Szerző: Papageno

A Hungaroton gondozásában május 19-én kerül a boltokba a világhírű zongoraművész házaspár, Simon Izabella és Várjon Dénes Nagy fúga című első közös lemeze. A felvétel centrális kompozíciója Beethoven Nagy fúgája, amelyhez három másik remekmű, Mozart, Schubert és Schumann egy-egy darabja társul. A művészházaspár nem a kronológiai sorrendet követte: előadásuk sajátos dramaturgiai ívet rajzol fel, amelyben minden a Nagy fúgára mutat, de a figyelmes hallgató számára mindvégig nyitva hagyja a szabad asszociációk lehetőségét. Hallgasson bele a felvételbe ide kattintva! „Nem akarunk különbséget tenni kamarazene vagy szólójáték között. Zenélésről beszélhetünk, amelyen belül a kamarazene egy mélyről jövő zenei kommunikáció. Hálásak vagyunk, hogy…

Tovább

A POSZT alatt látható Horváth Lajos Ottó Szép Ernő műveiből készült monoelőadása, illetve egy háromszereplős francia darab, amelynek szereplői még nem játszottak együtt. Amikor a kilencvenes évek legelején a kezembe kerültek Szép Ernő írásai, nagyon megdöbbentett, meglepett a sorokból sugárzó „fény”. Mert miközben ott van a sorok mögött kimondva vagy kimondatlanul az első és a második világháború, a zsidóüldözés, a háború utáni idők minden szennye, megaláztatása, itt egy ember, aki csak azért is kidugja a fejét ebből a szennyes árból, aki az égre emeli tekintetét. (Horváth Lajos Ottó a témaválasztásról) A „Csak szólani egy szót mint ember” a Nemzeti Színház…

Tovább

Megalakulásuk idején biztos nem fogadtak volna komoly tétben a Mahala Rai Banda tagjai, hogy zenéjük nem csak a lakodalmakban vagy a koncertszínpadokon, hanem a diszkókban is hódít majd. Zenéjük magában is táncolható és lendületes, talán éppen ez inspirálhatta világszerte a DJ-ket dalaik remixelésére. Íme az első: Kövesd a Budapest Folk Fest eseményeit tematikus blogunkban! „Shantellel teljesen spontán alakult ki az együttműködés. Frankfurtban játszottunk, ott találkoztunk, a kémia azonnal kialakult köztünk. Akkoriban jelent meg a debütáló albumunk és hagytuk, hogy Shantel remixeljen róla néhány dalt. Elégedettek voltunk az eredménnyel, de nem gondoltuk, hogy nemzetközi szinten is ilyen sikere lesz a közös…

Tovább

Együttműködési megállapodást írt alá a Magyar Rádió Zenei Együtteseinek működéséről és finanszírozásáról Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, Vaszily Miklós, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap vezérigazgatója és Kovács Géza, a Közszolgálati Kulturális Előadó-művészeti Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója május 18-án, Budapesten. A magyar kormány a minisztérium javaslatára 300 millió forint rendszeres támogatásban részesíti a Magyar Rádió Zenei Együtteseit, a szimfonikus zenekart, a vegyeskart és a gyermekkórust. Balog Zoltán elmondta: az együttesek a klasszikus művek bemutatásán túl elősegítik a kortárs magyar zeneművészet népszerűsítését, valamint nemzeti értéket képviselnek. Úgy ítélték meg, hogy szükség van plusz támogatásra, amely segíti az együttesek értékőrző tevékenységét és…

Tovább

25 éves a Sziget és 15 éve van önálló klasszikus zenei színpad, amit az idei évtől már Papageno Klasszikus, Opera és Jazz Színpadként találsz meg. Ha mindig is untad az iskolai zeneórákat, ez a te helyed, ha pedig imádtad a zeneórákat, úgyis el fogsz jönni hozzánk. Kodály halálának 50. és születésének 135. évfordulója nemcsak idehaza, hanem az egész világon ünnep – az ő tiszteletére mind az öt napon kórusok nyitják a programot. Így lesz vendégünk a vegyeskarként működő, számos díjjal büszkélkedő Vass Lajos Kórus, a tagok számáról elnevezett Octovoice Énekegyüttes, a könnyűzenei dalok kórusátirataival koncertező pécsi Voi Singers, a szemtelenül fiatal…

Tovább

Megjelent a Papageno Magazin nyolcadik különszáma a Fesztiválakadémia Budapest programjaival. A Kelemen Barnabás és Kokas Katalin hegedűművészek által alapított Fesztiválakadémia Budapest keretében június 10-16 között öt helyszínen, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, a Pesti Vigadóban, az Ádám Jenő Zeneiskolában, a Régi Zeneakadémián és a Széchenyi Fürdőben tartanak koncerteket, előadásokat és mesterkurzusokat a műfaj világszínvonalú előadói, külföldi és hazai kiválóságok. Lapozd fel online a fesztivál programfüzetét ide kattintva!

Tovább

A 22. Múzeum Majálisán több mint száz múzeum és kiállítóhely képviselteti magát az ország különböző részeiből. 2017. május 20-án és 21-én minden értelemben kizöldül a belvárosi Múzeumkert. Az évről évre megújuló tudásgyarapító piknik virágos bulihangulatát várhatóan 40 ezer látogató élvezi majd. A 22. Múzeumok Majálisán több mint 120 hazai múzeum mutatja meg 40 ezer látogatónak, milyen változatos és tarka az a tudás, tárgyi anyag, amelyet őriznek.  Sátraik és programjaik behálózzák a Múzeumkertet, a kincseikből készült Műtárgysétány az MNM épületét, a Tudássétányon pedig a művészetek, az irodalom és a természet jegyében bárki tesztelheti saját tudását. Először mutatkozik be a Majálison többek…

Tovább

Vlagyimir Putyin után jöjjön egy másik zongorázó politikus. 2014-ben, amikor gazdasági miniszter lett, az Elysée Mozartjának nevezte Emmanuel Macront a francia napilap, a Le Monde.  Igaz, ezzel nem zeneszerzői vagy zongorázási képességeire utalt. Életrajzírója szerint felesége hívta őt így egy baráti beszélgetésben arra utalva, milyen érzés volt a jelenlegi köztársasági elnököt a középiskolában drámatanárként tanítani. „Mintha Mozarttal dolgoznék” – mondta, arra utalva, hogy Emmanuel Macron sokkal érettebben gondolkodott kortársainál. Nézze meg, hogyan zongorázik Vlagyimir Putyin! De ha már zongora: a köztársasági elnök nemrégiben arról nyilatkozott, mennyire várja már, hogy újra leülhessen a hangszer elé, a politikus ugyanis lelkes amatőr zongorista. Tíz…

Tovább

Május 25-én, a Régi Zeneakadémia kamaratermében kerül sor Ábrahám Márta és Dukay Barnabás új, Részletek az örökkévalóságból címmel megjelent, nemzetközi viszonylatban is hiánypótló Bach-kötetének bemutatójára.  A könyv mottója magától Bachtól származik: „Igaz ugyan, hogy a kompozíciót elsőrendűen és legfőképpen nem az előadás keltette benyomás alapján ítéljük meg. Ám, ha nem vesszük figyelembe az efféle, olykor valóban félrevezető értékelést, akkor nem látok más módot az ítélkezésre, mint hogy szemügyre vegyük magát a művet úgy, ahogy azt lejegyezték.” Ez a vezérgondolat Dukay Barnabás és Ábrahám Márta írásának a kiindulópontja. Vizsgálódásuk ilyenformán megkerüli a teljes előadói hagyományt, nélkülöz minden interpretációs, stilisztikai, esztétizáló szempontot. A…

Tovább