Nyakljajeu barátai közül Szjarhej Vahanau az, aki miatt megint billentyűzetet ragadtam, őt már jól ismeri az Ў-blog olvasója:
minszk
2010. decemberében kezdtem el belarusz műfordítással foglalkozni: Uladzimir Nyakljajeu „A dongó és a vándor” című novellája volt a belépőm. A fordítás a Magyar Lettre 2011. tavaszi számában jelent meg először, akkor még Körner Gábor „kölcsönözte” ehhez a nevét.
Nem csak műfordító, publicista és (elsősorban szépirodalmi) blogger vagyok, hanem „civilben” szakfordító és tolmács. Utóbbi minőségemben kerültem 2019. tavaszán mintegy három hétre Minszkbe, az ottani Nagyszínházba. Bárász Péter írása.
„Elég volt, véget kell vetni ennek a polgárháborúnak!” A belarusz „Vjaszna” jogvédői ellen folyó perben a vádlottak elmondták beszédüket „az utolsó szó jogán”.
Szjarhej Amjalcsuk kohász-szakmérnök. Költészete azzal együtt figyelemre méltó, hogy egy sor eredeti gondolata gyakorlati jellegű.
Nem értek a versíráshoz, még csak legelő kicsiny birkáktól sem tanultam. Nem úgy nem vagyok költő, ahogy Janka Kupala mondja, hanem a szó legegyenesebb értelmében.
Figyelmes olvasómnak feltűnhet, hogy oroszosan (pontosabban oroszból fonetikusan átírva), nem pedig belarusz formában (úgy Skljareuszki…
Nem indul el a 101. évad a minszki Janka Kupala Nemzeti Akadémiai Színházban – közölte…
