Az Erkel- és Kossuth-díjas zeneszerző, népzenekutató 1920. január 30-án született Budapesten, és itt is hunyt el 1966. július 29-én.
- hirdetés -
Járdányi Paulovics István fia zenei tanulmányait a budapesti Zeneművészeti Főiskolán végezte 1936–42 között Kodály Zoltán (zeneszerzés) és Zathureczky Ede (hegedű) irányításával. Ezzel párhuzamosan néprajztudományt hallgatott, amiből 1943-ban szerzett doktorátust. Rövid ideig zenekritikusként működött, 1946-ban a Zeneművészeti Főiskola tanára lett, ahol 1959-ig tanított népzenét.
Ezután főleg a népzenekutatásnak szentelte idejét. 1948-tól az MTA népzenekutató csoportjának volt munkatársa, ebben a minőségben rendszerezte és szerkesztette a Magyar Népzene Tára I. (1951) és IV. (1959) kötetét. 1964-ben Budapesten a nemzetközi népzenei kongresszuson tartott előadást Tapasztalatok és eredmények a magyar népdalok rendszerezésében címmel. Az 1948-as Bartók Fesztivál zeneszerzőversenyének díjnyertese. 1952-ben és 1953-ban Erkel-díjjal, 1954-ben pedig Kossuth-díjjal tüntették ki.
Főbb zenekari művei a Divertimento Concertante (1949), a Vörösmarty-szimfónia (1952), a Borsodi rapszódia (1953), a Hárfaverseny (1959), a Vivente e moriente (1963) és a Concertino (hegedűzenekar, 1964). Kamarazenei alkotásai közül kiemelkedő a Hegedű-zongora szonáta (1944), a 2 vonósnégyes (1947–48, ill. 1954), a Fúvósötös (1955), a Quartettino (1956) és a Vonóstrió (1961). Járdányi Pál ezek mellett számos zongoraművet, kórus- és pedagógiai művet hagyott maga után.
