Marcus Creed január végén a Haydneum meghívására előbb Székesfehérváron, majd Budapesten vezényli legkedvesebb Bach-művét, a h-moll misét.
Blogok
Épületét 1776/77-ben emelték az 1716-ban felszentelt templom mellé. Romantikus homlokzatát a 19. század közepén végzett átalakítások során kapta.
Mozart, Bellini, Gounod és Puccini népszerű áriái mellett Rachmaninov-románcok és altatódalok is felcsendülnek Olga Peretyatko első operaházi fellépésén.
A Zeliggel, a Kairó bíbor rózsájával, a Hannah és nővéreivel és A rádió aranykorával folytatódik a Müpa Woody Allen-sorozata.
A bécsi-budapesti operett históriájáról, a műfaj nagy alakjairól szól László Ferenc Operettország című új könyve, s az abban lelhető történetekből kínál most ízelítőt ez a sorozat.
A Sztárestek zongorával sorozat a komolyzenei világ újabb óriásait csábítja Budapestre, ezúttal Olga Peretyatkót és Ferruccio Furlanettót.
Szájbarágós brutkóra koreografált dallamvideó próbálja lelkileg helyre tenni bennünk Szomorút úgyis, hogy az totál nem is akar, illetve nem is azt kíván jelenteni amit.
Brad Mehldau jazz-zongora virtuóz úgy véli, hogy egy műalkotás hosszú élettartamának kulcsa a csábító idegenség érzete.
Kovalik Balázs operarendezőt látta vendégül Szatmári Róbert a radiocafé Enyhe katarzis című műsorában.
2024-ben a KultúRecept „Enni, vagy nem enni?!” sorozatának első részében a Kossuth-díjas Oszvald Marika volt a vendég.