik szólistaként és kamarazenészként. Előadóművészként eltökélt a magyar- és nemzetközi kortárs zene fejlődésében.

(Via Tabajdi Ádám Facebook-oldala, ODZ)

Megosztás

Ajánlott

Bejegyzések

PROMÓCIÓ

VEB 2023

Hírlevél

Magazin lelőhelyek

Kattintson a térképre!

Hírlevél

Member of IMZ
ICMA logo
A nyomtatott Papageno magazin megjelenését támogatja:
NKA logo