Szerző: Papageno

„Életének 43. évében elhunyt Blazsó Domonkos. Betegsége győzte le őt” – tudatta lapunkkal az énekművész családja. Blazsó Domonkos 1977. december 1-jén született Budapesten. A Szent István Zeneművészeti Szakközépiskola zongora és ének szakán végzett, majd a stuttgarti Hochschule für Musik und Darstellende Kunstban oratórium és szóló énekesi tanulmányokat folytatott Bruce Abel professzor növendékeként. 1997-ben a Budapesti Dalversenyen első díjat nyert, ugyanebben az évben pedig a Nemzetközi Ádám Jenő Dalversenyen ért el III. helyezést, valamint a különdíjat is kiérdemelte. Később a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen Fried Péter irányításával képezte hangját, ahol 2017-ben szerezte meg diplomáját. Pályafutását 1999-ben kezdte a Honvéd Férfikarban, 2005…

Tovább

A Magyar Rádió Művészeti Együttesei a járványhelyzet ellenére sem szakítják meg koncertsorozatukat. Céljuk, hogy továbbra is egyedülálló zenei élményt nyújtsanak a klasszikus műfaj kedvelőinek az interneten és rádión keresztül. Novemberi fellépéseik során olyan világhírű zeneszerzők művei csendülnek fel, mint Schubert, Vivaldi vagy Bach. A zeneszerető közönség a Magyar Rádió Művészeti Együtteseinek hangversenyeit több platformon is élvezheti: az előadások élőben láthatók és hallhatók az MRME Facebook-oldalán, a radiomusic.hu honlapon, valamint a Bartók Rádión. Időpontok és programok: November 20., péntek, 20.00 Lelki megtisztulást ígér minden hallgató számára a Barokk utazások első hangversenye Antonio Vivaldi és Johann Sebastian Bach műveit hívva segítségül. Vivaldi:…

Tovább

November 19-én indul a Nemzeti Filmintézet online videótára, amelynek folyamatosan bővülő kínálatában megtalálható lesz az elmúlt 120 év magyar filmalkotásainak jelentős része. Az ide kattintva elérhető, hamarosan induló videótár mellé olvasnivalónak a Papageno Ruttkai blogját ajánljuk. A magyarországi streamingszolgáltatóknál elérhető magyar filmek sikerére alapozva indítják útjára az NFI Filmio nevű online videotár-szolgáltatását – közölte az NFI. Mint írják, az NFI által megrendelt reprezentatív kutatásból az derült ki, hogy egyre nagyobb szerep jut a magyarországi streamingszolgáltatóknál a magyar tartalmaknak. A kutatást a Kantar-Hoffmann készítette 800, 15 éves vagy idősebb magyar lakos online megkérdezésével. A Netflixnél és az HBO GO-nál jelenleg 50-50,…

Tovább

Több, mint egy évvel ezelőtt indult el a szervezése Kelet-Európa legújabb, független kortárs képzőművészeti vásárának, a FLASH SHOW-nak. Bár az eredetileg 2020 szeptemberére tervezett nemzetközi eseményt a pandémia felülírta, a szervezők ZERO FLASH SHOW néven „járványbiztos” koncepciót valósítanak meg ez év novemberében. Az elmúlt néhány évben széles körben tapasztalható, hogy az újhullámos modellek a művészet minden területén felértékelődnek, nem kivétel ez alól a kortárs képzőművészet sem. Világszerte jelentek meg az alternatív műkereskedelmi vásárok, minden jelentős galériás nagyvárosban New Yorktól, Berlinig. A FLASH SHOW szervezői is ezen nemzetközi trendek mentén tervezték megvalósítani első eseményüket, ahol a történelmi, Károlyi Palota falai között…

Tovább

Jordi Savall a 2018-ban felvett lemezen a tőle megszokott igényességgel szerkesztetten ismerteti Velence zenei történetét, miközben a Hesperion XXI zenekarával több, mint ezer évet ölel fel a Venezia Millenaria címet viselő kiadványon. A Potré november 16-i adásában ezekből csemegézünk. A műsor 15 órai kezdettel hallható, az ismétlés szerdán 22, pénteken 14 órától követhető. Velence városának története egészen a 6. századig nyúlik vissza, amikor a jámbor népek a lagúnák szigetein kerestek és találtak menedéket a pusztákról szalajtott vad, lovas-nomád kardcsörtető harcosok elől. A nagyrészt halászokból és békés kereskedőkből álló lakosság, érdekei és biztonsága védelmében, kezdetben „communákba” tömörült, majd a 7. század…

Tovább

A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara próbajátékot hirdet koncertmester munkakörre határozott idejű munkaszerződéssel. Várják mindazon művészek jelentkezését, akik: szakirányú felsőfokú végzettséggel (minimum szakirányú BA diploma) vagy, felsőfokú tanulmányokat folytatnak, koncertmesteri tapasztalattal rendelkeznek. Jelentkezéshez szükséges dokumentumok: szakmai önéletrajz elérhetőség megadásával szakirányú végzettséget igazoló dokumentum vagy igazolás a folyamatban lévő felsőfokú tanulmányokról A jelentkezéseket 2020. december 11-ig kérik megküldeni a Facebookon keresztül az alábbi útmutatás alapján. A fent megjelölt pozíciót a próbajáték nyertese számára a zsűri szakmai döntése alapján ajánlják fel. A próbajátékra csak a jelentkezésük alapján kiválasztottak kapnak meghívást! A próbajáték időpontja: 2021. január 11. 16:00 óra, Magyar Rádió, 6-os stúdió (1088…

Tovább

Az SZFE az alábbi közleményben tudatta, hogy pert indít: Mi, a Színház- és Filmművészeti Egyetem polgárai november 2-án fordultunk az Oktatási Hivatalhoz, hogy az általunk el nem ismert új vezetőség által az oktatás felfüggesztése kapcsán hivatkozott végzésbe betekintést kérjünk, valamint benyújthassuk az oktatási tevékenységünk igazolásához szükséges többszáz oldalas dokumentációt, melyet az újonnan kinevezett kancellár az aláírása megtagadásával visszatart. Az Oktatási Hivatal november 12-én visszautasította mind a betekintési-, mind a benyújtási kérelmet, a hallgatók és oktatók közössége ezért közigazgatási pert indít. Az általános közigazgatási rendtartásról szóló törvény kimondja, hogy hatósági eljárásban ügyfélnek az a személy számít, akinek jogát vagy jogos érdekét…

Tovább

„Sokáig reménykedtem abban, hogy játszani fogok még a Nemzetiben. Hát nem. Vége. Befejeztem. Ez is elmúlt, mint sok minden más. De ami volt, annak így vagy úgy nyoma marad. Szerettem nagyon, ha megtapsoltak. De vigyáznom kell, nehogy hörghurutot kapjak. A tüdőgyulladás nekem a véget jelentené” – nyilatkozta Törőcsik Mari, írja a Telex.  Az egészségét féltő 84 éves színésznő jelenleg Velemben él, az osztrák határ közelében. Az elmúlt években többször is volt kórházban, súlyos állapotban is. Elmondta, „filmben és színpadon sokszor meghalt már, a valóságban pedig már volt klinikai halott, de visszatért ebből az állapotból”. (Via Telex)

Tovább

Különleges karanténkiadással jelentkezik a Klasszik Rádió 92.1 vasárnap délutánonként négy órától sugárzott műsora. A november 15-i adás vendége Szentpáli Roland tubaművész, zeneszerző lesz. A Capriccio műsorvezetői a művésszel beszélgetnek majd többek között pályája indulásáról, egy különleges hangszermegújításról, és a Stúdió5-ről is.

Tovább

A HVG riportban számolt be arról, mit éreznek most, és hogyan gondolkodnak a jövőről az SZFE hallgatói. A fizikai egyetemfoglalás így végül hetvenegy napon keresztül tartott; a hallgatók arról számolnak be, hogy a hangulat és a lelkesedés ennyi idő alatt semmit sem kopott. „Annyiban más a helyzet, hogy mostanra flottabbul működik a rendszer, már pontosan tudjuk, melyik munkacsoport mit csinál, jobban megismertük egymást. Az a rengeteg támogatás, amit kapunk, és az, hogy mennyire egyértelmű mindnyájunk számára, hogy összetartunk, és azonnal ugrunk, ha kell, egészen felemelőek” – mondta Gombó Viola ötödéves színészhallgató, aki szerint az online térbe helyezett ellenállásnak sem lesz…

Tovább