Bánkövi Bence, a Zeneakadémia BA III. éves hallgatója egyedüli magyarként képviselte az Alma Matert a december 9-16. között Krakkóban megrendezett III. Nemzetközi Krysztof Penderecki Csellóversenyen. A háromfordulós, kimagasló értékű és magas színvonalú versenyen, rendkívül nehéz programmal, hihetetlenül erős mezőnyben Bánkövi Bence 4. díjat kapott. A döntőben Haydn C-dúr gordonkaversenyét és Penderecki 1984-es versenyművét játszotta. A nemzetközi zsűri tagjai voltak: Zdzisław Łapiński, Julius Berger, Jiwu Li, Ivan Monighetti, Arto Noras, Onczay Csaba, Wolfgang Emanuel Schmidt. (Via Zeneakadémia)
Szerző: Papageno
Címzetes professzori címeket adományoz és egyedülálló szakmai együttműködés keretében támogatja az egyetemi felsőfokú zenei képzést a Pécsi Tudományegyetem Zeneművészeti Intézete. Dr. Vas Bence, a Pécsi Tudományegyetem Zeneművészeti Intézete igazgatója tájékoztatása szerint a PTE Szenátusa támogatta Baráti Kristóf Kossuth- és Liszt-díjas hegedűművész, valamint Várdai István Liszt-díjas csellóművész részére címzetes egyetemi tanári cím adományozását. Ezen kívül egyetemi docensi címben részesült Szőke Zoltán kürtművész és Szűcs Máté brácsaművész. A címet elnyert művészek a jövőben tovább fejlesztik szakmai kapcsolatukat az egyetemmel. Szőke Zoltán szeptembertől az intézetben oktatóként kezdi meg munkáját. A Kamara Akadémia Egyesület Várdai István elnökletével egyesületi programjait hozza Pécsre. E programok keretében,…
A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának koncertmestere közösségi oldalán tette közzé a hírt a hongkongi együttes felkérésről. A zenekart 2012-ben alapították azzal a céllal, hogy a zenei iránt érdeklődő tehetséges kínai fiatalok a megfelelő módón, együttesben bontakoztathassák ki tudásukat, és szerezzenek tapasztalatot. Magyar zeneművészet kategóriában 2018-ban Fischer Ádám vehette át a Prima Primissima díjat. A karmester a díjjal járó pénzjutalmat a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának ajánlja fel, hogy az együttes koncertmestere, Oláh Vilmos a következő Wagner-napokon már egy Stradivari-hangszeren játszhasson. A hegedűművészt nemrég a Japán Vonós Tanárok Egyesülete, Ázsia egyik legnagyobb múltú zenei szakmai szervezete választotta tiszteletbeli tagjává.
„Gyakran az az érzésem, hogy az éjszaka több színt rejt magában, mint a nappal, az éjjel intenzív ibolyalilával, kékkel és zölddel van tele. Feltétlenül le akarom festeni a csillagos eget” – mondta Vincent van Gogh. Aztán meg is csinálta. A Csillagos éj talán a leghíresebb kompozíciója. Az 1889-ben készült 74*92 centiméteres olajkép a New York-i Modern Művészetek Múzeumának gyűjteményében található. A kép által inspirált fényinstalláció viszont, amelyet a szerb Ivana Jelić és Pavel Petrovič terveztek, Amszterdam egyik csatornájának ad különös ragyogást. A nagyjából másfél ezer LED-izzó bevilágította hatalmas tábla színei Van Gogh ibolyaliláját, kékjeit és zöldjeit idézik. Az installáció az amszterdami Fényfesztiválra…
Színházi könyvek eladásából valószínűleg soha, egyetlen országban sem lehetett meggazdagodni. A több mint 100 éve működő New York-i Drama Book Shopot a bezárás fenyegette, mert 84 éves tulajdonosa nem bírta kigazdálkodni a jelentősen megemelt bérleti díjat. Ekkor lépett színre Lin-Manuel Miranda. Lin-Manuel Miranda az egyik legsokoldalúbb színházi alkotó a Broadwayn: zeneszerző, szövegíró, színész, akit Pulitzer-, Grammy- és Tony-díjjal is kitüntettek, de a hollywoodi Hírességek sétányán is van csillaga. A jelenleg legnépszerűbb Broadway-musical, a Hamilton egyik társszerzője és főszereplője, de a Mary Poppins visszatér című filmből is sokan ismerhetik. Úgy döntött három kollégájával, hogy befektet egy, a csőd szélére került színházi könyvesboltba. A Manhattan…
A kormány megvásárolta Munkácsy Mihály Golgota című festményét – jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter Kósa Lajos, Debrecen fideszes országgyűlési képviselője és Papp László, Debrecen polgármestere társaságában, január 9-én. Munkácsy Mihály Párizsban, 1884-ben festette a Golgotát, majd 3 évvel később Amerikába vitték, ahol egy amerikai üzletember vásárolta meg. 1988-ban Julian Beck amerikai kereskedő tulajdonába került a kép, aki 1991-ben hozatta kölcsönzéssel Magyarországra, és 1993-tól látható is volt a festmény kiállításon. Julian Beck a képet felajánlotta megvételre a magyar államnak, amely azonban elzárkózott ettől. A képet 2003-ban Pákh Imre műgyűjtő vásárolta meg és letéti szerződést kötött az azt kiállító debreceni…
A Stanford Egyetem Hangarchívuma bejelentette, hogy befejeződött Robert Baxter Maria Callasról szóló gyűjteményének feldolgozása. Az amerikai születésű görög szoprán élete során a bel canto stílus utánozhatatlan tolmácsolója volt, aki a milánói Scala és a Met mellett sok más, figyelemre méltó színpadon is bizonyította hangjának egyediségét. A Verdi-, később pedig Puccini-művek egyik legavatottabb előadójának tartott Maria Callas habár a kritikusok körében nagy tiszteletnek örvendett, temperamentumos személyiségéből és Renata Tebaldival való feltételezett rivalizálásából adódóan magánélete gyakran vált a különböző sajtóorgánumok fő témájává. Minden magánéleti kihívás ellenére Maria Callas a 20. századi operajátszás történetének feledhetetlen és egyik legfontosabb alakja lett. A róla szóló anyagok…
Hermann Ildi (1978) korosztályának egyik legfontosabb és legismertebb fotóművésze volt. NHL betegségben szenvedett. Művei, fotósorozatai, mint a Nyaralók, az NHL, a Lányaink, a Hátraarc vagy a Hiányzó történetek felejthetetlenek. Rangos díjakkal ismerték el munkásságát, mint például a Pécsi József fotóművészeti ösztöndíj. 2012-ben elnyerte a nemzetközi Lucien Hervé és Rodolf Hervé fotográfiai különdíjat, 2018-ban a New York-i Asylum Arts ösztöndíjat a „Hiányzó történetek” sorozatért, majd a 2019-es Capa-nagydíj ösztöndíjában részesült „Az utolsó túlélők – itthon maradt magyar zsidók hiányzó történetei” pályaművéért. A Saul fia című film forgatásán készített portréit a Mai Manó Ház blogja közölte. Halála pótolhatatlan veszteség. (Via index.hu)
A Miskolci Nemzeti Színház zenekara kíséri Placido Domingót dániai koncertjén Aarhusban. A Musikhusetben január 14-én a miskolci muzsikusok a MÁV Szimfonikus Zenekar helyett ugranak be – közölte a teátrum. A tájékoztatás szerint a koncerten közreműködik Rost Andrea és Camila Titinger szoprán, a karmester Eugene Kohn lesz. Cser Ádám zeneigazgató arról beszélt, hogy igen ritka lehetőség előtt állnak, nagy odaadással készülnek a koncertre, amelyen egy világsztárt kísérhetnek, „ez egy olyan zenei adalék és együtt zenélés lesz, amire sokáig fogunk emlékezni”.
Az 1920-ban született, később Oxfordban élt Havas Kató hegedűművész-tanár, akinek neve fogalom, nemcsak a hegedűsök körében 2018. december 31-én hunyt el. Ha valaki egyszer találkozik vele, sohasem felejti el kedves lényét, mosolyát, élénk tekintetét, szikrázó vitalitását – írta egy budapesti találkozás alkalmával Solymosi Tari Emőke a Parlando hasábjain. Havas Kató ötéves korában kezdett el hegedülni, hétévesen pedig megtartotta első komolyabb szólóestjét. A legendás Waldbauer Imre osztályában mindent megtanulhatott a Zeneakadémián, amit akkoriban a virtuóz hegedűjátékról tudni lehetett. 18 évesen már a New York-i Carnegie Hall közönsége ünnepelte. Egy évre rá azonban férjhez ment, és jó ideig három gyermeke nevelése kötötte…