Egyetlen pársoros beszámoló maradt fent A nürnbergi mesterdalnokok 1910. április 22-i előadásáról, mely elsősorban a kiváló vendégművész, Fritz Feinhals Hans Sachs alakítását dicséri. A pénteki operaházi szenzációja nem a német basszbariton lett, hanem Kubisch (eredetileg Kubiszka) Hippolita, huszonkét éves kartáncosnő, akiről valószínűleg sem korábban, sem az este után nem jelent meg egyetlen sor sem az újságokban. Nem kevesebb, mint tizennyolc hosszabb-rövidebb cikkben emlékeztek meg az Operaház történetében előzmények nélküli esetről.
Azt, hogy pontosan mi történt, szinte lehetetlen a korabeli hírek alapján rekonstruálni, ugyanis annyira ellentmondásosak. Annyi bizonyos, hogy a táncosnő pontosan érkezett az előadásra, sőt a II. felvonás elején színpadra is lépett, majd szokásához híven a pénztárba ment és felvette az esti gázsiját, 1 koronát. Órákkal később a III. felvonás Festwiese jelenetében azonban hiába keresték, másnak kellett azonnal a helyére beugrani. Kubisch Hippolita ekkor már összezúzott koponyával feküdt az Operaház lichthofjában.
Miután a lány a jelmezét az öltözőjében hagyta, azt hitték, valamiért kiugrott a színházból és nem ért vissza. Ez a fegyelmezetlenség szokatlan lehetett, hiszen a balerina 11 éves kora óta (!) volt az Operaház megbízható tagja. Amolyan színházi gyerekként nőtt fel, édesapja, Kubiszka Ferenc 1888 és 1909 között világosítóként dolgozott. Hippolita külvárosban élő nyugdíjas apjától testvéréhez költözött, akinek férje, Tamássy Miklós festőművész szintén az Operaház megbecsült tagja volt: 1904-től rajzolóként, később szcenikai felügyelősegédként, majd Kéméndy Jenő nyugdíjazása után egészen 1931-ig szcenikai felügyelőként dolgozott. (A Tamássy család életét néhány évvel később újabb tragédia árnyékolta be, Miklós fiuk – aki segédrendezőként dolgozott az Operaházban és ígéretes tehetségként tartották számon – 1932-ben, mindössze 26 évesen infarktust kapott és meghalt.)
A korabeli híradások sokat találgattak arról, hogy mi késztette Kubisch Hippolitát a toscai tettre, egyesek családi veszekedést, mások szomorú szerelmi szálat, míg az ellenzéki újságírók a keserves fizetéseket (havi 75 koronát keresett a lány) gyanították a háttérben. A kiváltó okra később sem derült fény. A huszonkét éves táncosnő jól ismerte az Operaházat, hiszen a lichthof nem volt egyszerűen megközelíthető. A világítóudvarok ma már nincsenek meg, valószínűleg az 1984-es rekonstrukció alatt építették beléjük azokat a lifteket, amelyek a színpad és a hátsószínpad közötti térben, a pincétől a 4. emeletig közlekednek. Hippolita, miután átöltözött, végigment a harmadik emeleti balett folyosón, ahol tizenegy éve töltötte mindennapjait, majd egy illemhely rácsos ablakán kimászott, cipőit gondosan a párkányra tette, majd a vaslétrán felkúszott az ötödik emeletéig és ugrott. (Borzalmas tettét 1985 nyarán Szőke Ferenc kelléktárvezető ismételte meg, ő a negyedik emeleti Csajkovszkij szobor mellől az egyik szfinx mellé vetette magát.)
A lányt az előadás után tizenegy óra tájban Boszka József színházi szolga találta meg, aki először Csepke bácsit értesítette, s a legendás portás riasztotta rendőrséget. Felmerül a kérdés, hogy mi dolga lehetett bárkinek éjjel a zárt világítóudvaron. Akkoriban ott tárolták ketrecbe zárva a színház macskáit, amiknek az volt a feladata, hogy éjjel összefogdossák a színpad környékén élő egereket.
A vértócsában fekvő lány koponyája több helyen betört, a kiérkező rendőrségi orvos szakértő már csak a halál beálltát tudta megállapítani. Erdős Richárd, az Operaház közelében lakó basszista vállalta, hogy értesíti Tamássyékat. A hír terjedésének elképesztő sebességére jellemző, hogy már a reggeli lapokba bekerült. De nemcsak a korabeli újságok szenzációéhsége megdöbbentő, hanem a pontatlanságuk is. Az újságírók majdnem húsz, egészen különböző, ám önmagukban kerek történetet varázsoltak a szerencsétlen lány halála köré, mintha az éjszakai kávéházi asztalokon pihenő tollakat szárnyra kapta volna a váratlan szenzáció. A cikkek hibátlanul vannak megírva, egyetlen bajuk, hogy nem fedik a történteket. Ezekből a színes mesékből meglehetősen nehéz kibogozni a valóságszálakat. A pontatlanságra jellemző, hogy a balerina nevét Gubics, Hudics, Kubis, Kodes Hipolitta, Kubisch és Kulics Hyppolita, sőt Kubisch Hippolit alakban is megjelentették. Ha egy névnél ekkora a a félrehallás-félreírás, mennyire lehet hiteles az eset leírása?
Annak ellenére, hogy valószínűleg egyik újságíró sem ismerte az áldozatot, nem átallották néhány szóval jellemezni: „csinos lány”, „Szépnek nem mondható, de derék és tisztességes lány.” „Arányos növésű, középtermetű leány volt, gyönyörű barna haj, nagy, álmodozó kékszemű, szép leány. Olyan volt, mint egy nagy, csodaszép baba.” – „a kis szűke Kubisch”. Úgy tűnik a nagystílű, bulvár újságírás sem 21. századi találmány.
Miért lett minden előzmény nélkül öngyilkos Kubisch Hippolita? – tehették fel a kérdést 1910-ben. Ha több mint száz évvel a lány halála után az ismert tények nyomán megpróbáljuk összerakni a kis balerina életét, úgy tűnik nem volt felhőtlen a sorsa. Apja egyszerű ember lehetett, aki operaházi dolgozóként (sok hasonló példa ismert) fényes jövőt álmodott gyermekének (úgy tűnik, a másik Kubiszka lány megúszta a színpadi karriert), Hippolita egyes leírások szerint már hatévesen elkezdett táncolni. Noha a magyar balettélet finoman fogalmazva gyermekcipőben járt a századfordulón, a mesterek szigora, az állandó rivalizálás nem minden kislánynak tehetett jót. Ellenben a fizetésükből megélni képtelenség volt, kellett a családi háttér, vagy egy széptevő. Hogy a kis kartáncosnő testét-szívét ostromolták-e lovagok, arról nem lehet biztosat tudni. Nem kizárt. Ráadásul Hippolita nem lehetett különösebben tehetséges. Neve alig szerepel a színlapokon, halála előtt néhány héttel egyetlen előadás erejéig eljátszhatta Gottfried herceget, Brabanti Elza visszavarázsolt öccsét. Az operai taposómalomból ekkoriban még a prímabalerinák is csak egyetlen módon tudhattak kitörni, ha sikerült időben és jól férjhez menniük. Hippolita testvérének sikerült.
A lány apja nyugdíjba vonulása és testvére házassága után költözhetett Tamássyékhoz, aminek praktikus oka volt: így nem kellett esténként hazamennie Rákospalotára, csupán átsétálni a Teréz körútra, ahol a boldog fiatal pár élt. A tragédia másnapján a megkérdezett testvér nem tudott semmiféle különleges okról, ami indokolta volna szegény balerina tettét. Egyetlen dolgot jegyezett meg: Hippolita az utóbbi időben beleunt az életbe. Ha ez így volt, elég drasztikus módon dobta el magától mindössze huszonkét évesen.
