Van popsztár és labdarúgó, akik manapság egymillió dollárt adományoznak a koronavírus elleni küzdelemre. De vajon hogyan segített háborús körülmények között a 19-20. század fordulójának túlzás nélkül állíthatóan leghíresebb színésznője, a francia Sarah Bernhardt?
Sarah Bernhardt korának leghíresebb Kaméliás hölgye, (prózai) Toscája, Fedórája és Phaedrája volt, de játszott nadrágszerepeket is, a Lorenzaccio, A sasfiók és a Hamlet főszerepeit, nagy vágya Faust és Harpagon volt. Karrierje 1862-ben indult, az áttörésre hat évvel később került sor, de alig telt el néhány év, és nevére nem csupán Franciaországban, de Angliában, Oroszországban, az Egyesült Államokban, sőt Pesten is megteltek a színházak.
Remekül használta a sajtót, már az 1870-es évekből találunk magyar lapokban róla kis színes bulvárhíreket, pletykákat, pikáns történeteket, 1881-ben pedig a közönség személyesen láthatta őt. „Semmit sem tart lehetetlennek, a mi feltűnést van hivatva kelteni” – írta róla 1899-ben a Vasárnapi Újság egy újabb budapesti vendégfellépése előtt, hozzátéve: „művészi tehetsége mellett igen élénk érzék van az üzleti érdek iránt”.
De ne ugorjunk ennyire előre, maradjunk 1870-71-ben, amikor a Sarah Bernhardt színész pályája épp felívelő szakaszba ért, és kitört a francia-porosz háború. Párizst körbevették, az élelmiszer-ellátástól elvágták, a színházak is bezártak.
A színésznő 26 éves volt, gyakorlatilag átvette a felügyeletet az Odéon Színház fölött, és ott egy 32 ágyas kórházat rendezett be. Saját szakácsa a sebesülteknek főzött, tehetős barátaitól szerzett pénz- és természetbeni adományokat, de ő maga is beállt ápolónőnek.
Ha elfogyott a tüzelő, a régi díszletekkel, padokkal és egyéb kellékekkel gyújtottak be. Amikor a porosz csapatok megkezdték Párizs ostromát, a pincébe költöztette le a kórházat, de hamarosan a harcok olyan súlyossá váltak, hogy be kellett zárni a színház-kórházat. A legsúlyosabb betegek egy másik katonai kórházba kerültek, akiket nem tudtak elhelyezni, azoknak Bernhardt egy lakást bérelt. Összesen mintegy 150 katonát láttak el, köztük a fiatal Ferdinand Focht.
Bár az I. világháború alatt fel-felröppent a hír, hogy a lövészárokban harcoló katonák előtt, a fronton lépett fel, ám hamar kiderült, hogy hírlapi kacsáról van szó. Az viszont valóban megtörtént, hogy 72 évesen, lábának amputálása után Paul Derouléde: A színész a csatatéren című darabjának fő-(nadrág)szerepét játszotta. Az eseményről a magyar sajtó is megemlékezett:
„A darab hőse egy fiatal párizsi színész, aki lelkesedéssel indul a háborúba és egy csata után, amelyben a németek természetesen csúfosan visszavonulnak, haldokolva fekszik egy fa tövében. Egy angol tiszt akad rá, aki egy korty vizet nyújt neki, mire a párizsi színész, utolsó erejét összeszedve – és ez a darab fő attrakciója – egy háborús költeményt szaval. A költeményben természetesen fel vannak sorolva a németek összes tulajdonságai, tettei, szenvedélyei és véleményei. A fiatal színész meghal és az angol tiszt egy francia lobogóval takarja be holttestét. A darabnak nagyon nagy a sikere és a londoni lapok jelentése szerint az előadások esténként zsúfolt házak előtt folynak le.”
Sarah Bernhardt többszöt is előadta a produkciót jótékonysági céllal, amiért a Charing Cross Kórház tiszteletbeli orvossá avatta.
