Ki ne szeretne elutazni a varázslatos Indiába vagy Japánba? Az OPERA művészeinek mindkét lehetőség megadatott két őszi turné alkalmával.
Operaház
Háttéranyagok, interjúk, streamek. Minden, amit az Operaház programjairól tudnod érdemes.
A színpadon még hangpróba zajlik, de a ruhatárban már gyülekezik a nemzetközi társaság, leginkább angol, de német, olasz, szlovák szavakat is hallani.
Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója alkalmából Szabó Máté új rendezésében állítja színpadra Kacsóh Pongrác János vitéz című művét a Magyar Állami Operaház.
„Összetört, elhagyott, meghalt…” – kiállítással tiszteleg az Opera az intézményből a II. világháború alatt származásuk miatt eltávolított művészek és dolgozók emléke előtt.
„Ez egy erőteljesen stilizált realizmus, amely az apokalipszisfilmek hangulatát idézi”. Rendezői koncepcióját röviden ekként summázó Almási-Tóth András Mozart Idomeneójának májusi premierjére készül.
Ránki György a műfajjal ismerkedő gyerekek és fiatalok számára beavatást ígérő előadása, a Pomádé király új ruhája április 22-ig még három alkalommal szerepel az Operaház műsorán.
Április 5. és 14. között négy alkalommal ismét látható a Parsifal a Magyar Állami Operaházban, Almási-Tóth András rendezésében.
Másfél évvel a genfi bemutató után a budapesti közönség is láthatja Calixto Bieito rendezését, a Háború & békét.
A fából faragott királyfi Velekei László, a Győri Balett igazgatójának új koreográfiájával látható, A kékszakállú herceg vára pedig Kasper Holten 2018-as színrevitelében tekinthető meg.
Ismét műsorra kerül az Operaházban A fából faragott királyfi. A koreográfiát a Seregi-díjas Velekei László alkotja meg.