A Színházi Dramaturgok Céhe október 15-én és 16-án A dramaturgia és a dramaturg változó helyzete a 21. században címmel rendezi meg a Radnai Annamária Emlékkonferenciát. Az egyik szervezőt, Orbán Eszter dramaturgot kérdeztük – de nem csupán a konferenciáról.
– A konferencia témája a dramaturgia és a dramaturgi helyzet változása. A pályád alatt mik voltak a szakmát globálisan érintő legnagyobb fordulatok, és ezek hogyan érintettek téged?
– Talán az egyik legfontosabb strukturális változás, ami már az én pályakezdésem előtt elindult, de az utóbbi időre felerősödött, az, hogy a dramaturg álláshelyek megfogyatkoztak a színházakban, elsősorban forráshiányra hivatkozva. Mára csupán a pályán lévő dramaturgok egyötöde rendelkezik állandó színházi szerződéssel, mindenki más szabadúszó. Ez erősíti a dramaturg magányosságát, miközben látszólag mindig csapatban dolgozik. Nekem is volt lehetőségem megtapasztalni a társulati lét és a szabadúszás örömét és nehézségeit.
– Ha egy rendező megakad, legjobb barátja, a dramaturg tud neki segíteni. Mi van akkor, ha a dramaturg kerül hasonló helyzetbe? Ki tudja őt abból kisegíteni? Esetleg egy másik dramaturg?
– Sajnos elég ritka, hogy egy produkciós munkánál egy másik dramaturg ugyanolyan mélyen ismerje az anyagot, mint az, aki elakad, így nem nagyon tud segíteni. Konkrét helyzetekben az idő, az anyag és a probléma át és átfogatása segít és persze elég fontos, hogy az a bizonyos barátság kétoldalú… A rendezővel és a többi alkotótárssal folytatott beszélgetés szokott segíteni. Közös a probléma, közös a megoldás.
– Ha két dramaturg találkozik, hány kérdés után térnek rá a „szakmázásra”?
– Mit nevezünk szakmázásnak? Általában jó viszonyban, gyakran közeli barátságban vagyunk egymással, így megosztjuk egymással, épp min dolgozunk, milyen előadásokat láttunk. És szerencsére elég gyakran találkozunk direkt „szakmázni”, például a Nyílt Fórum drámafejlesztő program különböző állomásain. Ezek nagyon fontos találkozások, mert bár a dramaturg alapvetően csapatban dolgozik, de nagyon ritkán van alkalma más dramaturgokkal együtt gondolkodni. Pedig az nagyon élvezetes.
– Vannak egyébként szervezett eseményeitek, ahol szakmai kérdésekről szó esik?
– Az említett újjáalakult Nyílt Fórum ilyen. Már a beérkezett pályaművek elbírálása felér egy kétszer kétnapos workshoppal, ahol egymás meglátásaiból nagyon sokat tanulunk. És a további állomások is mindig tartogatnak érdekességeket. E pillanatban a dramaturg konferencia és a Nyílt Fórum ad lehetőséget a szakmai kérdések megvitatására, de gondolkodunk még további együttműködésben például fiatal szerzőkkel.
– Hogyan jött a konferencia ötlete, kiknek szól, és van-e távlati cél, például kiadni az előadásokat, rendszeressé, nemzetközivé tenni?
– A mostani konferencia tematikája már többször felmerült, néhány éve kollégánk, Cseicsner Otília vetette föl, hogy erről az átfogó kérdésről érdemes lenne egy konferencia keretében beszélni.
Ez a konferencia azonban reményeink szerint nem az utolsó ilyen lesz. A Céh elnöksége a tagság támogatásával egy – a tervek szerint kétévente jelentkező – konferenciasorozattal szeretné ápolni volt elnökünk, a 2019-ben elhunyt Radnai Annamária emlékét.
Hivatalosan ez a mostani az első Radnai Annamária Emlékkonferencia. Vagy ahogy egymás között nevezzük: dRAMkonf. Ez az írásmód nem véletlen, szinte égi jelként adta magát: az ő nevének kezdőbetűi és a ’dramaturg konferencia’ rövidítése: dRAMkonf. Annamari több dramaturggeneráció tanára volt, figyelt az új tehetségekre, új gondolatokra. Mindvégig megőrizte a kíváncsiságát, érdeklődését. A dramaturgia és a színházi fordítás volt számára a két legfontosabb terület. Ezért a mostani szigorúan vett dramaturgiai tematika után a következő konferencia a színházi fordításra fókuszál majd. Biztosak vagyunk benne, hogy néhány évente lesz elég új gondolat bennünk ezekkel a területekkel kapcsolatban, amit érdemes lesz megosztani úgy a szakmával, mint az érdeklődőkkel. Az idei konferencia előadásai kötetben is megjelennek. Reményeink szerint a továbbiakkal is így lesz, és a Nyílt Fórum füzetek mellett elindulhat a konferencia-kötetek sora is.
– Mennyire kellett győzködni a kollégákat, hogy adjanak elő?
– Kellett is, meg nem is. Viszonylag kis szakma a mienk, az információ személyes kapcsolatokon keresztül terjed a legjobban. A téma és az emlékkonferencia ténye is sokakat megmozgatott, de nagy öröm, hogy nem csak a szorosan vett szakmából jelentkeztek, hanem több egyetemi előadó és hallgató is megszólal és érkeznek kollégák külföldről is.
– Az előadásod címe: Az Opera-dramaturgia rövid története – és amit tanultam belőle. Mi a konklúzió?
– A legérdekesebb talán az, hogy sem az egyetemi tanulmányaim, sem az akkor már tizenhárom év prózai színházas gyakorlat nem készített föl teljesen az operai működésre. Azt gondolom, sok szakmabelinek is tanulságos az, amit megtapasztaltam. Nagyon sokat tanultam az első hónapok alatt a műfaj okozta különbözőségekről és egy ilyen hatalmas intézmény működési mechanizmusairól, miközben az évek során én is nagyon sokat tudtam adni azzal a gyakorlatias dramaturgi szemlélettel, ami viszont korábban az Operában volt kevésbé megszokott.
A konferencia részletes programja itt olvasható
