Hosszabbított nyitvatartással vár az MNG Vaszary-kiállítása 

Szerző:
- 2023. március 21.
Vaszary-kiállítás - forrás: Magyar Nemzeti Galéria
Vaszary-kiállítás - forrás: Magyar Nemzeti Galéria

Eddig csaknem 80 ezren látták a Vaszary – Az ismeretlen ismerős című kiállítást, amely április 2-ig tart nyitva a Magyar Nemzeti Galériában.

- hirdetés -

Vaszary János a 20. század első felének egyik legnépszerűbb magyar festője, akitől mintegy 70 munkát vonultat fel a kiállítás. A bemutatott Vaszary-képek közül 24 mindeddig teljesen ismeretlen volt mind a szakma, mind a közönség számára – emlékeztet a Nemzeti Galéria által kiadott közlemény.

Mint az MNG hangsúlyozza, a festmények a teljes életmű szinte minden korszakát képviselik: a korai impresszionisztikus időszaktól az expresszív kompozíciókig, a párizsi art deco stílustól a Duna-korzó-képekig és a mediterrán hangulatú, tengerparti jelenetekig.

A kiállításon az újonnan előkerült alkotások mellett az MNG gyűjteményében található más Vaszary-remekművekkel, valamint magángyűjteményekből kölcsönzött kevésbé ismert, sokáig lappangónak hitt fő művekkel is találkozhat a közönség.

A nagy érdeklődésre való tekintettel a kiállítás az utolsó két hétvégén, szombaton és vasárnap (március 25., 26. és április 1., 2.), meghosszabbított nyitvatartással 19 óráig látogatható.

Március 22-én, az MNG Múzeum+ programján a kiállítás 22 óráig várja a látogatókat. Ezen az estén a múzeum számos programot – előadást, tárlatvezetéseket, workshopot, élő jazz-zenét és borkóstolót – ajánl a közönségnek.

Március 30-án 18 órától egy különleges és egyúttal utolsó tárlatvezetést ajánl a múzeum a tárlatban: a résztvevők a Vaszary-életművet átfogóan ismerhetik meg az időszaki kiállítás, valamint a 20. századi gyűjtemény műtárgyain keresztül – áll a közleményben.

Megosztás

Ajánlott

Bejegyzések

PROMÓCIÓ

VEB 2023

Hírlevél

Magazin lelőhelyek

Kattintson a térképre!

Hírlevél

Member of IMZ
ICMA logo
A nyomtatott Papageno magazin megjelenését támogatja:
NKA logo