Címke: felajánlás

Erkel Ferenc személyes tárgyaival gazdagodott a nevét viselő emlékház

Négy, egykor Erkel Ferenc személyes használatában lévő tárgyat adományozott a gyulai Erkel Ferenc Emlékháznak Szőnyi Márta, a zeneszerző ükunokájának, Szőnyi Zoltán zongoraművésznek az özvegye – közölte Somogyváry Ákos, az Erkel Ferenc Társaság elnöke. A felajánlott tárgyak között van egy 1874-ből származó fényképalbum, amelyet a zeneszerző Hunyadi László című operája bemutatójának 30. évfordulóján, a 200. előadás […]

A Skót Opera közcélokra ajánlotta fel teherautóit

A Skót Opera teherautói normál körülmények között díszleteket szállítanak. Ezúttal azonban nem falakat, függönyöket, bútorokat vesznek fel a sofőrök a raktárakból, és nem is színházak jelentik az úticélt. Ha minden a tervek szerint haladna, a három autó és a sofőrök a Szentivánéji álom című produkció díszleteit szállítanák Edinburgh és Glasgow között, ehelyett azonban a koronavírus-járványra […]

A francia műkincspiac riválisai az elsők között fogtak össze a Notre-Dame-ért

Két nappal ezelőtt, amikor a tűz martaléka lett a párizsi Notre-Dame székesegyház tetőszerkezete, lovagtornya, belső berendezésének egy része, a kép nyilván mindenkinek rémesen – a szó szoros értelmében – beleégett a szemébe, az agyába, a szívébe. De még azon a döbbenettől béna éjszakán megérkeztek az első komoly segítségek az épület majdani helyreállításához. És az első […]

A születésnapos Balázs János ajándékozza meg a koncertlátogatókat

Balázs János zongoraművész 30 belépőjegyet ajánl fel 30 fiatalnak harmincadik születésnapi koncertjére, amelynek a budapesti MOM Kulturális Központ ad otthont szeptember 27-én. Balázs János szeptemberi zongoraestjén Szergej Rachmaninov, Frédéric Chopin, Liszt Ferenc és Dubrovay László művei, valamint Cziffra György átiratai hangzanak el. A moderátor Bősze Ádám lesz. Az idén 30 éves Balázs János a legjobb […]

PROMÓCIÓ

VEB 2023

Hírlevél

Magazin lelőhelyek

Kattintson a térképre!

Hírlevél

Member of IMZ
ICMA logo
A nyomtatott Papageno magazin megjelenését támogatja:
NKA logo