Amióta eszem tudom, van egy Pólya Tibor út Szolnokon. Még mindig van, tehát nem lehet politikailag nagyon problémás a múltja, gondoltam magamban. De nagyjából ennyit tudtam róla. Néhány éve a Nemzeti Múzeumban volt egy kiállítás, a reklámplakátok tervezőjének ugyanezt a nevet írták a kis táblán. Nahát, gondoltam magamban, akkor nem véletlen, hogy a művésztelep felé van az út, és ennyiben maradtunk. (Mármint én meg magam.) A mai nap kapcsán kérdezem Fábián Barbi barátnőmet, aki szolnoki, hogy tudja-e ki volt Pólya Tibor. Nem vizsgáztatni akartam, csak gondoltam, a helyieknek ez alap. Mondja, nem, pedig az egyik szerelme ott lakott. És ezzel felmentést adtam magamnak: aki nem szolnoki, csak a megye lakója, annak ez a nemtudás nyilván nem akkora bűn. De vezeklésképp és ismeretterjesztés gyanánt ma az ő képeit rejti a kalendárium. (Mármint Pólya Tibor, nem Barbi képeit.)
Pólya Tibor Szolnokon született 1886. április 25-én, és itt is halt meg 1937. november 29-én. Tanult Budapesten iparművészeti iskolában, ahonnan eltanácsolták, de a mintarajziskolába (a képzőművészeti egyetem elődjébe) felvették. Majd tanult Münchenben, és itt kezdődött grafikusi, pontosabban újságrajzolói, illusztrátori és karikaturista karrierje. Párizs őt is vonzotta, de a háború közbeszólt, és az ellenséges hatalmak állampolgáraként haza kellett térnie.
Elképesztő a pályája, igazán sok műfajú képzőművész volt: tájképek, portrék, alföldi zsánerképek, aktfestmények egyaránt vannak a katalógusban, de tervezett és festett színházi díszleteket, készített plakátokat, rézkarcokat, falfestményeket (például a New York kávéház bárjába vagy az egykori Orion moziba), illusztrált könyveket (Karinthy Frigyesnek, Krúdy Gyulának állandó illusztrátora volt), sőt a korszak gyakorlatilag bármelyik lapját felüthetjük az Új Időktől a Borsszem Jankón keresztül a Vasárnapi Újságon és a Nyugaton át a Tolnai Világlapjáig, sőt a Színházi Életben is találkozunk a nevével rajzolóként képszerkesztőként.
Hermann Lipót így jellemezte őt 1932-ban, a Magyar Művészet című lapban megjelent tanulmányában: „A vidámság, élcek s humoros történetek költése nemcsak magánmulatsága Pólyának, — hanem, mert karikaturistának, humoros rajzolónak s illusztrátornak indult, — mesterségének alkatrésze is. (…) Pólya Tibor sikerültebb műveiben (s ilyenek nagy számban vannak) a „Kunszt”-ot tartom a legfontosabbnak s különösen figyelemreméltónak. A „Kunszt”, az e helyen nemcsak művészetet jelent (ami a szószerint való fordítása lenne), hanem az, ami a művészi mesterségben a bűvészkedő ügyesség, a tulajdonképpen meg nem tanulható, a veleszületett csoda. Az igazi érték, igazi művészet, az öntudatlanba ágyazva.”
Pólya a szolnoki művésztelep tagja, majd vezetője volt (innen az utcanévadás). Gyűjteményes kiállításra 1929-ben került sor a Fészek klubban, 1938-ban pedig az Ernst Múzeumban emlékeztek rá egy retrospektív tárlattal, ami revelációnak hatott: „Itt tűnt ki, hogy festőnek éppoly tehetséges volt, mint rajzolónak. A falusi élet humorának interpretálója volt, de az akkori mondén élet jellegzetességeit is ugyanolyan tehetséggel rajzolta meg” – írták róla.