Megjelent a Papageno Magazin hetedik különszáma a Pécsi Országos Színházi Találkozó programjaival. Június 8-17. között…
Színház
Megjelent a Papageno Magazin hatodik különszáma a Benczúr Kerti Esték programjaival. Kevés olyan nyári játszóhely…
Hosszú című produkció 190 percben egy hosszú nevű színháztól: Radu Afrim szerzői előadása a Marosvásárhelyi…
A Cantata profana a Csak tiszta forrásból című műsor része volt 1981-ben, amellyem az Állami…
A Radnóti Színház előadása egy kortárs történetbe oltott görög tragédia. (Vagy fordítva.) Visszafogottságában is sűrű,…
A Palais Garnier-ról, a francia főváros operapalotájáról a balettvilág szempontjából válogattunk érdekességeket.
Nopcsa Elek báró 1894-től 1897-ig vezette intendánsként az Operaházat, működését azonban folyamatos botrányok kísérték.
Elvetve a babaházat és a női emancipációt az önazonosság keresésévé és felvállalásává, a kirakati látszatidilltől,…
A Budapesti Tavaszi Fesztiválon Anger Ferenc rendezésében, Dobák Attila címszereplésével látható Kodály Zoltán daljátéka. Három…
Megrendítő napló, családtörténet, időtlen dialógus, a lélek faggatása, korrajz és nyelvi remeklés – mindez a Jadviga párnája…