Az előadó-művészetben szükséges, hogy a közönségnek tetsszen is a fellépő, nem elegendő a szakmai tudás – vallja Meláth Andrea Liszt Ferenc-díjas magyar opera-énekesnő, a Zeneakadémia tanszékvezetője, a Marton Éva Nemzetközi Énekverseny állandó zsűritagja, aki szerint a megmérettetés hatalmas lehetőségekhez juttatja már a döntősöket is.
– A Nemzetközi Marton Éva Énekverseny már a kezdet kezdetén azzal a céllal jött létre, hogy világviszonylatban is jelentős eseményként komoly lehetőségeket biztosítson a jelentkezőknek. Az ön véleménye szerint mit tud nyújtani mára a Marton-verseny a résztvevőknek? Hogyan látja a rendezvény elmúlt éveit?
– Tapasztaltuk, hogy nem csupán az első három helyezett vagy a nagydíjas, hanem mindazok, akik a döntőkbe kerültek, azóta is a pályán vannak, és első osztályú színházakban énekelhetnek. Minden túlzás nélkül ki lehet jelenteni: tény, hogy világszinten a top 5-ben van a Zeneakadémia professzor asszonyának énekversenye.
– A megmérettetés kötelező és választható művekből álló repertoárja a Liszt-dalok mellett szélesen merít az operairodalomból, hangsúlyosan annak 19. századi terméséből. Hogyan látja, megfelelő választékot nyújt a versenyzőknek?
– Minden fiatal énekművész az alaprepertoárra építi „bázisát” pályája elején. Azok a dalok, áriák, amelyekből választhatnak hangfajonként, bőven lefedik azt a szintet, amelyet el kell érniük, ha egy színházi előéneklésre vagy egy ügynökséghez pályáznak.
– A Marton-versenyek zsűritagjaként, illetve a Zeneakadémia Ének Tanszékének vezetőjeként a járvány miatti online oktatás és felvételiztetés-vizsgáztatás nyomán mit tapasztalt, mennyire gyakori az, hogy a videón ígéretes versenyző élőben mégsem olyan jó, vagy fordítva?
– Az előválogatóra beérkezett felvételeket nem néztem meg, hiszen azokat a szabályaink szerint csak a Marton Éva vezette előzsűri tekintette át. Így tanszékvezetőként tudok csak nyilatkozni. A videón beküldött egyetemi jelentkezéseknél azt tapasztaltam: mintegy 20 százalékuknál fordul elő, hogy nem váltják be a reményeket, tehát legtöbbször hatalmas különbségek nem érzékelhetők egy felvétel és az élő előadás között.
– Amikor a zsűriben ül, mire figyel, mit értékel egy adott énekesnél? Mennyire enged teret a szubjektív benyomásoknak, az objektív szempontok mellett?
– Bátran mondhatom, hogy fele-fele. Az előadó-művészetben ugyanis az is szükséges, hogy a közönségnek tetsszen a fellépő, nem elegendő önmagában a szakmai tudás. Elválaszthatatlan a felkészültségétől az, hogy az előadó a személyiségével meg is nyerje a jelenlévőket. Persze előfordulhat, hogy aki nekem tetszik, az nem nyer a versenyen, viszont legalább már szerzett magának közönséget: azt hiszem, ez a lényeg, hogy minél többeket meg tudjunk szólítani.
* Az interjút Meláth Andreával Zsiray-Rummer Zoltán készítette.
