Közvetítés – Május 8., 19:00 – Living Room, avagy kortárs zene zoknikban

Szerző:
- 2021. május 5.

A kortárs zene igenis lehet befogadható! Nem szükséges hozzá más, csupán megfelelő nyitottság és érdeklődés. Éppen ezért Living Room címmel, kétrészes koncertfilmet tesz elérhetővé a KultúRecept a YouTube-csatornáján, valamint Facebook-oldalán is. Az első koncertre május 8-án 19 órakor kerül sor, amit a Papagenón is lehet majd követni.

- hirdetés -

Ősbemutató is lesz a Living Room koncertfilmek során, hiszen hat műből három darabot most hallhat először a közönség. Három zeneszerző: Bucz Magor, Dobri Dániel, Lázár Dániel művei mellett a beszélgetés – hasonlóan az O/A laikushoz – most sem maradhat el.

Jókai Ági (színésznő) és Ódor Botond (operaénekes) lesznek az est „házigazdái”, s ez most szó szerint értendő, hiszen otthoni körülmények között: egy nappaliban, illetve egy dolgozószobában játszik majd a vonósnégyes (Németh Gábor – első hegedű, Körmendi Johanna – második hegedű, Kalocsai Eszter – brácsa, Agárdi Eszter – cselló), énekel Szigeti Karina, zongorázni pedig Szőcs Henrik, valamint Lázár Dániel fognak.

A két műsorvezető igyekszik jól kérdezni, esetenként némi abszurdot is belecsempészni az egészbe, hiszen a helyzet maga is meglehetősen rendhagyó, otthoni körülmények között ugyanis ritkán tud megvalósulni egy ilyen projekt. A KultúRecept instagramján elindított zoknis/papucsos kampány épp erre hívja fel a figyelmet, hiszen a csapatot semmi sem állíthatta meg, még az sem, hogy nem koncerttermiek, hanem olyan igazi „homeofficeos-ak” voltak a körülmények.

A Living Room koncertfilm videorendezője Torma Sándor volt, mellette a kamerák mögött Todoroff Lázár állt, a grafikai megjelenés Kapitány Dórinak, míg a csodálatos ruhák a Látomás Budapestnek, és tulajdonosának, Szontágh Julie-nek köszönhetőek, a kommunikációs asszisztens Palkó Panka.

Megosztás

Ajánlott

Bejegyzések

PROMÓCIÓ

VEB 2023

Hírlevél

Magazin lelőhelyek

Kattintson a térképre!

Hírlevél

Member of IMZ
ICMA logo
A nyomtatott Papageno magazin megjelenését támogatja:
NKA logo