NOBLES-SENTIMENTALS-LYRIQUES címmel ad szólóestet Koltai Katalin, gitárművész 2018. január 12-én este 6-kor a BMC Könyvárban. A műsor a művésznő Ravel-, Chopin-, Grieg- és Bartók-átirataiból, valamint latin-amerikai gitárművekből épül fel. Erről kérdezte a BMC részéről Kégl András.
– A január 12-i koncert műsorán jórészt átiratok szerepelnek. Miért döntöttél úgy, hogy saját átiratokat készítesz?
– Nagyon régóta készítek átiratokat, nem is tudom, pontosan mikor kezdtem. Arra biztosan emlékszem, hogy a zeneakadémiai első években már foglalkoztam kamaraátiratok készítésével. Érdekes módon nekem mindig is természetes volt, hogy a zenélés nemcsak abból áll, hogy gitárdarabokat gyakorlok és játszom koncerten. Azt hiszem, valahogy úgy működik az agyam, hogy szükségem van egy alkotói jelenlétre is a zenélésben. Ez lehet számozott basszus játék, átiratkészítés, hangszerelés, vagy éppen összművészeti produkciók létrehozása, de igazából soha nem volt olyan hosszabb időszak, amikor „csak gyakoroltam”.
– Összefügg ez azzal, hogy a gitárnak viszonylag szűk a repertoárja?
– Ezen én is szoktam gondolkodni, hogy vajon ha hegedűs lennék vagy zongorista, akkor megelégednék-e az „adott” repertoár játékával. Az biztos, hogy a kortárszene-játék akkor is nagyon fontos része lenne az életemnek, így gitárosként pedig különösen fontos minden új mű, és azoknak az elhivatott interpretációja. Egyébként az egyik legnagyobb büszkeségem, hogy igen szép számú magyar kortárs műnek játszhattam az utóbbi években ősbemutatóját, olyan remek szerzőktől, mint Tornyai Péter, Balogh Máté, Sztojanov Georgi vagy Bolcsó Bálint, csak hogy néhányukat említsem. Visszatérve az átiratokra,
én úgy látom, mintha a gitár egy külön sziget és dialektus lenne a klasszikus zene univerzumában. Ez az izoláció még szociálisan is megjelenik, a gitárosok nagy része egy külön mikroközösséget alkot.
A hangszer történetében „nagy szerzőktől” csupán sporadikusan felbukkanó darabokat találunk. Ezek a művek (mint például Benjamin Britten Nocturnalja, vagy Manuel de Falla Tombeau-ja) a hangszer repertoárjának legnagyobb kincsei. Sajnos hosszan sorolhatnám azokat a fontos szerzőket, akik soha nem írtak gitárra Mozarttól Ravelen át Bartókig. Számomra az a kérdés, hogy találunk-e ezektől a szerzőktől olyan darabokat, amik íródhattak volna gitárra. Összeköthető-e a hangszerrel a költészet, amit kifejeznek, és a nyelv, amivel kifejezik? Ezt kutatom.
– Mik a nehézségei az átirat készítésnek mint műfajnak?
– A legnagyobb nehézsége talán az arany középút megtalálása a fordítás és a gitárra újrakomponálás között. A fordítónak az a célja, hogy minél többet eredeti formájában megtartson a műből. A gitárra újrakomponálásnak pedig az a célja, hogy egy hangszerszerű anyag szülessen, ami jól működik a gitáron, és úgy hat, mintha a darab eredetileg a hangszerre íródott volna.
– A műsorod zárószáma Bartók Béla: Az éjszaka zenéje. Hogyan választottad ezt a darabot?
– A BMC-ben fogom először bemutatni ezt az átiratomat, és őszintén szólva nagyon izgatott vagyok, milyen fogadtatásban részesül majd. Nyilván ez a mű az egyik legnagyobb szentség a magyar zeneirodalomban, nagy felelősség hozzá nyúlni. Én úgy érzem, hogy az a fajta „magányköltészet”, amit a darab kifejez nagyon közel áll a huszadik századi gitárirodalom több darabjához és a hangszer karakteréhez. Ugyanakkor, ha valaki rápillant ennek a zongoradarabnak a kottájára, rögtön láthatja, hogy nyelvezetileg már a legelső ütemtől kezdve súlyos technikai összeférhetetlenségbe ütközik az, aki ezt gitáron akarja játszani. A darab különböző anyag montázsszerű rétegződéséből épül fel, melynek első rétege egy kis szekundokból felépülő klaszter. A gitáron pedig nem lehet ilyen klasztert játszani, mert a hangok túl messze esnek egymástól a gitár nyakán.
– Ez érdekes. Mi a megoldás?
– Én nagyon régóta keresem hogyan lehetne a gitár nyelvének hangkészleti működését tágítani. Kísérletezem különböző kapodaszterekkel (capo: az odacsíptethető húrlefogó a gitár nyakán), hangolásokkal, 8-húros gitárral is. Ezek a kísérleteim már több mint 10 éve tartanak, és most már régóta keresem, hogyan lehetne olyan speciális húrlefogókat használni, amik csak egy-egy hangot fognak le. A Bartók-átiratban első saját találmányom, az egyhúros kapodaszter is debütál.
– A műsorban szerepelnek Grieg- és Chopin-átirataid is. Ezekről mit kell tudni?
– Grieg Lírikus darabjai, valamint Chopin híres op. 69. no.2-es keringője egy paraguayi gitáros szerző Agustín Barrios Mangoré művei között hangoznak majd el. Tulajdonképpen ez egy nyelvi játék, amivel azt kívánom bemutatni, hogy mennyire közel vannak ezek a művek stílusukban egymáshoz annak ellenére, hogy körülbelül 100 év és egy földrész választja el őket. Én úgy fogalmaztam meg magamban, hogy Barrios tulajdonképpen Chopin és Grieg lenyomatát írta meg a gitáron.
– Ravel-átiratodról nemrég írt a Papageno is, amikor az amerikai Classical Guitar Magazine méltatta átiratodat.
– Igen, nagy öröm volt ez az elismerés. Nagyon szeretem játszani azt a darabot (Ravel: Oiseaux tristes (Miroirs), ami szerintem azért is működik annyira jól gitáron, mert Ravel egy improvizatívnak ható stílusra törekedett. Én már teljesen úgy érzem, mintha eredetileg is gitárra íródott volna.
– Mik a terveid, mit lehet tudni a következő fellépésedről?
– A január 12-i szólókoncert után megint sokat fogok játszani Győri Noémivel közös fuvola-gitár duónkkal. Többek között egy kínai turné is vár ránk néhány hónap múlva.
