2018-ban ünnepeljük Leonard Bernstein születésének 100. évfordulóját. A kortárs zenés színháznak elkötelezett Neue Oper Wien a zeneszerző-karmester utolsó színpadi művét hozza Budapestre. Az 1980–83-ban írt A Quiet Place a három évtizeddel korábbi Trouble in Tahiti folytatása. Mindkét darab ironikus látlelet az „amerikai álomról”, arról, melyet immár nem csak Amerikában kergetnek. Az UMZE Kamaraegyüttes közreműködésével megvalósuló április 9-10-i előadások karmesterét, Walter Kobérát kérdeztük.
– Milyen szerepet töltött be a komponálás és az opera Bernstein életében?
– Bernstein nagyon szoros kapcsolatot tartott fent a Bécsi Filharmonikusokkal, emblematikus Mahler- és Beethoven-felvételek származnak ebből az időszakból. Sokat járt Budapesten is, így nagy öröm számomra, hogy a mostani két előadás koprodukcióban valósulhat meg.
Tudjon meg többet a Tavaszi Fesztivál programjairól ide kattintva!
Zeneszerzőként folyamatos dilemmákkal küzdött, vívódásai pedig érzékelhetőek a művein. Nagyszerű komponista volt, remekül bánt a dallammal, de meg kell jegyezni, hogy karmester mivoltát nem tudta megtagadni. A saját maga elé kitűzött feladat az amerikai operastílus megteremtése volt, színpadi alkotásain pontosan követhető, hogy mennyire küzdött a legadekvátabb forma megtalálásával.
– A kétely utolsó darabjának is szervező eleme, hiszen több változat létezik. Hogyan állt össze a mostani előadás?
– Az eredeti partitúra még a ’80-as években készült a houstoni opera számára, majd később átdolgozta a művet, számos önidézetet felhasználva, ami a milánói verzióként vonult be a zenetörténetbe. Bernstein szerette volna, ha operájának története érthetőbbé válik, ha minél több előzmény kerül az aktuális kompozícióba. Ma már tudjuk, hogy ez a kísérlet inkább megterhelte a művet és zavarodottságot okozott. A Budapesti Tavaszi Fesztiválon egy egészen új változatot hallhat a közönség, ami Kent Nagano karmester kezdeményezésére születhetett meg.
A lényege, hogy a későbbi betoldások kikerülnek a darabból, elhelyeztünk azonban két olyan áriát, ami az eredeti, houstoni változatban még szerepelt. Ennek a változtatásnak köszönhetően valóban jobban érhető majd a történet, és megtalálhatjuk a kapaszkodókat a családi tragédiát feldolgozó mű befogadásához.
– Mennyire tesz jót egy darabnak a sokszori átdolgozás? Mi jellemzi a zenei anyagot?
– A többszöri átírás arra garancia, hogy egy nagyon izgalmas mű hangzik el végeredményben. Zeneszerzői szempontból briliánsnak gondolom az első felvonást, hiszen teljes egészében bemutatja a 20. század elejére jellemző stílusokat. A mű a darabot záró öt hangból álló akkorddal indul, ami a későbbiekben még hét hanggal egészül ki. Ez egészen egyértelmű utalás a dodekafóniára, de ugyanakkor távol áll attól, és egyáltalán nem hat olyan nehézkesen, mint Schönberg esetében. A zene megmarad a tonalitás keretei között, a közönség szinte semmit nem vesz majd észre a dallamfolyamot hallgatva.
A zenei anyag tele van önidézettel, többek között a West Side Storyból és az A Quiet Place előzményének tekinthető Trouble in Tahiti című darabból. Ezek a zenei részek jól illeszkednek az egészbe, és azt kell mondanom, hogy segítenek kirajzolnia azt a nagyon is komoly történetet, ami egy család pszichikai struktúráját ábrázolja. Itt minden előfordul, ami egy családban csak megtörténhet, emiatt a cím, „Egy békés hely” igencsak félrevezető.
– Milyen a személyes viszonya Bernstein utolsó operájával?
– Sok darabját vezényeltem már Bernsteinnek, legutóbb talán a Candide-et. Lenyűgöz az a hihetetlen erő, ami a partitúráiból sugárzik, és ami karmesterként is jellemző volt rá. Az gondolom, hogy nincs olyan zenész, aki ne próbálkozna meg a zeneszerzéssel, de csak keveseknek adatik meg, hogy olyan magas szinten tegyék ezt, mint Bernstein. A legfontosabb, hogy közel tud kerülni a közönséghez. Nem arról van szó, hogy ne követte volna a kort, amiben alkotott, de tette ezt úgy, hogy befogadhatóak maradtak a darabjai. Ez az attitűd számomra meghatározó.
Alban Berg és Schönberg között is felfedezhető egy ilyen különbség. Berg ügyelt arra, hogy melódiákat szólaltasson meg. Az A Quiet Place ilyen, emellett pedig valódi zenés színház, az elbeszélt történet nem feltétlenül csak amerikai, olyan családi kötelékeket jelenít meg, amelyek mind arra hívják fel a figyelmet, hogy kommunikálnunk kell egymással. Más kérdés, hogy Amerikában ez sokkal inkább elfogadott.
– A Neue Oper Wien társulata legutóbb Eötvös Péter Lillith című operáját hozta el Budapestre. Terveznek további Eötvös-bemutatókat?
– Igen, amiről még csak annyit mondhatok, hogy folyamatos kapcsolatban vagyunk Eötvös Péterrel. Művei egyértelműen megfelelnek a dalszínházunk profiljának, nagyon magas szintű zenékről van szó.
