Hallgatni évtizednyi távolságból virtuóz gitárvasárnap, érezni párméternyi vidámbólszomorút. Örömteli lélekkel várt kétfélpercből vált semmi igazán.…
Zene
Különleges karanténkiadással jelentkezik a Klasszik Rádió 92.1 vasárnap délutánonként négy órától sugárzott műsora. Ezen a…
Sikerrel zárult a nyíregyházi Cantemus kórus egy hónappal ezelőtt indított online daléneklési rekordkísérlete, mely során…
A meteorológiai nyár az idén is szépen búcsúzik: utolsó hetében a zenéé lesz a főszerep…
Idén a Kaposfest szinte minden mozzanatát végigkövettük, hiszen naponta jelentkező koncertbeszámolóink mellett négy élő közvetítéssel…
Augusztus 20-án kezdődik a Fesztivál Akadémia Budapest idei koncertsorozata. A húsz év alatti hegedűsöknek szervezett…
Alig kezdődött el, máris véget ért a 11. Kaposfest. Épp hogy belemelegedtünk, már indulhatunk is,…
Szokolay Sándor Bagatellek klarinétötösre című alkotása 1988-ban keletkezett. A művet Németh József klarinétművész inspirálására a Budapesti…
A Papageno és a Klasszik Rádió közös magazinműsorának legközelebbi adása augusztus 22-én lesz hallható a…
Az Egy Hangversenyteremért Alapítvány a kortárs zeneszerzők kottáinak és hangfelvételeinek kiadásával célul tűzte ki, hogy…