A tévé egykori legendás kulturális műsorának alapító-szerkesztőjét kollégái és barátai köszöntik – Cselényi Lászlótól, Csorba Lászlótól, Szinetár Miklóstól, Veszeli Lajosig.
Cselényi László, a Duna Tévé egykori elnöke
De TE, Te legalább megpróbáltad!
Ezt kevesen tették, és egyre kevesebben teszik.
Megpróbáltad jobbá, okosabbá, normálisabbá, szórakoztatóbbá, elegánsabbá, értelmezhetőbbé, nyitottabbá, emberségesebbé, reményteljesebbé, élhetőbbé tenni ezt a szél-cincálta, egérrágta, böjt-sújtotta, monopoláztatta magyar világot.
És igazán nem rajtad múlott, hogy ez a világ most rosszabb, ostobább, abnormálisabb, élvezhetetlenebb, magábafordulóbb, embertelenebb, reménytelenebb és lehetetlenebb.
De ez egyszer meg fog fordulni. Tudod: amikor az undorító szürke habot lemerik a húslevesről… és akkor majd sokan méltányolni fogják és érteni vélik, hogy az ilyen Érdi-félék miért nem adják fel soha. Boldog születésnapot, Sanyikám!
Csorba László történész (részlet)
Furcsa világ volt ez a „késő-kádárizmus”! Bölcs művelődéstörténészek előszeretettel hasonlítják majd a dualista monarchia végkorszakához. Valahogy látszott már, hogy a rendszernek vége – de konkrétan persze senki sem sejtette, hogy ez a vég ennyire közel van, és még mi is megéljük. A kultúra elképesztő pezsgése vette körül ezt a furcsa agóniát ugyanúgy, mint a ferencjózsefi aranykor alkonyát. A művészek a maguk tízenhetedik érzékével megérezték a közeledő változást, a kultúrpolitika liberalizálódási szándékát és fokozódó gyorsulását, így feszegetni kezdték a tabukat, korlátokat, és a felelős vezetők között olyan partnerekre találtak, akik vállalták a veszélyt ebben a bizonytalan kimenetelű játékban. Mai ésszel szinte hihetetlen, mi mindenen törhette ki a nyakát akkoriban egy főszerkesztő, ha nem követte szoros öncenzúrával a pártközpont illetékeseinek aktuális irányvonalát. Érdi Sándor bírta a kötélhúzást, idegekkel, humorral, energiával.
Akkor még nem ismertük egymást, így utólag raktam össze magamban a képernyőn látott arcot, tekintetet és a később hallott történeteket. És közöttük is a legdrámaibbat, a kihallgatást Aczél Györgynél. A történészek külön tanulják, mire kell vigyázni az oral history műfajánál, mert az emberi lény elképesztő mértékben képes átalakítani az önmaga által megélt valóságot, annak megfelelően, ahogy azt utólagos érdekei esetleg megkívánják. Nem tudom, hányadik voltam, akinek ezt az „Aczél-sztorit” Sanyi elmesélte. de cseppet sem éreztem, hogy irodalmat hallgatnék, ilyen poént ugyanis nem lehet kitalálni.
A nagy hatalmú „kultúrpápa” a behivatott káder lecseszése során egyszer csak elalszik az íróasztalnál.
Egy kádárista Rip van Winkle… akik mágikus bájital fogyasztása után húsz évig mély álomba zuhantak –
Ma is érzem a borzongást a gerincemen. És átvillan rajtam a gondolat, mint egy Higgs-bozon a CERN alagútján. Igen, azt érzem, hogy Érdi Sándort asztalhoz kellene ültetni, és megíratni vele ezeket a tapasztalatait, emlékeit.
Nyilván szerénykedve, nem voltam én akkora ember… stb. Már most hallom magam, mekkorát fogok erre üvölteni! A történészek számára mérhetetlenül fontosak a „nem akkora” emberek – oral history! – Segítségükkel ugyanis sokkal pontosabban tárhatók fel a korszakok, rendszerek, szerkezetek, valamint a mechanizmusok valóságos mozgatórugói, mint a legnagyobbak emlékezései révén, akik éppen kivételes sorsuk miatt, kevésbé látják azt, ami a milliók életét valójában meghatározta.
A történettudomány szeretné kifejezni sosem múló háláját Érdiné Szabó Márta főszerkesztő asszonynak, amiért hites urából a Kalandok a képláda belsejében (vagy valami hasonló) című emlékezés-sorozat mind a harminckét kötetét kiverte.”
Darvas András szerkesztő
Valamikor a 80-as években forgattunk egy riportot Mészáros Géza képzőművésszel, aki nagyon érdekes és szokatlan háromdimenziós képeket készített papírmasszából. Műterme a Budafoki Papírgyárban volt, ahol a gyár – mint afféle jóindulatú mecénás -, ellátta Gézát feldolgozásra váró papírmasszával. A riport után elmondta, hogy a melósoktól megtudta, hogy a 15 méter magas papírpiramisokban nagyon sok értékes könyv van, de semmi bajuk nincs. A hír hallatán a mi Sanyink igencsak felhúzta magát, mert igencsak könyvbolond volt világ életében, ráadásul nyomdásznak tanult az egyetem előtt. Nem igazán hitte, hogy ilyen létezik, ilyen úgysem lehetséges…
Ebben az időben ugyanis egy nagy közéleti kérdés volt porondon, hogy „Áru-e a kultúra?” Ehhez remek volt ez a riport. Mondanom se kell, hogy óriási botrány lett, Drukker elvtárs, aki akkor élet halál ura volt, a Könyvtárellátó Vállalat atyauristeneként feljelentett bennünket mindenhol. Ahol csak tudott. Aczél elvtársnál kezdte.
Mi sem egyszerűbb, jó magyar szokás szerint mindent letagadott, hogy csaltunk, hogy hazudtunk és ez könyvzúzás természetesen nem igaz. Olyan fontos lett a dolog, hogy még az Esti Híradóba is bekerültünk. Sanyi roppant dühös lett, másnap kijött velünk forgatni, felült a papírkupac tetejére és sorra szedte elő a jobbnál jobb, bezúzásra váró könyveket és sorra felolvasta a címeket. Nem volt mit tenni, nem merték letiltani a műsort.
A botrány tovább dagadt és Aczél elvtárs már nem ránk volt dühös. Úgy érzem, ekkor lettünk nagykorúak. Én ezt így láttam lentről, de hogy közben mi zajlott fent és milyen letolások és beszélgetések voltak az Elnöki folyosón, azt egyszer Sanyinak kellene elmesélni, vagy megírni, de ha megírja, ezt az előzményt nem kéne belőle kihagyni! Hát ilyen volt az én főnököm. Egyébként boldog születésnapot!
Faragó András, a Köztársasági Elnök szóvivője 1990-2000-ig
Sanyikám, Megkísérlem felidézni a múltat,
1990-et írtunk, augusztus volt, felmerült, hogy hamarosan eljön annak az ideje, hogy az Országgyűlésnek meg kell választani öt évre a Köztársasági Elnököt… és kellene egy beszélgetés a televízióban, ahol az Elnök bemutatkozik, ahol nem a politikusi, hanem az emberi arca dominál. Árpi bácsi rám nézett és azt mondta: ’Érdi Sándort szeretném beszélgetőtársnak.’-
Nem riportert mondott.
’Olyan megnyugtató a szemébe nézni – folytatta –, annyira oldott hangulatot teremt a beszélgetés közben, őt szeretném! Gondolkodás nélkül elfogadtuk a javaslatát. A beszélgetés elkészült. Érdi Sanyi a megszokott visszafogott, de beszélgetőpartnerét elismerő, őszinte érdeklődő modorával oldotta a kezdeti feszültséget és irányította a beszélgetést. A közel egyórás műsor hihetetlen siker lett….
1990 augusztusa után nem volt kérdés, hogy ki a beszélgetőtárs, ha az Elnök a tévében színvonalas beszélgetést akart. Így jutottunk el 2000-ig, a búcsúig, ahol ugyancsak nem volt kérdés, hogy ki köszöntse. Ezek már természetesek voltak, de az az első lépés, amely a legnehezebb, azt sosem feledem.
Kepes András író, szerkesztő-riporter
Sanyikám, próbálok visszaemlékezni, mikor találkoztunk először…több, mint 40 éve.??? Te a Tv Kultúrális Osztályát vezetted, én meg a Rádió Kultúrális Osztályát. Hónapról hónapra ott unatkoztunk a Pártközpont kötelező főszerkesztői értekezletén a lapok főszerkesztőivel együtt, és amőbázással ütöttük el az időt. Egy nap aztán azt mondtad, hogy heti kulturális sorozatot tervez a televízió, és te leszel a főszerkesztő, és ha van kedvem többet amőbázni vele, akkor jöjjek át főszerkesztő-helyettesnek és találjuk ki a műsort, Valló Péterrel, Győrffy Mikivel, Szegvári Katival, Sándor Palival és Jancsó Miklóssal, a Stúdió 80-at.
Nem voltam már éppenséggel karon ülő, Rólad nem is szólva, mégis olyan naivan hittük, hogy lehet a teleízióban korszerű, szabad és kritikai szellemű műsort készíteni – mint az óvodások. Persze a Rádióig is elért a Pártközpont korlátozó stupiditása, de engem ott a tévében csapott képen először igazán. Bölcsességeddel, kulturáltságoddal és tisztességeddel te voltál közöttünk a felnőtt, neked köszönhetem, hogy harmincévesen is lehettem lázadó kamasz melletted.
A sikerek és kudarcok, küzdelmek és megalkuvások évekig összekötöttek bennünket, és noha a Stúdió nem lett olyan szókimondó és látványvilágában modern, mint amilyennek terveztük, mégis mindmáig a legnagyobb hatású fóruma lett a hazai művészetnek és kultúrának, ahol mindenki megszólalhatott. Ha most körülnézünk, akkor tudjuk igazán értékelni…. Évtizedek óta elszakadtunk egymástól, de szeretném, ha tudnád, fontos voltál nekem az életemben és a pályámban. Szeretettel gondolok vissza az együtt töltött évekre. Boldog születésnapot, Sanyikám!
Petrányi Judit szerkesztő-riporter
Mindvégig megtiszteltetésként éltem meg, hogy évekig lehettem a Stúdió külsős szerkesztő-műsorvezetője. Nagy dolog volt, hogy a nyolcvanas években mi szabadon dolgozhattunk és ezt Neked köszönhettük. Remek csapat voltunk! Hálás vagyok, hogy nemcsak a magyar kultúra színe-javával találkozhattam, hanem a világ legizgalmasabb alkotóival is folytathattam izgalmas beszélgetéseket. Okosan terelgetve, mégis szabadon.
….Hálás vagyok hogy utca-zenéltethettem az Andro- Dromot, amikor még alig ismerték őket, hogy Szentkuthy Miklós asztalánál ülhettem és belülről láthattam Róth Miksa műhelyét, hogy Eötvös Péter elmesélte nekem az életét Cannes-ban, hogy Szántó Piroskával egy egész délutánt tölthettem egy szentendrei kertben, hogy Sylvester Stallone levélben köszönte meg nekem az interjút és hogy Leonard Bernstein kézcsókkal búcsúzott tőlem. Emlékszel? Ezt a jelenetet le akartam vágatni a végéről és Te nem engedted. Köszönöm, bár nekem így is szép emlék, de legalább az unokám így elhiszi, hogy megtörtént. Őrzöm is magamban, mint egy kincset annyi év elteltével is.
Azóta nem csak a Stúdió szűnt meg, a világ is megváltozott. Nem hittük volna, hogy megéljük mindazt, amivel a környező világ mostanában napról napra megdöbbent. Ilyenkor még fontosabbakká válnak az olyan biztos pontok, mint amilyen nekünk a Stúdió emléke. Nem annyira a nosztalgia, mint inkább a hit miatt. Hogy ami akkor mozgatta a mi közös világunkat: a gondolat ereje, az érték tisztelete, a munka becsülete és nem utolsó sorban a közös akarat, az összetartás és a barátság nem múlhat el. Ha ebben nem hinnénk, mi adna erőt? Ugye emlékszel, milyen sokat emlegettük a költő Nagy László válaszát arra a kérdésre, hogy mit üzen száz év múlva az emberiségnek? A megdöbbentő válasz sokszor eszembe jut. “Ha lesz még emberi arcuk, csókoltatom őket.” Ma fontosabb, mint valaha, hogy higgyünk abban, megmarad emberi arcunk. Ebben erősít meg a közös múlt, amelyiknek sokunk számára, olyan fontos szereplője voltál.
Nem jó! Nem voltál: vagy. És legyél nagyon soká! Drága Sanyi, boldog születésnapot!
Sándor Pál filmrendező
Sanyikám, az ember teszi a dolgát, és ha elég tehetséges, valamint még mázlija is van, egy idő után figyelmeztetik arra, hogy van egy életműve. Ha még nem szóltak volna, akkor én most megteszem, ÉRDI SANYI, VAN EGY FANTASZTIKUS ÉLETMŰVED! Krónikása voltál egy nem akármilyen korszaknak, krónikát írtál évtizednyi izgalmasan fontos kultúra történetéről. Ha majd valaki, vagy valakik, elfogulatlanul, előítéletek nélkül kíváncsiak lesznek arra, hogy mit műveltünk, mi történt velünk, mi volt fontos a 20. század egy fontos szeletében, az itt élők számára „csak fel kell lapozni” az általatok készített anyagot, a Stúdiót, amely pontos és hiteles képet ad arról, hogy ez mind-mind mi voltunk egykoron. ÉLETMŰVEDHEZ igaz szeretettel szívből gratulálok.
Sebő Ferenc zeneszerző
Érdi Sándor a főnököm volt. Erre a mai napig nagyon büszke vagyok, mert kiváló főnök volt! A barátságos hangvétel tökéletes arányban osztozott nála a szakmai szigorúsággal. Hálás vagyok a bizalmáért, amivel beemelt a tévés stábjába, és elindította hosszú és tanulságos szerkesztői pályámat.
Csak azt nem értem, hogy vesztegelhet ma egy ilyen kitűnő ember a pályán kívül? Tényleg ilyen gazdagok vagyunk?!
Simon Izabella és Várjon Dénes zongoraművészek és kislányuk, Lincsi
Szabó-Stein Imre szerkesztő, producer
Kedves Sanyi, kedves Sanyi! Stúdió és 93!
Ekkor kezdtem televíziózni, Nálad, Tőled – és az elején –, Neked: Korábban, nos, korábban csak „terveztem”, és e kifejezés szemantikai különbségét mind és annyian értjük.
Szakmai becsületet, igényességet azzal tanítottál, ahogy hagytad, hogy saját tévedéseim javamra dolgozzanak.
Jó mester voltál, ha hibáztam, úgy dorgáltál, ahogy ír Bukowski, ha fejjel falba dőltem – tudom, hogy emlékszel? Hofi, Gyurkó, Friderikusz vagy Nick Cave – úgy védtél, ahogy csak az tud, aki maga is volt forrófejű. Ha netán zseniálisat csináltam, úgy dicsértél, ahogy Hajnóczy ír, törött, szemérmes, elhallgatott mondatokban. A műsorod, melynek végül arca, hangja, sok-kamerás cselekvő gondolata lehettem, egyértelműen s toronyléptekkel volt és lesz az, amit terveztél, elhagyhatatlan, emlékezetes mérföldkő.
Sanyi, azt kívánom, újra lennénk ott az elején… barátsággal…
Szegő András újságíró
Sanyika! Mindig irigyeltelek, irigyeltem a jó fellépésedet, a magabiztosságodat, a sármosságodat, irigyeltem a fegyelmedet, a pontosságodat, határozottságodat, irigyeltem a jóképűségedet, a flottságodat, az eleganciádat.
Most tudok Rád először sárga epe nélkül tekinteni.
Ezt a mostanit, ugyanis nagyon nem irigylem.
A meccsünk állása így is 3123:1 a javadra A félidőben
Ölel – azért annyira még nem öreg – barátod, Szegő András
Szegvári Katalin szerkesztő riporter
Kis Lordnak hívták gyerekkorában. Felnőttként is elegáns úr, aki sohasem veszti el a fejét.
Pedig sok oka lenne rá. Halk szóval tudja elintézni, amit akar. 1980-ban lett a főnököm, az MTV-ben, aztán a Budapesti Média Intézetben. Sok helyzetben, sokat próbált barátság a mienk. Láttam őt, amikor az volt a tét, hogy megmarad-e 75 dekával született kisfia. Láttam, amikor tudomásul kellett vennie, hogy sohasem mutathatja meg neki a kék eget. Látom őt, amikor Tamás koncertjein fel-alá járkál a folyosón. És láttam őt magas pozícióban,
amikor ugyanabban a kis virsli formájú szobájában üldögélt, mint amikor persona non grata volt az éppen aktuális vezetés szemében. Láttam őt, amikor megszüntették televíziós édes gyermekét, a Stúdiót, amikor elfelejtettek neki szólni, hogy leváltották, és tanúja voltam annak is, amikor telefonon behívta az éppen regnáló főnök, hogy ugyan vegye már át „kirúgópapírját”.
Ám egy valamit sosem láttam: hogy akár egy kinevezés, akár egy leváltás kimozdította volna őt angolos eleganciájából, nyugalmából. Sokan sokféle módon próbálták őt megalázni, de senkinek nem sikerült. Bár sokszor fáj a dereka, a gerince sosem roppant meg, és bármennyire is szeles az idő, kifordítható köpenyt sem ölt magára.
Szinetár Miklós rendező
A dolog valószínűtlen. itt van ez a délceg Gentleman, látszólag a legszebb férfikorban, aki látszólag hatvan, vagy még annyi se. Az persze gyanús, hogy én jó negyven éve ismerem, és már akkor is ilyennek tűnt számomra. Így hát mégis igaz, pedig alig változott. Ilyenkor illik némi összegzést csinálni a kívülállónak, a barátnak is.
Érdi Sándor azok közé tartozik, akik legtöbbet tették a magyar kultúráért az elszállt évtizedekben. Az Egyetemi Színpadtól a Stúdión át az Örökös tagságig eredményesen küzdött az elmúlás ellen. Az ellen, hogy a magyar színház, film, zene, képzőművészet értekei érdektelenségbe fulladjanak, elenyésszenek. Vacak időket élünk. A művészetek háza táján egyaránt igazgat a fortélyos félelem és a nyomor. Ilyenkor jó felidézni azokat az időket, amelyek meghatározó arca volt Érdi Sándor. Formálta, alakította ezeket az éveket, nyoma ugyanúgy ott maradt mindenütt, mint az általa sztárolt örökös tagok lábnyoma a Pesti Broodway-n.
Azt azért megtanultuk a körülöttünk folyó történelemből, hogy a dolgok folyton változnak, ezért hiszem, hogy lesz még itt szerepe Érdi Sándornak. Ehhez kívánok jó szerencsét, jó egészséget!
Sztevanovity Dusán, Presser Gábor, Rácz Zoltán
Volt egyszer, hogy arra gondoltunk, a művészet fontos lehet akkor is, ha zene, akkor is, ha komoly, akkor is, ha kortárs. Sőt, odáig merészkedtünk, hogy legyen ebből műsor a Magyar Televízióan, akkor is, ha nem ígér nézettségi csúcsot sem Kurtág György, sem Kocsis Zoltán: Közel száz mű és művész került képernyőre – majd az archívumba –, hogy fennmaradhasson, amit alkottak. Ahhoz, hogy elkészüljön a „Kis esti zene” hatvannégy adása, kellett még valaki.
Érdi Sándor! Aki egy ilyen vállalkozásra azt mondta:
’Ez jó, ez fontos! Mehet!’
Jó visszagondolni erre a beszélgetésre!
Köszönjük, Sándor!
Vámos Miklós író
Érdi Sándornak nagyon sokat köszönhetek, ahogyan Szegvári Katalinnak is. Ha van rá mód és fórum, jólesik elmondani, hogy általuk sokszor kerültem képernyőre, interjúalanyként. Lehet, hogy ez nélkülük is megtörtént volna, viszont nélkülük soha nem kezdek tévéműsorok készítésébe. Ők kezdeményezték intézték, megtették ezt a csodálatos kalandot az életemben.
Kár, hogy mindeközben sose barátkoztunk, de ha jól értem, Sanyi még csak 70 éves, rengeteg időnk maradt, Isten éltessen!
Vásáry Tamás zongoraművész
Elfelejtettem hányadikat ünnepeljük, így csak vizuális emlékezetemre vagyok utalva, az pedig azt diktálja, hogyha pontosan nem is harminc vagy, de valahogy akörül. Szerintem ennél szebb köszöntőt nem is várhattál volna tőlem, de még azt is hozzáteszem, hogy a sok Rád váró évet elképesztő egészségben, jókedvben, alkotásban és még mind abban, amit szeretnél Magadnak kell eltölteni, és ne feledd, hogy van egy hasonszőrű augusztusi barátod, aki magának is mindezt kívánja, vagyis, légy szíves, maradj meg neki mindig ilyen belevaló barátnak, akinek köszönheti élete legszebb tévériportját, amivel kéz a kézben testvérbarátokként vonulnak be a halhatatlanságba.
Ja, és ne engedj egy jottányit se a világszínvonalból, mint békedíjra javasolható szakácsművész.
Veszeli Lajos fesztőművész (részlet)
Élete a kultúra É. S. születésnapjára
Nehéz olyan emberről újat írni, akit az egész ország még ma is ismer, aki jellegzetes alakja a magyar televíziózásnak, a magyar újságírásnak, a magyar kultúrtörténetnek. Nekem megadatott, hogy figyelemmel kísérhettem talán egy kicsit közelebbről ikonikus alakját, mint a magyar kortárs művészek túlnyomó többsége.
Visszapörgetem az idő kerekét a nyolcvanas évek elejére. Fiatal művészpalántaként komoly kihívás volt számomra, hogy alkalmanként neves művészekkel dolgozhattam a BMV „A” pavilonjában, egy-egy stand hátterének grafikai tervezésén, kivitelezésén. Akkor még nagy munka volt, mert kézzel festettük a hatalmas háttereket, felületeket. Szép feladat volt, csodálatos hangulat uralkodott a pavilonban, néha még éjszaka is dolgoztunk.
Emlékszem, terjedt a hír: holnap a TV-ben a „Stúdió” lesz, szerezzünk egy tv-készüléket valamelyik standra, hogy közösen nézhessük meg. Mikor törökülésben leültünk egymás mellé, grafikusok, belsőépítészek, festők és a csinos kirakatrendező lányok, izgalommal vártuk a népszerű kulturális műsor adását. A képernyőn feltűnt egy elegáns, megfontolt, szép magyar beszédű férfi: Érdi Sándor. Szakmai elemzéseire oda kellett figyelni! Annak a kornak meghatározó, kiemelkedő, sőt korszerű ismeretterjesztő műsora volt a „Stúdió”. A művészeknek minden műfajban eligazodást jelentett, betekintést nyújtott a kor művészetének európai áramlataiba, és ezen belül a magyar művészet helyének, szerepének, súlyának értelmezését kaphatta a néző is, árnyaltan, közérthetően.