A 210 éves Pannon Filharmonikusok Az élet sója címmel hirdette meg 2021/2022-es évadát.
Azt vallják és az elnevezéssel azt hirdetik, hogy élő kultúra, közös élmények nélkül sótlan, üres az életünk, valamint arra buzdítanak, hogy a világklasszis művészeknek is köszönhető minőségi zenei élményekkel fűszerezzük hétköznapjainkat. A pécsi zenekar tárt karokkal, korlátozások nélkül várja budapesti közönségét öt péntek estén Pannon-bérlet sorozatában. Természetesen ha bérletet vásárolunk, kedvezőbb a jegyár, ha esetleg elmaradna koncert, visszatérítik az árát.
Szeptember 24-én pénteken a megszokott 19.30 órakor kezdődő hangverseny lesz az évad méltó felütése: a Peer Gynt titka című érzelmekben gazdag előadással kezdődik. Ezen az estén örökérvényű emberi pillanatokkal szembesülhetünk, és saját közös életünkre láthatunk rá magasabb horizontról, de felemelő, lelkünket feltöltő módon. A zene univerzális nyelvén vita, szenvedélyek, dráma tanúi lehetünk, egy ívre feszül romantika, a francia zene és a távoli észak legendái, megjelenik a mesevilág is. Camille Saint-Saëns I. gordonkaversenye a szólista és a zenekar heves vitájával indul, az alkotás könnyen magával ragadja a közönség érzelmeit is.
![Daniel Müller-Schott – forrás: Pannon Filharmonikusok](https://papageno.hu/wp-content/uploads/2021/09/Daniel_mullercshott.jpg)
A cselló helyettünk sír, dühöng, szerelmet vall Daniel Müller-Schott kezében. Mintha a mű folytatása lenne Gabriel Fauré méltán népszerű Elégiája, mely a zenei melankólia és vigasztalás ékes példája. Zárásként pedig Varga Gilbert vezető karmester leleplezi Peer Gynt titkát. A Peer Gynt egy-egy dallamát a klasszikus zenét ritkán hallgató közönség is ismeri, az viszont egy egészen más zenei élmény, amikor ezek a dallamok teljes kontextusukban hangzanak el. A Maestro a kérdést, hogy honnan tartunk hova, tovább feszíti azzal, hogy a norvég hegyektől az észak-afrikai sivatagig eljutó Gynt két szvitjét épp fordított sorrendben adja elő a zenekar. Vajon miért döntött így Varga Gilbert?…
A produkció a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósul meg. További információkért látogasson el a PFZ weboldalára!