In Terra Pax. Egy angol zeneszerző, Gerald Finzi egy 1913-as karácsonyi versre és Lukács evangéliumának egy részletére írta meg kantátáját örömről, békéről, várakozásról.
Úgy tippeljük, viszonylag kevés geraldfinziológus él hazánkban, kezdjük a zeneszerző életével. Karácsonyra készülődve: dióhéjban.
Gerald Finzi (1901-1956) 18 éves korára elvesztette apját, három bátyját, imádott zenetanárát. Magát agnosztikus zsidónak vallotta, számos művét azonban keresztény szövegre írta. Bár Londonban született, igazán csak vidéken érezte jól magát, és miután megnősült, otthagyták a várost. Nyugat-Angliában, Wiltshire megyében telepedtek le, ahol a zeneszerzésnek és az almatermesztésnek élt, továbbá hatalmas könyvtárat gyűjtött, benne 700 kötetnyi 18. századi angol zenével. A második világháború alatt német és lengyel menekülteknek adott otthont. 1956-ban váratlanul, leukémiában hunyt el.
1954-ben kiválasztott egy 1913-as verset, a háború előtti utolsó békés karácsonyra írtat (szerző: Robert Bridges), saját élményeiből hirtelen eszébe jut egy harminc évvel azelőtti eset, amikor felment egy templom tornyába karácsony éjjel, és zúgtak a harangok, ezt a csengés-bongást egyértelműen kihallani a darabból. (Arról nem szól a fáma, miért ment fel, rossz nyelvek szerint az ifjúi bohóságot némi alkohol is segítette. De tegye fel a kezét, aki nem lépett ki hasonló módon a saját komfortzónájából akár alkohollal, akár anélkül!)
Végtelen béke és nyugalom az első részben, valami megfoghatatlan – és tényleg elkapta a hóval-jéggel borított éjszakai angol táj harmóniáját, benne a szemlélődő ember kicsinységét meg az univerzum tágasságát.
És aztán jön a Lukács evangéliumára készült második, ami az öröm és megnyugvás. Elmeséli a történetet a költő, halljuk az angyalt, és a kórus csak megerősíti, hogy tényleg úgy történt, tényleg megkapták a pásztorok a jelet, és tényleg jó lesz nekünk.
