Bár manapság maximum farsangi bálokban vagy a negyven fokos nyárban kerülnek elő a legyezők, nem volt ez mindig így. A magára valamit is adó hölgy minden alkalomhoz és megjelenéshez külön példányt tartott még a századfordulón is. Bekukkantottunk a múzeum gyűjteményébe szecessziós legyezőkért, amelyekből néhány a nemrég nyílt időszaki kiállításon, a Dresszkód: Szecesszió címűn is látható.
„Ránczokba szedhető, és kinyújtható lapos eszköz, mely részint legyeket űzni, részint magát szellőztetni való” – így értelmezte legyező szavunkat 1862-ben a Czuczor-Fogarasi-féle szótár. Bár már az időszámítás előtti időkben is használták, a 16. századtól divatkelléknek számított, státuszszimbólumként is számon tartották, fénykorát pedig a 18–19. században élte.
A XIX. században már nemcsak a hűsítés kellékei voltak a legyezők, hanem szórakoztató szerelmi társasjáték eszközei lettek, és külön etikettjük, valamint nyelvezetük alakult ki.
A századforduló idején a textilipar és a textilnyomó technikák fejlődtek, így megjelentek az első szintetikus anyagok, az új gépesített technikák. A szecesszió megreformálta a divatot, átalakítva az addig használt formavilágot, jelentősen csökkentve a ruhák készítéséhez szükséges anyagmennyiséget. Az új stílus főként a növényi ornamentikát és a női szépséget, hajlékonyságot helyezte középpontba – úgy a ruhákon, mint az olyan mindennapi kiegészítők részletein, mint a legyező.
1870-től sorra rendezték Európa nagyvárosaiban a monumentális legyezőkiállításokat, Budapest e sorhoz 1891-ben csatlakozott. Az ötszáz darabot bemutató kiállítást az Andrássy út 69-ben, a Műcsarnok régi épületében az egy évvel korábban létrehozott Műbarátok Köre szervezte, és a szervezők között volt Radisics Jenő, az Iparművészeti Múzeum akkori igazgatója is.
A kiállítás megpróbálta „műtárggyá” emelni azt, ami akkoriban a hölgyek öltözékének mindennapi tartozéka,
gyakran személyes emléktárgya volt – írja a múzeum legyezőgyűjteményéről szóló Bájos kis semmiségek című könyvében Maros Donka.
Az Iparművészeti Múzeum gyűjteményében ma is megannyi különleges szecessziós legyező található, köztük pár a Ráth György-villa legújabb időszaki kiállításában, a Dresszkód: szecesszióban látható. Ilyen például az a példány, amely az 1903-as művészi legyezőre hirdetett pályázaton első díjat nyert. A Vízcsöpp-Társaság megbízásából a Magyar Iparművészeti Társulat hirdette meg. A lenfonallal varrt csipkét Dékáni Árpád halasi rajztanár tervezte.
A századforduló női viseleteiben a csipkének különösen fontos szerepe lett, az alkalmi öltözékeket csipkéből készült legyezők, gallérok, kézelők, tarsolyok és csipkeszegélyű zsebkendők egészítették ki. Az 1902-ben, Dékáni Árpád által tervezett halasi varrott csipke új technikát alkalmazott, amelyet Markovits Mária dolgozott ki.
A XX. század első évtizedében ugyan egyre ritkábban, alkalomszerűen használták, az igazán elegáns hölgyek ruhatárából nem hiányozhatott a legyező. A nők egyenjogúsításával és megváltozott társadalmi helyzetével párhuzamosan kikopott a divatból ez a nőies és olykor frivol viselet.
Dresszkód: szecesszió
2021. június 26. (szombat) – 2021. augusztus 15.
Ráth György-villa
1068 Budapest, VI. kerület Városligeti fasor 12.