Egy tökéletesre csiszolt darab különleges színészi kihívás elé állító főszerepe és egy nem mindennapi életutat bejáró operettkomponistát ünneplő est megrendezése – Homonnay Zsolttal a Jekyll és Hyde-premier, valamint Szabadság, szerelem című Huszka Jenő-gála kapcsán beszélgettünk.
– A Jekyll és Hyde egyik állandó jelzője az, hogy „minden idők egyik legnépszerűbb musicalje”. Mi teszi azzá?
– Egyrészt nagyon jó a sztori: egy thiller megannyi érdekes drámai fordulattal. Annyira erős a történet, hogy gyakorlatilag bármilyen műfajra érvényesen adaptálható, nem véletlenül készült belőle több prózai vagy táncszínpadi, illetve filmfeldolgozás. Másrészt pedig ott van Frank Wildhorn hihetetlen szakértelemmel megírt zenéje. Szinte mindegyik dala sláger, de egyáltalán nem olcsó vagy közhelyes, hanem mély és komoly mondanivalót hordozó, ráadásul iszonyatosan nagy kihívás elé állítja az énekest. Ez a darab dramaturgiailag zenei és színházi értelemben is tökéletesre van csiszolva.
– Ez a történet talán azért is izgalmas, mert bár egy szélsőséges helyzetben, de mégiscsak egy valós és teljesen átélhető, hétköznapi alapképletet vázol fel.
– Pontosan, hiszen a mesterműveknek az legfőbb ismérve, hogy minden korban megérthető a mondanivaló igazsága, anélkül, hogy bármit különösebben csavarni kellene rajta. Az alapkonfliktust, a jó és a rossz harcát bármikor, bárki átélheti. Ne csak nagy dolgokra gondoljunk. Lehet, hogy az az ember, aki félórája még jókedvvel kalácsot kent és kakaót melegített a gyerekének, most gyilkos dühvel vitatkozik egy másik embertársával azon, hogy miért vágott be elé a sávban az autóval. Ettől a rétegzettségtől tud ma is korszerű lenni Stevenson regénye. Igaz, hogy korrajzot ad, mert az 1880-as években, Angliában játszódik, ahol a tudomány hihetetlen fejlődésen megy keresztül, a társadalmat viszont a bigott viktoriánus erkölcsök alakítják, az aktualitása mégis kortalan. Jekyll jót akar, kutat, kísérletezik, a haladást szolgálná, de nem érzi, hogy kicsúszik a kezéből az irányítás, az eszközt Hyde-ként gonosz célokra kezdi használni. Bár a mai világban nem nehéz erre analógiát találni a klónozástól a digitális technológiáig, az alapvető kérdések ebben a történetben az emberi lelket érintik, ehhez pedig semmit nem kell hozzátenni, nem kell átfogalmazni.
– A két nagy dal, az Eljött az óra és az Ördögi tánc jó rég szerepel a repertoárodon.
– Azt hiszem, 1995-ben énekeltem először. Ez, ha jól számolok, bizony, 27 év. Kezdetben számomra , akárcsak Az operaház fantomja vagy a Nyomorultak, a Jekyll és Hyde is egy fantasztikus történetet jelentett csodálatos zenével és nagy, kihívást jelentő szerepekkel, a színpadon elképesztő látványvilággal. Amikor a musicalt 1997-ben láttam New Yorkban a Broadwayn, amit David Hasselhoff-fal mutattak be, abban a bizonyos legendás előadásban, a profizmus és a show lenyűgözött. Mára viszont sokkal fontosabbá vált számomra az emberi viszonyokról szóló réteg, az énekesin túl pedig a színészi kihívás.
Én mindig minden szerepemre rengeteget készülök, utána olvasok az alapműnek, a történeti korszaknak, megnézek korábbi előadásokat vagy más műfajú feldolgozásokat, és ezen az összegyűjtött tudásanyagon, meg persze a magam szubjektív szűrőjén át fogalmazom meg a karaktert. Így formálódott minden szerepem, például Tevje vagy Jean Valjean, Don Qijuote de La Mancha, Giudo Contini pszichéje, hite és döntéseinek oka is, és ezzel együtt vagyok színpadon esténként 7-től az előadás végéig. Bármennyire is komoly igénybevételt jelentő, drámai figurák voltak ezek, a nekik kijelölt utat bizonyos szempontból mégis egyszerűbb bejárni, hiszen csak egyetlen szerepívet kell megmutatni, abból nem száll ki a színész. A Jekyll és Hyde-ban azonban ugyanennyi idő alatt, ugyanabban a térben és történetben párhuzamosan két sorsot kell egyenértékűen eljátszani, ami mégis egy személyiségből fakad és táplálkozik. Belépek a színpadra Jekyllként, majd kettéválik a szerep, és Jekyll mellé odakerül Hyde is, azonos súlyú lelki folyamatokkal, ugyanazzal a hitelességgel és saját igazsággal. A jelenetenkénti, sőt a legnagyobb vívódás alatt szinte pillanatonkénti váltás éppen ezért nem történhet meg kizárólag külső eszközökkel. Ami egy másodperccel azelőtt még megfellebbezhetetlen igazság volt, azt a következő másodpercben porig rombolja teljes hittel és meggyőződéssel a másik én. Ehhez nem csupán színészi, de lelkiállapot- és lelkialkat-váltásra is szükség van, sőt arra van csak igazán szükség. És azt hiszem, nem is szabad másba kapaszkodni. Természetesen nem orvosi látleletként, de a kettéhasadt személyiség összetettségét kell megmutatni. Azt, ahogyan egyetlen lélekben és testben képes együtt élni két tökéletesen más igazság, amelyeknek megvan a maga megcáfolhatatlan rendszere. A bennünk rejlő határ átlépéséről szól Jekyll és Hyde története.
– Említettél az előbb néhány súlyos drámai karaktert, akiknél nagy az érzelmi amplitúdó. Ez a kettős főszerep azonban, ahogyan mondod, másféle mentális, fizikai, hangi, színészi – és még sorolhatnám a területeket – feladat elé állít. Hogyan lehet erre a gyakorlatban felkészülni?
– Erre csak úgy lehet felkészülni, ha az ember először is aprólékosan végigelemzi a szerepet. Távolabbról kell indulni, mintegy kívülről ránézni, úgy, mintha két különálló karakter lenne. Bár mélyre kell ásni, és szinte automatizmussá kell tenni a működésüket, de ez a folyamat egyszerűbb része. Akkor válik nehezebbé a terep, amikor ezt a két, külön-külön hiteles embert a próbaidőszak alatt kőkemény munkával össze kell fűzni egy személlyé. Soha nem tudtam elképzelni, hogyan tud valaki önmagával sakkozni úgy, hogy miközben a fehérrel lép, még nem tudja, hogy a sötéttel mit reagál, és amikor a kezébe veszi a fekete bábut, azon kezd el gondolkodni, mit akarhatott a világos. Most már, azt hiszem, értem, hogyan lehet lelket és agyat teljesen kettéválasztani. Jekyll is megérti, és egyetlen lehetőséget lát arra, hogy megoldja a helyzetet. Felfogja, hogy nem tudja magában Hyde-ot féken tartani, ha ő veszi át az uralmat a testén, a lelkén, annak borzalmas pusztítás lesz a következménye, ráadásul azok körében, akik fontosak neki. A vég pedig tragikus, de valahogy végső soron mégiscsak a szeretet és a racionalitás győzelmét mutatja.
– Ehhez a kettős főszerephez képest mennyivel könnyebb feladat megrendezni egy Huszka-gálát? Egyáltalán: mennyiben más egy gála egy „rendes” előadás megrendezéséhez képest?
– Egyszerre tűnik egyszerűnek és bonyolult dolognak egy gálát színpadra állítani. Nincs darab, aminek az elemzése időigényes, viszont iránymutató, a dalokat is jól ismerik az előadók, és a közönség is. Én azt gondolom, hogy az anyag és a téma annál jóval többet érdemel, mintsem dalok egymásutáni elhangzására gondoljunk. A Huszka-művek dalai kijelölhetnek olyan koncepciót, amelynek a mentén dramaturgiai értelemben egészként szervesül az este. A vezérfonal ehhez Huszka Jenő életútja, amelyben egyszerre volt jelen a művészet és a tisztes polgári élet.
Valószínűleg sokan lepődnek meg azon, hogy a Zeneakadémia mellett a jogi kart is elvégezte. Ledoktorált, majd egy évre elment Párizsba koncertmesternek, mert kiváló hegedűs volt. Aztán hazajött, a vallás- és közoktatásügyi minisztériumban kezdett dolgozni, ahol két ügyirat között kollégájával, Bakonyi Károllyal hol Fedák Sárinak komponáltak egy slágerré váló nótát, hol meg a Bob herceget csiszolgatták. El sem tudjuk képzelni, micsoda hangulat lehetett abban az irodában! De komolyra fordítva: Huszka megtartotta a bécsi operett szerkezetét, amelyhez magyaros motívumú, a verbunkosból merítő zenéket írt. Lehet, hogy sokan nem tudják, hogy a Daru madár fenn az égen vagy a Délibábos Hortobágyon nem magyar nóták, hanem színpadi előadásra szánt darabok dalai, emellett nem a színpadiasság érződik rajtuk, hanem a magyaros lüktetés, a virtus, a mulatás van bennük. Huszka képes volt arra, hogy egyetlen darabban, például a Gül babában két világot harmonikusan mutasson meg, hiszen a történetben a keleti atmoszféra jelenik meg erősebben, a zene viszont magyaros dallamokból épül föl. És ha már az életrajzi adatoknál tartunk, ha azt se felejtsük el, hogy ő rakta le az intézményes szerzői jogvédelem alapjait Magyarországon. Nélküle a mai Artisjus nem létezne. Szóval elképesztően izgalmas Huszka Jenő élete magánemberként és zeneszerzőként is, hisz ő az az ízig-vérig magyar szerző, aki végigélte Magyarország 20.századi nagy történelmi viharait, akinek fontos a magyar történelem és a magyar muzsika. Ezt a sokszínűséget szeretném megmutatni a Szabadság, szerelem gálán.
