Címke: önkéntes

Zenével a gyógyulásért

„A gitár és az élő énekszó a mi eszközünk” – Hazay Tímeával beszélgettünk arról, hogyan segítenek a mondókák, altatódalok és népdalok a koraszülött és sérült gyermekek fejlődésében, és hogyan erősíti a zene a szülő és a gyermek közötti kapcsolatot. Az interjú a budapesti Pszinapszissal (Budapesti Pszichológiai Napok) való együttműködés eredményeként jelenik meg. Hazay Tímea integrált […]

Alex Aldren, az operaénekes orvos - forrás: twitter.com/alexaldren

Karmester és operaénekesek is egészségügyi önkéntesnek álltak Nagy-Britanniában

A Classic FM három zenész történetét osztotta meg, akik a koronavírus-járvány alatt az NHS (Nemzeti Egészségügyi Szolgálat) önkénteseiként dolgoznak. Milly Forrest történetét mi is megírtuk 2017-ben: a hangversenyt lemondó énekesnő helyére ugrott be az egyik legnevesebb londoni koncertteremben, a Wigmore Hallban, ahol akkoriban jegyszedőként dolgozott. A szoprán az Angol Nemzeti Opera Figaro házassága-produkcióját próbálta, amikor […]

- forrás: Bach Mindenkinek

Több mint 100 településén rendezik meg ismét a Bach Mindenkinek Fesztivált

Idén a Kárpát-medence több mint 100 településén szólal meg Bach muzsikája hangversenytermekben, templomokban, iskolákban, kórházakban, aluljárókban és tereken március 16. és 22. között a Bach Mindenkinek Fesztiválon. A fesztiválon a művészek önkéntesen vesznek részt, az események ingyenesek a közönségnek, de adományaikkal hozzájárulhatnak a Magyar Gyermekmentő Alapítvány munkájához – mondta el Kovács Zalán László tubaművész, fesztiváligazgató […]

Monteverdi - forrás: BBC

Magyar önkéntest keres a cremonai Monteverdi Intézet

Olyan 18 és 30 év közötti fiatalt keresnek, aki érdeklődik a klasszikus zene iránt. Ez az érdeklődés lehet mélyebb elköteleződés, vagy akár nagyon komoly elhivatottság is. Jelentkezési határidő: 2019. július 28. A résztvevőnek lehetősége nyílik 2019. szeptemberétől egy teljesen éven át önkéntes státuszban részt venni a cremonai Instituto Monteverdi munkájában. A költségek jelentős részét az […]

Jorge Bergero - forrás: youtube

Egy csellista, aki reményt ad a haldoklóknak

A Buenos Aires-i Jorge Bergero csellóművész elveszítette szerelmét, aki rákbetegségben szenvedett. A tragédia hatására megalapította a Music for the Soul, azaz Zene a léleknek nevű önkéntes csoportot. Az önkéntes zenekar tagjai professzionális zenészek, akik a zene gyógyító erejével szeretnék segíteni a halálos betegségben szenvedőket. Tapasztalataik szerint a zene enyhíti a betegek fájdalmait, javítja a kedélyállapotukat és derűlátóbbá is […]

PROMÓCIÓ

VEB 2023

Hírlevél

Magazin lelőhelyek

Kattintson a térképre!

Hírlevél

Member of IMZ
ICMA logo
A nyomtatott Papageno magazin megjelenését támogatja:
NKA logo