Liszt Ferenc magyarországi vidéki emlékhelyeinek sorában kitüntetett helyet foglal el Szekszárd. A város több épületéhez is kötődött, közülük most itt a Kataliszt blogban a legfontosabbal, leghívebb barátja, Augusz Antal monumentális házával, mondhatni kastélyával kezdjük. De sort fogunk keríteni még több érdekes épületre, színhelyre.
Az Augusz család egykori kúriája, amelyben négy alkalommal vendégeskedett Liszt Ferenc, három, látványban jól elkülöníthető épületrészből áll.
A műemléképület legrégebbi részei a kékeszszürkére festett déli és a fehér középső szárny. A déli szárnyat id. Augusz Antal építtette az előtte ott álló vendégfogadó helyére – vagy annak átalakításával. Ebben volt Liszt lakosztálya. A három homokkő oszlopon nyugvó középső, fehér vakolatú rész valamivel régebbi, az 1820-as évekből való. A rózsaszínű, a trieszti Miramare–kastély által ihletett tornyos északi szárnnyal pedig néhány évtized múlva, az 1860-as években bővíttette otthonát az ekkor már bárói címmel felruházott ifjabb Augusz Antal. Ezt az épületrészt a szekszárdi Stann Jakab tervezte.
Az Augusz família a 19. század során látványos pályát futott be. Id. Augusz Antal postabérlő, majd köztiszteletben álló főszolgabíró volt Szekszárdon. Garay János két barátja mellett neki, a közismert irodalomkedvelőnek is ajánlotta Csatár című hőskölteményét. A helyi hagyomány szerint idősebb Augusz idejében ebben házban szolgált az a kiszolgált katona, akiről Garay, Szekszárd szülötte Háry János alakját mintázta. Irodalomról szólva érdekes megemlíteni, hogy Petőfi Sándor Sió álnevű vándorszínészként, színlapkihordás közben járt a házban, sőt, egy versét is elhozta az ifjú Augusznak.
Liszt barátja, az ifjabbik Augusz Antal (1807–1878) már gyermekkorában kitűnt nyelvtehetségével. Jogi egyetemet végzett, majd Tolna megye aljegyzője, 1846-ban pedig alispánja lett. Szekszárd sokat köszönhet neki: több közhasznú intézményt alapított — köztük egy zeneiskolát is —, s külföldi tapasztalatait hasznosítva sokat tett a szekszárdi szőlőművelés felvirágoztatásáért. Személyének és tevékenységének megítélésében azonban máig van némi bizonytalanság: Augusz ugyanis magas hivatalt töltött be az abszolutizmus idején, báróságra is 1850-ben emelték, s ez a Habsburg uralkodó iránti feltétlen hűségre utal. Ugyanakkor magas társadalmi állását mindig nemes, s egyben nemzeti ügyek érdekében kamatoztatta országos és helyi szinten egyaránt. Ez abból is kiviláglik, hogy érdemi segítséget nyújtott Liszt Ferencnek az Esztergomi mise, majd a Koronázási mise magyarországi bemutatásában, amikor mindkettőt alantas intrikák próbálták meg lehetetlenné tenni. Meghatározó szerepet játszott a korábban európai színtereken mozgó Liszt Magyarországhoz való egyre szorosabb kötődésében, illetve a Zeneakadémia megalapításában, s személyében a zeneköltő legbizalmasabb barátjára lelt.
Augusz zeneileg is kiválóan képzett volt, kellemes bariton hangján szűk körben szívesen énekelt klasszikus dalokat. 1843-ban nősült meg; felesége is nagyszerűen zongorázott és hét nyelven beszélt, s gyermekeiket is ebben a légkörben nevelték. Otthonukban gyakori volt a házimuzsikálás.
Augusz Antal először 1840. január 7-én tűnt fel Liszt mellett a pesti Nemzeti Színházban: ő tolmácsolta a közönségnek Liszt francia nyelvű köszönetét, amikor a koncert végén díszkarddal tüntették ki. Ez az aktus volt a kezdete annak a nagyjelentőségű, mély barátságnak, amelyet az őszintén átérzett magyar hazafiság fűzött szorosra. Liszt Szekszárdot idős koráig valóságos menedékének tekintette, ahol minden erőltetett külsőség mellőzésével igazi nyugalmat, testi-lelki felfrissülést talált egy kedves, őt hódolattal párosult szeretettel körülvevő család házában, s mellette gyakori vendég volt barátja budai lakásában is.
Liszt Ferenc négy alkalommal töltött rövidebb-hosszabb időt ebben a szekszárdi házban.
Első látogatására 1846. október 13. és 24. között került sor. A zongoraművészi pályafutása csúcspontján lévő művész ekkor járt másodszor magyarországi hangversenykörúton. Szekszárdra Augusz kíséretében érkezett, s nagy ünneplés közepette vonult be vendéglátója otthonába. Este a szekszárdiak fáklyás zenével köszöntötték. Első hangversenyét október 18-án a déli órákban tartotta a szekszárdi Megyeháza dísztermében, majd este műsorát megismételte, hogy a kívül rekedtek is hallhassák. Ezekben a napokban vetette papírra VIII. magyar rapszódiájának első változatát. Október 24-én utazott el, hogy pécsi hangversenymeghívásának is eleget tegyen.
Tizenkilenc év telt el következő szekszárdi látogatásáig, amelyre 1865. szeptember 2. és 9. között került sor. Időközben Liszt visszavonult a koncertezéstől, s tevékenységének középpontjába a zeneszerzést állította. E második látogatás időszakában Rómában élt, nem sokkal korábban szentelték abbévá. 1865. augusztus 15-én vezényletével mutatták be a pesti Vigadóban Szent Erzsébet legendája című oratóriumát. Magyarországi tartózkodását felhasználta jóbarátja meglátogatására, akivel e csaknem két évtized alatt is rendszeres kapcsolatban állt. Vendégeket is hozott magával: Reményi Ede hegedűművészt zongorakísérője, Plotényi Nándor társaságában, valamint saját lányát és vejét. Cosima ekkor még Hans von Bülow felesége volt, de már évek óta titkos viszony fűzte Richard Wagnerhez. Liszt úgy próbálta megmenteni lánya házasságát, hogy egy időre eltávolítja Wagnertől, ezért férjével együtt elhozta magával Magyarországra. A terv azonban, mint tudjuk, nem vált be…
Az ekkor Szekszárdon eltöltött napok programjáról, légköréről Augusz Anna, Augusz tizennyolc éves lányának francia nyelvű naplója tudósít, aki minden kisebb és nagyobb eseményt, beszélgetést lejegyzett, beleértve az általa rajongva bámult Cosima ruhatárát is… Naplójában Anna beszámol a közös muzsikálásokról is, amikor például Liszt és Bülow két zongorán eljátszották a Haláltáncot, vagy Liszt a két lány játékát hallgatta. Elbeszéli szeptember 3-a, vasárnap estéjét, amikor a ház előtt tömegek hallhatták a nyitott ablaknál zongorázó Lisztet. Elmeséli a kis kirándulásokat Decsre és Őcsénybe, illetve a Remete–kápolnához, valamint a csónakázást a közeli Csörge–tavon. A napló ma a Megyei Levéltár féltve őrzött kincse; magyar fordításban Hadnagy Albert hagyatékából Prahács Margit publikálta.
Maga Liszt így tudósította Szekszárdról Wittgenstein hercegnét:
„Ugyanazt a lakosztályt foglalom el, mint [18]46-ban. Bülowékat is tökéletesen elszállásolták a ház másik szárnyában, amely nagyon tágas és gondozott. Elég nagy kert van, biliárdterem s két zongora, aminek jó és sok hasznát vesszük.”
Rómába visszatérve a zeneszerző ezt írta barátjának:
„Már 1846-ban, első tartózkodásom alkalmával tapasztaltam vendégszeretetének szivélyes kedvességét, mely húsz évet öregedve, semmit sem gyengült, nem is beszélve arról, hogy magam, húsz évvel idősebben, sokkal jobban tudom méltányolni az olyan állandó és odaadó barátság értékét, mint amilyen az Öné. S ha megadatik nekem, hogy visszatérhessek Önökhöz, ez az alkalom pedig, remélem, nem késik sokáig, készüljön el rá, hogy nem megyek el ilyen hamar. Valóban túl jól érzi magát ott az ember ahhoz, hogy elmozduljon.”
Liszt harmadik szekszárdi tartózkodása valóban a leghosszabb lett: néhány rövid megszakítással 1870. július 31-től november 15-ig volt Augusz vendége. A több mint három hónapos vendégeskedésnek a barátságon kívül politikai oka is volt: ekkoriban zajlott a porosz-francia háború. Liszt mindkét kultúrához és nemzethez szoros szálakkal kötődött, így a háború nagy lelki gyötrelmet okozott számára, bár szívében a franciákkal rokonszenvezett.
Ezt a látogatást megelőzte a Szekszárdi mise ügye (erről majd a szekszárdi Újvárosi templom kapcsán fogok írni, ami a város egy másik fontos Liszt-emlékhelye). A templom felszentelésekor elmaradt bemutatóért Liszt úgy érezte, kárpótolnia kell barátját és Szekszárdot, ezért egész zenei fesztivált szervezett ittléte idejére a városba.
Már érkezésekor vele volt tanítványa, François Servais, majd jöttek sorra a vendégek: Reményi Ede, Michalovich Ödön és egykori kedves tanítványa, Sophie Menter, aki ekkor már neves zongoraművész volt. Hívatlanul érkezett meg a Liszt életében több botrányt is kavaró, de vitathatatlanul tehetséges, magát Olga Janinának nevező tanítványa is. Szeptember 25-én mindannyian felléptek a helyi nőegylet által a háborús áldozatok javára a szemközti szállodában rendezett koncerten.
Liszt születésnapjára, október 22-ére újabb zeneművészek érkeztek: Siposs Antal, Gobbi Henrik, Ábrányi Kornél és Mosonyi Mihály, illetve Liszt és az Augusz–család régi barátja, Rosty Pál. A születésnap előestéjén Szekszárd lakossága fáklyákkal vonult az Augusz-ház elé. Szónokaik arra kérték Lisztet, hogy most már maradjon végleg Magyarországon, majd Tolna megye és a művészvilág képviselői kétszáz személyes díszlakomán köszöntötték a zeneszerzőt.
Az események közti nyugodtabb időszakokban Liszt csendesen élt. Korán kelt, misére ment az Újvárosi templomba, s a délelőttöt visszavonultan töltötte lakosztályában. Revíziók, korrektúrák mellett ekkoriban készült a Magyar gyors induló és a Magyar koronázási induló, mindkettő zongorára. Ekkor is tett a háziakkal néhány kirándulást Kalocsára és Nádasdra.
A látogatás utolsó két hetére tragikus esemény vetett árnyékot. Mosonyi Mihály, aki igen közel állt Liszt szívéhez, Szekszárdról hazatérőben a hirtelen rosszra fordult időben nyitott kocsiján meghűlt és rövid betegség után otthonában október 31-én meghalt. A Lisztet rendkívül megrendítő haláleset hatására még Szekszárdon komponálta Mosonyi gyászmenete című zongoradarabját.
Lisztben nagyrészt ez a leghosszabb szekszárdi tartózkodása érlelte meg állandó magyarországi működésének gondolatát. Ettől kezdve az év egyharmadát – általában ősztől tavaszig, alkalmazkodva a kulturális szezonhoz – Budapesten töltötte, az év többi részét pedig Weimar és Róma között osztotta meg.
Liszt negyedik, egyben utolsó látogatására 1876. október 21. és 31. között – ismét születésnapja tájékán – került sor. Ekkor már működött a Zeneakadémia, melynek Liszt haláláig elnöke volt. Mint Wittgenstein hercegné leányának írta, napjai csendben és nyugalomban teltek. A házat csak akkor hagyta el, ha misére ment az Újvárosi templomba.
Augusz 1878-ban bekövetkezett halála rendkívül fájdalmasan érintette Lisztet. Mint Hamburger Klára summázta, abban, hogy élete legutolsó éveiben Lisztre annyi csalódás várt Magyarországon, hogy személyét és műveit elhanyagolták és többször durva hangon támadták, nagyon is közrejátszott, hogy többé nem állhatott mellette önzetlen és befolyásos barátja.
Augusz Antal a szekszárdi Belvárosi templom kriptájában nyugszik. Egyetlen életben maradt fia, Imre 1886-ban bekövetkezett halála után az Augusz-ház Szekszárd város tulajdonába került. 1905-től itt működött a Városi Kaszinó, s ennek keretében az ország első közgazdasági és társadalomtudományi szakkönyvtára.
Az 1955-ben létrejött, Liszt Ferencről elnevezett Zeneiskola 1973-ban beköltözött az Augusz–házba, s itt van a székhelye a Liszt Ferenc Társaság szekszárdi csoportjának is. 1973-ban a második emeleti toronyszobában Liszt kiállítást nyitottak, amelyet 1986-ban, a jubileumi Liszt–évben újrarendezve átköltöztettek a Megyeházára, s ma is ott látható.
Az épület középső szárnyának városközpont felé eső homlokzatán 1931-ben leplezték le Liszt Ferenc portrédomborművel díszített emléktábláját, Wigand Edit alkotását. A verset Bodnár István, a kaszinó igazgatója írta nagy igyekezettel.
Sasnak hűs fészke volt e régi ház.
Liszt Ferenc hajdan sokszor itt tanyáz.
A bár lelke elszállt, fészket égbe rak,
Üres sose maradjon itt e lak:
Magyar művészet, szent honszerelem,
Nektek e ház öröklakás legyen!
A kúria hátsó frontja a ma Liszt Ferencről elnevezett térre néz. Auguszék idejében park volt itt, 1981 óta Borsos Miklós Liszt-mellszobra (amely a blogger szerint inkább az alkotóra, mint Lisztre hasonlít…) vigyázza a házat.
A Zeneiskola kapuján belépve, az emeleten egy újabb Liszt mellszobrot találunk: Farkas Pál alkotását 1996-ban avatták fel. Kívül, a középső szárny árkádja alatt szép és kiválóan fogalmazott információs táblát helyeztek el Liszt és az Augusz család kapcsolatáról. Az arra járó érdeklődő a Szekszárdi mise kottájának egy részletét is megtekintheti, sőt, QR-kód segítségével a művet meg is hallgathatja!
Források:
- Töttős Gábor: Történelmi séták Szekszárdon. Szekszárd, 1986
- Töttős Gábor: Szekszárd: mesélő útikönyv. Szekszárd, 2008
- Legány Dezső: Liszt Ferenc Magyarországon 1869-1873. Bp., 1976
- Legány Dezső: Liszt Ferenc Magyarországon 1874-1886. Bp., 1986
- Nádor Tamás: Liszt Ferenc életének krónikája. Bp., 1975
- Vendel–Mohay Lajosné: Liszt-emlékek Szekszárdon. Szekszárd, 1986
- Hadnagy Albert: Liszt szekszárdi kapcsolatairól. Szekszárd, 1969
- Hamburger Klára: Liszt Ferenc és Szekszárd. = Dunatáj 1986. 3.
- Husek Rezső: Bevezetés Liszt Ferenc leveleihez; Liszt Ferenc levelei (Forrásközlés). = Tolna Megyei Levéltári Füzetek 6. Szekszárd, 1997
