Szerző: Papageno

Az idén 90 éves Bradányi Ivánt dalszövegíró-műfordító-írót saját dalaival köszöntik a Fészek Művészklub október 30-i szerzői estjén. Bradányi Iván Budapesten született 1930. április 11-én, első dalai 1949-ben jelentek meg. Munkáját Huszka Jenő-díjjal, a Magyar Rádió és az Artisjus életműdíjával ismerték el, és több alkalommal megkapta az EMeRTon-díjat is. A legtöbb bevételt számára az Édes kisfiam hozta, amelyet Cserháti Zsuzsa énekelt, legkedvesebb dala pedig a Michel Legrand Oscar-díjas zenéjére készült Szélmalom. „A szüleim 1943-ban elvittek a Vígszínházba, megnéztük a Fekete Péter című zenés darabot Eisemann Mihály dalaival. A címadó dal, és a Holdvilágos éjszakán kezdetű olyannyira megtetszett, hogy hazafelé a villamoson…

Tovább

A modellváltással az autonómia nem csökken, hanem nő, hiszen az intézmény fenntartója már nem a kormány, hanem az egyetem kuratóriuma – írja az ATV Híradójának küldött válaszában az ITM. Hozzáteszik: az SZFE körüli hangulatkeltés a baloldal politikai érdeke, amelyhez felhasználják a diákokat. Az Európai Parlament meghallgatása kapcsán az ATV Híradó azt kérdezte az Innovációs és Technológiai Minisztériumtól, hogy miként értékelik a történteket, látnak-e előrelépést az ügyben. Válaszukban azt írják: ahogy azt a bizottsági ülésen György László gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár is elmondta, a Színház- és Filmművészeti Egyetem ügye „a magyar felsőoktatás megújításának keretében értelmezhető”. A kormány stratégiai célja, hogy…

Tovább

A nagy érdeklődés miatt október 31-ig meghosszabbított Konecsni György-emlékkiállítást követően is jelentős és izgalmas tárlatokkal várja az érdeklődőket a Fészek Galéria.  Az évad programját még a tragikus hirtelenséggel elhunyt Jerger Krisztina állította össze. Ránki Júlia rádiós újságíró, a művészklub tagozati alelnöke, választmányánának tagja így emlékezett a kiváló művészettörténészre: „Pályakezdők voltunk mindketten, amikor egy apró kiállításon találkoztunk. A jó kapcsolatokkal bíró, ám közepes tehetségű kiállító teljesen kihozta a sodrából Krisztát, és nekem se jött be, de a tv-híradó számára meg kellett legyen az egyperces hír. Így aztán dúltunk-fúltunk ugyan, de mindketten teljesítettük a penzumot. A hetvenes évek második fele nem a…

Tovább

Az elmúlt 150 év divatján végig kalauzoló kiállítás nyílik a New York-i Metropolitan Múzeumban (Met), ahol mások mellett Christian Dior, Jean Paul Gaultier, Donna Karan és Vivienne Westwood által tervezett ruhákat vehetnek szemügyre a látogatók. Az intézmény fennállásának 150. évfordulóját ünneplő About Time: Fashion and Duration elnevezésű tárlat Henri Bergson francia filozófus időelméletét alapul véve mutatja be, hogy a ruhák miként generálnak olyan időbeli asszociációkat, amelyek egybeolvasztják a múltat, a jelent és a jövőt. A február 7-ig látogatható tárlaton szereplő tárgyak többsége a The Costume Institute gyűjteményéből származik. A ruhák mindegyike fekete színű, hogy jól látható legyen a sziluettek változása,…

Tovább

Németország november 2-tól szinte teljesen bezár a koronavírus terjedésének rohamos felgyorsulása miatt. A részletekről a kancellár folyamatosan tájékoztatja a lakosságot, de egy biztos: a rendezvények, a koncertek és más zenés vagy színházi előadások egészen biztosan szünetelni kényszerülnek. Az előzetes tervek szerint a kiesett bevételeket 75%-ban az állam pótolja. A németországi intézkedések természetesen nem egyedülállóak Európában. Az európai országok sokat szigorítottak a szabályokon az elmúlt napokban a járvány terjedésének megállítására hivatkozva, így tehát ismét az elsők között zárnak be a kulturális intézmények, a színházak, az operaházak és a koncerttermek. A belső terekben tartott rendezvények résztvevőinek maximumát is drasztikusan csökkentik – Németországban…

Tovább

Leégett október 28-án Prágában a Szent Mihály-fatemplom, amelyet 1929-ben vittek az akkor Csehszlovákiához tartozó Kárpátaljáról a fővárosba az államalapítás 10. évfordulója alkalmával. A 17. századból származó fatemplom védett műemléki státuszban állt a Moldva bal oldalán elterülő Kinský-kertben és népszerű turistacélpontnak számított. A tűz keletkezésnek okát, valamint a kár mértékét tűzoltók és szakértők vizsgálják. A tűzvész gyakorlatilag teljesen elpusztította a templomot, ledőlt a két kisebbik torony és a főtorony nagyobbik része is – mondta Martin Kavka, a prágai tűzoltók szóvivője újságíróknak. Požárem byl kostel zasažen v plném rozsahu. Nasazeny jsou 4 proudy vody. pic.twitter.com/scYSFNPZdY — Hasiči Praha 🚒 (@HasiciPraha) October 28,…

Tovább

Valljuk be, a kortárs jelzőt, legyen szó a művészet bármely ágáról, övezi egyfajta furcsa távolságtartás, már-már misztikum, értetlenkedés. Tényleg van ebben valami felfoghatatlan, vagy csak a gátlásainkat nem tudjuk levetkőzni? Havonta jelentkező sorozatunkban Novotny Anna arra vállalkozik, hogy válaszokat adjon erre a kérdésre, miközben hús-vér zeneszerzőkkel közösen boncolgatja saját alkotásaikat. Közhely, hogy általában csak az utókor értékeli a jelenkor művészetét, bár ez a határ igencsak elmosódni látszik. Az viszont tény, hogy a zeneoktatásból szinte teljesen hiányoznak a kortárs zeneszerzők alkotásai. Október végétől havonta jelentkező ismeretterjesztő portréműsorunkban egy-egy kortárs magyar zeneszerzőt és művészetét mutatjuk be interaktív formában. A szerkesztő-műsorvezető által vezetett…

Tovább

A Dalinda a cappella trió énekesnői – Nádasdy Fanni, Paár Julianna és Tímár Sára – mindannyian a magyar népzene elkötelezettjei. Zeneiségükben mégis arra törekednek, hogy színpadra vigyék a népdalokból áradó hiteles, ösztönös éneklési stílust, modern, többszólamú formában, érzékenyen átdolgozva, újraértelmezve. Dalaik mindannyiunkról szólnak, hiszen a mindannyiunkban mozgolódó gondolatok, érzések kollektív hordozói népdalaink. Önkifejezésünk legtisztább forrása. A formáció a napokban lépett fel a világzene legjelentősebb nemzetközi eseményén – az idén a pandémia miatt online megrendezett – Womexen. Koncertjüket a Müpából többezren követték világszerte. Átjáró című lemezük a Fonó gondozásában jelenik meg, kapható a Fonó webboltjában, a terjesztőknél és a digitális felületeken.…

Tovább

Julia Fiona Roberts Oscar-díjas amerikai színésznő, filmproducer 1967. október 28-án született. Az 1990-ben bemutatott Micsoda nő! című romantikus vígjátékkal alapozta meg pályafutását, mely által az egyik legkeresettebb hollywoodi színésznővé vált.  Julia gyermekkorában imádta az állatokat, és állatorvos akart lenni, de később újságírónak tanult. Bátyja hollywoodi sikerein felbuzdulva Julia is megpróbálkozott a színészettel. Első áttörése 1988-ban volt a Mystic Pizza és a Satisfaction című filmmel. Rögtön utána, 1990-ben az Acél magnóliák című filmben megformált szerepéért Oscar-díjra jelölték a legjobb női mellékszereplő kategóriában. Julia legnagyobb sikerét a Pretty Woman (Micsoda nő) című alkotás hozta, amiben egy prostituáltat alakított Richard Gere oldalán. Az alakításért a legjobb női szereplő Oscar-díjra jelölték. A következő években…

Tovább

Az Aretha Franklinről szóló életrajzi dráma, a Respect című film januári bemutatóját jövő év augusztusára halasztotta az MGM filmstúdió a koronavírus-világjárvány miatt – adta hírül a The Hollywood Reporter. A Jennifer Hudson főszereplésével forgatott zenés produkció észak-amerikai premierjét eredetileg 2021. január 15-re tűzte ki a filmstúdió, ám a világjárvány miatt most úgy döntött, hogy augusztus 13-ra halasztja a bemutatót. Ez egyúttal azt jelenti, hogy a film kimarad az idei Oscar-díjszezonból. A Respect a 2018-ban elhunyt Aretha Franklin pályafutását követi gyermekkorától, amikor apja kórusában énekelt, egészen addig, amíg eljutott nemzetközi karrierje csúcsára. A film rendezőjeként Liesl Tommy debütál, a szereposztásban Forest…

Tovább