Szerző: Filip Viktória

Kodály Zoltán zeneszerzőt, népzenekutatót és zenepedagógust, valamint Ion Marin karmestert a hangok szeretetén kívül látszólag semmi sem köti össze. Az egyikük hazájában élve és dolgozva tett szert nemzetközi hírnévre, míg a másik korán elhagyta szülőföldjét, hogy felépíthesse karrierjét. Két különböző generációt és két eltérő nációt képviselnek, ám eltávolodva a felszínes nézőponttól a párhuzamosságok még a végtelen előtt találkoznak. A cikk eredetileg az Opera Magazinban jelent meg. Tulajdonképpen akár a személyes benyomást sem zárhatjuk ki teljesen, hiszen Kodály halálakor a kis Marin már hatéves volt, ráadásul édesapja, Constantin Marin karvezetőként kereste kenyerét, így a Kodály-módszert és a magyar komponista kórusműveit bizonyosan ismerte.…

„A Magyar Állami Operaház a világ »legdolgosabb« dalszínháza” – adta hírül január elején a Bachtrack.com. Míg az egyik legnagyobb internetes komolyzenei adatbázissal rendelkező brit portál szerkesztői a 2016-os év statisztikáit böngészve jutottak erre a következtetésre, a magyar közönségnek és a hazánkba látogató külföldi vendégeknek minderről empirikus tapasztalatai vannak. De lássuk a tényeket! A cikk eredetileg az Opera Magazinban jelent meg. Az elmúlt év első hónapjának műsorában rögtön egy német kortárs opera, a Lear premierje szerepelt. Aribert Reimann sötét, bonyolult és meditatív zenéje az ősbemutatót is jegyző Jean-Pierre Ponnelle munkája nyomán került színre, közönség- és szakmai sikert hozva. Folytatva a Ház…

Egy délelőtti, budapesti próba után beült az autójába és Zsolnára indult, hogy este koncertet dirigáljon, majd másnap ugyanígy megtette az utat oda-vissza. A következő héten Prágából érkezett a magyar énekesekhez, majd egy rövid, de tartalmas beszélgetés és némi szusszanás után háromórás előadás várta. Oliver von Dohnányi először állt az Operaház karmesteri dobogóján. – Sokat autózik és vezet, ami bizonyára kimeríti. Hogyan tartja fitten magát? – Dirigálok! Számomra ez a legjobb edzés. – És miként frissíti fel az interpretációit azoknak a műveknek, amelyekkel már sokadszor találkozik? A cikk eredetileg az Opera Magazinban jelent meg. – Dvořák, Puccini, Verdi vagy Wagner operái…

Három alkotó kapott mesterművészi címet a Magyar Opera Napja alkalmából, kiemelve ezzel a dalszínház Kossuth-díjas örökös tagjainak páratlan életművét. A cikk eredetileg az Opera Magazinban jelent meg. Hágai Katalin balettművész számára az Operaház épülete szentély, a művészet hitvallás, a tánc pedig a legcsodálatosabb hivatás. „Ezért minden nap alázattal léptem be ebbe a csodálatos épületbe és a balett-terembe. Én ebben az együttesben és a hazai repertoárban (amelyet Harangozó, Seregi, Pártay, Keveházi, ifj. Harangozó, Fodor és Róna neve fémjelez) találtam meg leginkább azt, ami hozzám a legközelebb állt: a szerepformálás szépségét, amelyen keresztül érzelmeket közvetíthettem olyan csodálatos szerepeken keresztül, mint például a…

Egy nehezen megkomponált, versenygyőzelemtől és premierektől is megfosztott, a zeneszerző által is balsorsúnak tartott remekmű kálváriája ért véget az Ybl-palotában. Einojuhani Rautavaara A bánya című operájáról és a finn mesterhez fűződő személyes kapcsolatáról az októberben tartott színpadi ősbemutató karmestere, Bogányi Tibor mesélt. „Rautavaara számos alkotását ismertem meg finnországi diákéveim alatt, de közvetlenebb nexusba akkor kerültünk, amikor elkezdtem dirigálni a darabjait. Amióta körvonalazódni kezdett A bánya budapesti premierje, folyamatosan vittem neki a híreket. Helsinki kikötőjénél lévő tágas, polgári lakásában mindig szívélyesen fogadott, és nem akarta elhinni, hogy valóra válik ez az álma. A korábban fűtött, szenvedélyes lelkiállapotú Rautavaara a kor előrehaladtával…

Istenfélő ember, akinek élete is igazolja hitét, aki keményen dolgozik, hallgat a megérzéseire és nem értékeli túl, de foglalkozik az álmaival is. Októberben megjelent Énekes álarc nélkül című kötetében Lukács Gyöngyi meglepő őszinteséggel vall az előadói hivatás felemelő szépségeiről és lesújtó mélységeiről. A cikk eredetileg az Opera Magazinban jelent meg. – Egy színpadi ember művészete az előadások, fellépések, interjúk révén nyitott könyv a mindenkori közönség számára. Miért tartotta szükségesnek, hogy ez a formula szó szerint is valóra váljék? – Akik ismernek, tudják, hogy igen rendhagyóan alakult a karrierem. Húszévesen főszerepben debütálni az Operaházban olyan ritkaság, amelyre se előtte, se utána…