Mészáros Máté ezúttal csak férfiakból álló csapata fesztelen táncelőadást hoz a Trafóba a Hazai pálya sorozat következő estjén, a játékos címadással az egymásra rakódó, de folyamatosan elcsúszó terekre reflektálva.
Élőben szolgáltatja a zenét Porteleki Áron, amíg a táncosok ki-be járkálnak saját maguk rétegei, más-más előadások, és párhuzamos, történelmi fikciók közt. Az érettebb generáció táncosai ezúttal egy olyan kollektív alkotással rukkolnak elő, amelyben az akarat elcsúszik, a test dinamikus tárggyá válik.
A fehér, üres térben folyamatosan humorizáló, csípős dialógusokat folytató fiúbanda a United Space of Ambivalence-ben sajátos lépéseket tesz a néző zavarba ejtésére. A koreográfia központi kérdésévé válik saját művészetük, esztétikájuk, miközben a nyílt színen saját műfaji határaikat lépik át.
„Olyat még nem csináltam, ahol ennyi szöveg lett volna. De a mozgás és az esztétikai világ teljesen követi a két előző darabomat. A szöveg újdonság. És az is friss inspiráció, hogy most új emberekkel dolgozom együtt, például a fénytervező Bányai Tamással, vagy a táncosok közül Kelemen Patrikkal. Ennek is kimozdító hatása van”
– nyilatkozta Mészáros Máté.
A játékos címadással Mészáros Máté az egymásra rakódó, de folyamatosan elcsúszó terekre reflektál. A koreográfus a Magyar Táncművészeti Főiskolán végzett. Mészáros később a Szegedi Kortárs Balett tagja lett, majd külföldre ment, ahol olyan világhírű koreográfusokkal dolgozott együtt, mint Ohad Naharin, Wim Vandekeybus, Sharon Eyal, Amanda Miller, Roberto Galvan, Myriam Naisy, Robin Orlin. Hat évig volt a belga fizikai színház, az Ultima Vez társulatának tagja, jelenleg szabadúszó alkotóként és meghívott koreográfusként dolgozik. Bakó Tamás Angelus Iván munkatársa a Budapest Kortárstánc Főiskolán, és rendkívül sokat dolgozik Goda Gáborral is.
Kelemen Patrik 2017 októberében a MU Színház Standing ground című táncelőadásában szerepelt legutóbb, majd a Timothy and the Things: Vadászat című premierjében lesz látható, a Trafó Hazai pálya sorozatának márciusi állomásán. Mikó Dávid alkotója a Fighting Gravity-nek, ami az újcirkusz világához kapcsolódik, és erősen vonzódik a formanyelvhez Téri Gáspár is, aki rendkívül sokoldalú táncos, van, hogy dramaturgként szerepel (SOS lebegés), vagy konzultánsként jegyzik, például a Tótferi esetében, de szövegíróként is feltűnik az Etikett avagy A tökéletes ember című előadásban, vagy akár említhetnénk saját újcirkuszi produkcióit, például a Negyedik emelet tizennégy vagy a Vaserdő című előadásokat. Igen sok benyomás és táncos tapasztalat találkozik tehát ezúttal a Trafó Kortárs Művészetek Házának nagytermében. Az előadás a SÍN-produkció gondozásában jött létre.” Régóta dolgozik a függetlenek között. Igen sok benyomás és táncos tapasztalat találkozik tehát ezúttal a Trafó Kortárs Művészetek Házának nagytermében.
Az előadást két alkalommal, február 9-én (magyarul) és 10-én (angolul) játsszák a Trafóban. Részletes információ és jegyvásárlás ide kattintva.