Zeneszerző, karmester, ismeretterjesztő, a közönség felé forduló, a zeneértő hallgatásra nevelő muzsikus – ez mind Leonard Bernstein. A sokodalúság, a nyitottság, a világ dolgai és az emberek iránti érdeklődés lehet népszerűségének titka, vagy valami egészen más? Megpróbálunk erre több oldalról megközelítve választ adni.
Karmesterként 1943-ban robbant be a zenei köztudatba, amikor november 14-én a New York-i Filharmonikusok élén a Carnegie Hallban a betegeskedő Bruno Waltert helyettesítette. A rádióban is közvetített koncert óriási siker volt, Bernstein pedig egy pillantás alatt világszerte keresett karmesterré vált. Ő teremtette meg a társadalmilag felelős, befogadó, nagylelkű maestro modelljét, ellentétben a realitástól elrugaszkodott, saját gondolataiba zárkózott, professzori alkatú dirigens képével. Fiataloknak szóló, televízióban is közvetített beavatókoncertjeivel új közönséget nyert meg a klasszikus muzsikának.
A közélet, a világ dolgai iránt Leonard Bernstein élénken érdeklődött, és rendkívüli tisztelettel adózott a második világháború zsidó áldozatai előtt. Az Amerikai Zsidók Történetének Nemzeti Múzeumában állítottak össze kiállítást a 100 éve született Leonard Bernstein tiszteletére. A tárlat egyik kiemelt tárgya az a fotó, amin a karmester a náci munkatáborok túlélőinek egy csoportját vezényli.
Koncertet adott Berlinben, a fal leomlását követően: 1989. december 24-én Nyugat, 25-én Kelet-Berlinben vezényelte a Beethoven IX. szimfóniáját. A hangversenyt szerte a világon, húsz országban, százmillióan látták. Ennyien nem hallották azt a rádióközvetítést, amelyen 1967-es hatnapos háború után Leonard Bernstein vezényelte az Izraeli Filharmonikusokat Jeruzsálem egyesítése és a kulturális nyitás első aktusaként, de a történelmi jelentőséget ez egyáltalán nem csökkenti.
Az 1956-ban, majd 1974-ben új librettóval bemutatott 1989-ben átdolgozott Candide virtuóz kompozíció, amelyben a zeneszerző zsonglőrként, szabadon játszik a különböző zenei stílusok, a keringő, a tangó, az amerikai jazz és az olasz opera jellemző elemeivel. Voltaire 1759-ben megjelent, „minden világok legjobbikában” játszódó végtelenül cinikus történetének helyszíne minden, csak nem a világok legjobbika. Háború, erőszak, prostitúció, gyilkosság, az emberi gyarlóság megannyi árnyalata megjelenik a könyv lapjain és Bernstein partitúrájában is.
Ritka alkalom, hogy Magyarországon a teljes, operának, operettnek és musicalnek egyaránt tekinthető mű elhangzik, a koncertszínpadokon főként a nyitánnyal és Kunigunga „Glitter and Be Gay” kezdetű áriájával találkozhatunk. 2017-ben a miskolci Bartók Plusz Nemzetközi Operafesztivál közönsége találkozhatott a művel, 2018-ban pedig a CAFe Budapest tűzte műsorára.
A 2017-es TérTáncKoncertre a West Side Storyt választotta Fischer Iván és a Budapesti Fesztiválzenekar. Nem véletlenül: a rendezvény egymás elfogadásáról, a közösségi alkotásról, az egymás iránti nyitottságról és a toleranciáról szól, ami a Stephen Sondheimmel 1957-ben írt mű alapgondolata. „A mi korunkban újra aktuális lehet, együtt tudnak-e élni egymással a különböző népcsoportok. Lehet, hogy ez nemcsak a ’40-es években volt probléma, hanem ma is az” – mondja Fischer Iván, majd hozzáteszi: „mindeközben fantasztikusan szép és izgalmas ez a zene. Bernsteinnek sikerült egységet teremtenie csodálatos klasszikus tudása, a jazz és a Broadway-musical műfaja között. A West Side Story páratlan remekmű.”
A kortárs zenés színháznak elkötelezett Neue Oper Wien Bernstein utolsó színpadi művét a 2018-as Budapesti Tavaszi Fesztiválra hozta el. Az 1980–83-ban írt A Quiet Place a három évtizeddel korábbi, nászútján írt Trouble in Tahiti folytatása. (Ez utóbbi szintén szerepel a 2018-as CAFe Budapest műsorán.) Mindkét darab ironikus látlelet az „amerikai álomról”, arról, melyet immár nem csak Amerikában kergetnek. Az előadás karmestere Walter Kobéra volt, aki segített számunkra megfejteni, mi a komponista Bernstein titka:
„Lenyűgöz az a hihetetlen erő, ami a partitúráiból sugárzik, és ami karmesterként is jellemző volt rá. Az gondolom, hogy nincs olyan zenész, aki ne próbálkozna meg a zeneszerzéssel, de csak keveseknek adatik meg, hogy olyan magas szinten tegyék ezt, mint Bernstein. A legfontosabb, hogy közel tud kerülni a közönséghez. Nem arról van szó, hogy ne követte volna a kort, amiben alkotott, de tette ezt úgy, hogy befogadhatóak maradtak a darabjai.”
