Papageno Radio
- hirdetés -
Színház Koronavírusban elhunyt Lars Norén svéd drámaíró

Koronavírusban elhunyt Lars Norén svéd drámaíró

Meghalt Lars Norén svéd drámaíró, világhírű színpadi szerző, halálát 76 éves korában koronavírus fertőzés okozta – jelentette be az Albert Bonniers kiadó.

- hirdetés -

„Lars Norén írói és dramaturgi munkájának fontosságát lehetetlen néhány szóban összefoglalni, ő egyik legnagyobb kortárs írónk volt” – hangoztatta Eva Bonniers, aki a könyvkiadónál Norén műveit szerkesztette.

- hirdetés -

Per Olov Enquist mellett Lars Norén volt az 1970/80-as évek Svédországának legfontosabb drámaírója. August Strindberg (1849–1912) utódjának tartották, mivel nagy szerepe volt a strindbergi dramaturgiai hagyományok továbbvitelében.

Az 1944-ben Stockholmban született Norén az 1960-as években versek írásával kezdte irodalmi munkásságát, majd a 70-es évek végétől a színházak kerültek érdeklődése középpontjába nemcsak drámaíróként, hanem rendezőként is. Kereken 30 vers- és prózakötete jelent meg, írt rádiójátékokat, televíziós fogatókönyveket is. Nem csupán a stockholmi Drámaszínházban vitt színpadra műveket, hanem a párizsi Comédie Francaise-ben is, legutóbb 2018-ban.

Norén több műve magyarul is megjelent (Háború, Az idő a mi otthonunk, Őszi álom), és a színházak is műsorra tűzték darabjait, köztük Az éjszaka a nappal anyja című művét, valamint a Háborút Ascher Tamás rendezésében 2005-ben.

Lars Norén megkapta a Svéd Akadémia Északi-díját, amelyet mini Nobel-díjként tartanak számon, és régóta az irodalmi Nobel-díj várományosának tartották hazájában.

„Ő volt a legnagyobb drámaírónk Strindberg után” – méltatta őt Björn Wiman, a DagensNyheter című legnagyobb svéd napilap kulturális szerkesztőségének a vezetője.

(Via Index)

Promóció

- hirdetés -
- hirdetés -

Ne maradjon le semmiről!

Hírlevelünkben minden csütörtökön megkapja a legfontosabb kulturális híreket és a következő hét legjobb programjait.

A feliratkozással elfogadom a Papageno Consulting Kft. adatvédelmi tájékoztatóját!