Hadady László oboaművész születésnapját ünnepli a Kodály Filharmonikusok Debrecen április 27-i online koncertje, amelyen egy ősbemutató is elhangzik majd.
– Idén ünnepli 65. születésnapját. Mikor is van pontosan ez a születésnap?
– Már volt, március 14-én.
– Ennek alkalmából tartják április 27-én a Kodály Filharmonikusok a „Hadady 65” koncertet Debrecenben, melynek Ön természetesen szólistája lesz. Zenélt már korábban együtt a zenekarral?
– Rengeteget. Amikor Debrecenben voltam tanuló a ’70-es években még MÁV Szimfonikusokként. Amikor a görög Trikolidis volt a vezetőjük, akkor is felléptem velük, még a csodálatos Bartók teremben. Az utóbbi időben pedig Somogyi-Tóth Dániel karmesterrel vagyunk jó barátságban, az ő felkérésére játszottam velük a Mozart- és a Hidas-oboaversenyt.
A Hadady 65 című koncertre itt lehet jegyet váltani.
– Békésszentandráson született, de 6 éves korától Debrecenben tanult. Hogyan került a cívisvárosba?
– A szüleim tanyasi tanítók voltak, és három megye határán – Csongrád, Békés, Szolnok – laktunk. Nem volt víz, nem volt villany, és utak sem nagyon. A szüleim szerették volna, ha tanult ember lesz belőlem, ezért elküldtek édesanyám nővéréhez Debrecenbe. Az ő férje volt Szabó Emil, egy igazi polihisztor: hét nyelven beszélt, Bartók Bélánál zongorázni, Kodály Zoltánnál zeneszerzést tanult. Mivel nagyon hamisan fütyültem, és Emil bácsit ez nagyon idegesítette, egyből beírattak zeneiskolába is. Szolfézst, majd zongorázni tanultam, később Emil bácsi tanácsára oboázni kezdtem.
– Megszerette egyből ezt a hangszert?
– Amikor elmentem az első oboaórámra, azt sem tudtam, mi ez a hangszer, ott volt darabokra szétszedve. Hernádiné Dittrich Éva szerettette meg velem. De én még évekig inkább építészmérnök szerettem volna lenni. Azért gyakoroltam, és egyre jobb véleményeket kaptam. Majd Kányási József vett a szárnyai alá, aki legendás középiskolai oboatanár volt. Az ő hatására is felvételiztem végül a Kodály Zoltán Szakiskolába, ahonnan aztán egyenes út vezetett a Zeneakadémiára. Utólag nagyon hálás vagyok a nyomásért, mellyel a szüleim és a körülöttem lévő felnőttek, tanárok a zenei pálya felé tereltek, és így nagyon különleges, élménydús életem lehetett.
– A diplomázás után hamar kikerült Párizsba.
– Másodéves zeneakadémistaként ülhettem be a Ferencsik János vezette Állami Hangversenyzenekarba. A diploma után már tudatosan készültem arra, hogy külföldre megyek. Édesapámat érték atrocitások ’56 után, ezért is akartam inkább külföldön karriert építeni. Németországon, majd Svájcon keresztül próbáltam disszidálni, de nem sikerült. Végül Párizsba mentem egy próbajátékra Pierre Boulez kamarazenekarához. Csodaként éltem meg, hogy engem vettek fel szólóoboistának.
– Az elmúlt 45 évben hatvan országban lépett fel közel kétezer koncert során. Melyek voltak a legemlékezetesebbek?
– Az Állami Hangversenyzenekarnál voltak nagyon hosszú és sűrű turnék, akár havonta 27 koncertet is adtunk. Bouleznél több mint harminc évig voltam szólóoboista. 1995-ben a párizsi Zeneakadémiára kerültem be tanárnak, Franciaország egyetlen főállású kamarazenekari tanári állása lett az enyém. De nagyon sok zenekarral volt szerencsém játszani, például a Lett Nemzeti Zenekar kinevezett szólóoboistája voltam, játszottam a Bambergi Szimfonikusokkal, Párizsban az összes zenekarral (Párizsi Opera, Francia Rádió Zenekara, Párizsi Kamarazenekar), szólóztam a Chicago Symphony Orchestra meghívására, a Philharmonia Orchestra London meghívására, játszottam a Budapesti Fesztiválzenekarral.
Egyik legfontosabb állomása volt az életemnek, amikor a New York Philharmonic vezetője, Lorin Maazel elhívott oboázni egy koncertsorozatra. Ott 100 év után én voltam az első olyan fellépő, aki nem Amerikában tanult oboázni. Itt nagyobb dolog volt magában a zenekarban játszani, mint máshol szólózni. A számos, világcégek által kiadott lemezfelvétel is hatalmas eredmény az életemben.
– Hol él most?
– 5 évvel ezelőtt hazaköltöztünk Magyarországra. Nagyon aktívan telnek az itthon töltött évek is. Az elmúlt három és fél évben több mint 80 koncerten játszottam itthon, és járok ki Párizsba tanítani.
– Egy különleges hangszeren, az oboisták „Stradivariján” játszik.
– Az egész zenei világ francia oboákon játszik. Öt nagy cég van a francia fővárosban, aki oboákat készít. Ebből a legrégebbi, 140 éves manufaktúra a Lorée. Miután kikerültem Párizsba, elmentem hozzájuk és vásároltam egy hangszert. Mivel nagyon érdekelt magának a hangszernek a mechanikája is, azóta együtt fejlesztjük a hangszereket. A Lorée főleg Amerikában keresett. Most már Magyarországon is nagyon sokan játszanak rajta az én közreműködésemmel. Az oboa általában alsó B hangig játszik. Az én javaslatomra kifejlesztettünk egy olyan oboát, mely mély A hangot is kiad. A világ 10 legjobb oboistája ilyenen játszik. A hangszer a Lorée Royale nevet kapta. Én is ezen a csodálatos hangszeren játszom.
– A Kodály Filharmonikusokkal online koncertet adnak. Hogy viseli a kulturális élet ilyen irányú változását?
– Sajnos erre rá vagyunk kényszerülve. Több koncertet rögzítettem már ilyen módon. Az élő koncerteket semmi nem pótolhatja.
– Az április 27-i koncerten Bohuslav Martinů Versenymű oboára és kiszenekarra műve hangzik fel. Miért erre a műre esett a választás a születésnap alkalmából?
– Több apropója is van a választásnak. A mű velem egyidős, hiszen 1956-ban mutatták be a melbourne-i olimpián. Csodálatos szerzeménynek tartom. Az oboatanárok tanítják az egész világon, de koncerten nem játsszák szinte soha. Somogyi-Tóth Dánielnek, aki a koncert karmestere lesz, ajánlottam e művet is játszásra, és nagy örömömre ezt választotta. Úgy tudom, Magyarországon ez ősbemutató lesz. Én is most játszom először koncerten! Tehát számomra is ősbemutató e velem egykorú mű előadása.
