Három ember menekül az éjszakában. Egy férfi, egy nő, egy gyerek. Ha maradnak, a gyerek sorsa a halál, de mert a férfi álmában megjelent egy angyal, van esély a túlélésre. Ehhez viszont el kell hagyni szülőföldjüket.
- hirdetés -
Hector Berlioz Krisztus gyermekkora című oratóriumát – bár szokták koncertoperának is tekinteni – 1854. december 10-én mutatták be igen nagy sikerrel, ráadásul a darab sokarcúsága és sokhangúsága, a tőle megszokott monumentálistól az egészen meglepő intimitásig egészen megzavarta korának kritikus fülű hallgatóit. A zeneszerző nem volt vallásos, de az egyházi zene szépsége már gyerekkorában megfogta. A szövegkönyvet maga írta, a darab Berlioz definíciója szerint „szent trilógia”, amelynek egyik részletét, A pásztorok búcsúját először egy barátjának, orgonára komponálta, majd kórusra átírva egy kitalált 17. századi zeneszerző munkájaként, Ducré álnéven mutatta be a párizsi Szent Cecília Társaság koncertjén.
Manapság is vannak ilyen történetek – nem feltétlenül angyalokkal -, de erről a Budapestről, ebből az országból, ebből a karácsonyi készülődésből – szerencsére – felfoghatatlan, elképzelhetetlen, milyen is az, nekiindulni az ismeretlennek – akkoriban: felülni a szamárhátra -, bízni abban, hogy valaki vagy valami megvéd, életben tart, akit és amit saját alkatunktól függően nevezhetünk a sorsnak, angyalnak, istennek, vagy egyszerűen csak a természetnek, a fáknak, a szikláknak, a barlangoknak, az ott fellelhető élelemnek és víznek.
Szóval itt ez a három ember. A teljesen ártatlan, a külvilágot fel nem fogó gyerek, aki miatt el kell menekülni. A nő, az anya, szorosan öleli, védi a gyereket. A férfi józanul mérlegelt, felvállalta a neki szinte idegen nőt és a gyereket, a döntés súlyával tökéletesen tisztában van. A Szent családnak szokták őket, Józsefet, Máriát és Jézust hívni. Pedig annyira emberiek. Annyira hétköznapiak. A szónak nem a profán, inkább az ismerős, átélhető értelmében.
Drámai a helyzet, félelemmel és reménnyel teli. De biztonságban odaérnek Egyiptomba. Ők odaérnek.
És a teljes mű. A történet teljességéért.
