Szeptember 13-án a Budapest Music Centerben kezdi meg új évadát az UMZE Kamaraegyüttes. A koncertekről és zenekar jövőjéről Vajda Gergely művészeti vezetőt, az UMZE Egyesület frissen megválasztott elnökét, Horváth Balázst és az első koncert karmesterét, Tihanyi László zeneszerzőt, az Egyesület alelnökét kérdeztük.
– Vajda Gergely 2018 decemberétől vette át a művészeti vezetői posztot az UMZE Kamaraegyüttes élén, miközben a következő évadtól elköszön az ARMEL Operafesztiváltól. Van összefüggés?
Vajda Gergely: Hat éven keresztül voltam az ARMEL művészeti vezetője, közben pedig az UMZE-val is folyamatos volt a kapcsolatom, tehát a két döntésnek ebben a formában nincs köze egymáshoz. Az ARMEL, egészséges fesztiválokhoz méltóan, megújulás előtt áll, amivel kapcsolatban úgy éreztem, ez már nem az én feladatom lesz.
– Az UMZE kapcsán korábban a távlati tervekről beszélgettünk, de hogyan néz majd ki az új irány a mindennapokban?
Vajda Gergely: Az UMZE a továbbiakban is egyesületi formában működik, és pontosan abban a kezdeményező szellemben szeretnénk dolgozni, amit a századelőn Bartók Béla, Kodály Zoltán és Weiner Leó elindított. Az én művészeti vezetői ambícióim elsődlegesen az, hogy felkeltsük a potenciális, eddig az UMZE koncertjeit nem látogató zenehallgatók érdeklődését, és hogy fenntartsuk a természetes kultúrafogyasztói kíváncsiságot az újzene iránt.
Gondoljunk csak bele, mennyi modern művészet vesz minket körül a mindennapokban, amelyek ma már életünk természetes részei. Miért pont a kortárs zene legyen a kivétel?
Az egyesületet 2005-ben alapította újra a magyar zene 17 meghatározó alkotója és előadója. Batta András, Csalog Gábor, Dobszay László, Eötvös Péter, Jeney Zoltán, Keller András, Kovács Brigitta, Kurtág György, Ligeti György, Perényi Miklós, Rácz Zoltán, Rados Ferenc, Simon Béla, Szőllősy András, Tihanyi László, Vidovszky László és Wilheim András.
Horváth Balázs: A legfontosabb talán az lenne, hogy az UMZE név mögött legyen egy konkrét jelentés, egy felépített arculat, amelynek van karaktere. Az UMZE missziója az utóbbi években összeforrt a Ligeti-életmű előadásával, az együttes pedig nagyon komoly eredményeket ért el ezen a téren, de mégis úgy látom, hogy a jövő inkább a több szerzőt felvonultató tematikus koncerteké.
Nem elhanyagolható lépés ebbe az irányba, hogy a korábban általam vezetett THReNSeMBLe most egybeolvad az UMZE Kamaraegyüttessel.
Egy olyan csapattal bővül tehát az eddigi felállás, amely szintén tapasztalt és elhivatott, és a kortárs zene terén letett már egyet s mást az asztalra.
– A tematikus, egy téma köré szerveződő koncertekhez beavató előadások is kapcsolódnak. Ez lenne a megfelelő út?
VG: Mondjuk inkább úgy, hogy minden hangversenynek lesz egy a közönséget nem szokványos módon megszólító összetevője. A koncertlátogatók nem feltétlenül ismerik a műsorszerkesztés miértjeit, amihez nem szégyen fogódzót adni. Egy kiállításon sem mindegy, hogy melyik két kép kerül egymás mellé. A műsor felépítése, a rendezői elvek a befogadást is formálják, és jó ha van egy elmondható történet.
Horváth Balázs: Bizonyos együttesek megengedhetik maguknak, hogy kizárólag a saját elképzeléseik mentén, különösebb tematika nélkül állítsanak össze koncertet, mégis azt látom, hogy sokkal hatékonyabb, ha bizonyos információk között megvan az átjárás.
VG: Persze nem arról van szó, hogy videóval vagy fényjátékkal akarjuk mintegy megkönnyíteni a zenehallgatást, ezeknek a próbálozásoknak a többségét alibi megoldásnak érzem.
Olyan előadásokat tervezünk, amelyek szerves része a beszélgetés, a közönség meghívása az aktív részvételre.
A szeptemberi koncerten például Sári László tibetológus lesz a vendégünk, aki maga ugyan nem zenész, viszont a keleti spiritualizmus témában nála avatottabb beszélegtőtársat keresve sem találnánk.
– Ezek szerint a keleti kultúrából merít majd az előadás?
Tihanyi László: Szeptember 13-án egy nagyon különleges oda-vissza játéknak lehetünk a tanúi. Elhangzik Futó Balázs a Tibeti halottaskönyvre reflektáló darabja, valamint Tornyai Péter meditatív zenéje. Számomra nagyon fontos, hogy műsorra tűzhetjük Claude Vivier kanadai szerző két darabját, aki szintén a keleti világból merít, és bár Ligeti gyakran hivatkozik ritmikai és melodikus rendszerének sajátosságaira a szerző gyakorlatilag hazánkban még ismeretlen. A felütés Takemitsu lesz, aki pedig éppen hogy zsigereiben érzi a keleti zenét, mégis élete nagy részét Párizsban töltötte, s innen vonatkoztat vissza Esővarázslat című darabjában.
VG: A koncerten természetesen én is ott leszek majd, nemcsak hivatalból, hanem mert engem is nagyon izgat ez a téma. Nemrég vettem meg Sári Dilettánsok történelme című kötetét, amely éppen arról szól, hogy honnan ered Nyugat és Kelet elhibázott viszonya. A művészetben bizonyosan érdekes és kalandos útjai vannak a különböző kultúrák egymásra hatásának, és mondjuk egy alapvető félreértés is járhat pozitív, megtermékenyítő hatással.
– Mennyire vevő a hazai közönség az interaktivitásra?
VG: Kérdés, hogy maga az előadás mennyire tudja megteremteni azt a légkört, hogy az interakció ne jelentse a komfortzónából való kilépést, avagy hogy éppenséggel természetessé tegye azt. Ez egy örök játék, amire a zene egy kiváló médium. Azt hiszem, hogy itt megint az egészséges kíváncsiságnak van szerepe, és újra a múzeumi kiállítást tudom példának hozni, ahol fontos, hogy ne ugorjunk át egy-egy termet csak azért, mert úgy gondoljuk, hogy az minket egyáltalán nem érdekel.
Az Eötvös Péter Alapítvány felkérésére, egy nemzetközi együttműködési projekt keretében, a Kunststiftung NRW támogatásával Futó Balázs és Tornyai Péter, valamint a tajvani I-ly Cheng új kamaradarabjait mutatja be az UMZE együttes december 1-jén Horváth Balázs vezényletével a BMC könyvtárában. A kamarakoncert 2020. január 23-án a berlini Collegium Hungaricumban is hallható lesz.
HB: Amiről beszélünk, hosszú folyamat, és az UMZE-nak is szüksége van arra, hogy kialakítsa a saját bázisát. Ott van például az Átlátszó Hang Újzenei Fesztivál, ahol a közönség már pontosan tudja, hogy mire számíthat. Január 17-én az UMZE is fellép majd itt. Egy félidő női, egy félidő férfi zeneszerzővel, hangszeres színházi kompozícióval és beatboxerrel is találkozhatnak majd az érdeklődők, a fókuszban pedig az emberi hang lesz. Elhangzik többek között Szigetvári Andrea új művének ősbemutatója, vagy Gryllus Samu egy darabja is, amely azt az élményt dolgozza fel, amikor egy dalt, vagy zenedarabot mi magunk is dúdolni próbálunk például autóvezetés közben.
– Meglepetéseket a tavaszi időszak is tartogat, hiszen Vajda Gergely egy operán dolgozik, melynek alapja Esterházy Péter Fuharosok című regénye. Erről mit lehet tudni?
VG: Esterházy Péter 2020-ban lenne 70 éves, a Fuharosok pedig számomra egy meghatározó olvasmányélmény, és most értem el oda, hogy úgy érzem, képes vagyok dolgozni a szöveggel. Egy mono-koncert-operát tervezek, vagyis egyetlen szereplője lesz a darabnak, amely reményeim szerint, ugyanúgy, ahogy Bartók Kékszakállúja koncertszerűen is tökéletesen megállja a helyét. Esterházy regénye 1983-ra datálódik, engem pedig különösen érdekelnek az olyan alkotások, amelyek már nincsenek a szemünk előtt, de még nem elég régiek ahhoz, hogy klasszikusként kiemelt figyelmet fordítsunk rájuk. Az új darab azért is érdekes lesz, mert nem tudok róla, hogy készült volna már valódi operai opera Esterházy szövegre. A koncert első felében Tihanyi László Szelek csendje, és Vidovszky László Romantikus olvasmányok I. című művei hangzanak majd fel. Mindkét mű 1983-84-ben írodott, és segítségükkel tehetünk majd — közönség is, karmester is — időutazást a Fuharosok születésének évébe.
